“Ráérünk még nyaralni!” – László Lili válaszolt

Idén diplomázott a Színművészetin, de már évek óta stabil tagja az Orlai Produkció előadásainak, a következő évadot pedig Nyíregyházán kezdi. László Lilit a Deszkavízió kérdezte.

Lázár Katival, Epres Attilával, Szabó Győzővel és Rezes Judittal búcsúzik az idei Kultkikötő

A tizedik, és ezzel utolsó hétvégéjéhez érkezett a Kultkikötő. Az Orlai Produkció igaz történet alapján színpadra állított kamaradarabja; az „Öt Gengszter”, vagyis a Zsédenyi Adriennel kiegészült Cotton Club Singers nagykoncertje; valamint Szabó Győző és Rezes Judit színházi duettje, a Loveshake szerepel a programban.

Diákoknak is indít bérletsorozatokat a szegedi színház

Az új évadban felső tagozatos és középiskolás diákoknak is indít bérletsorozatokat a Szegedi Nemzeti Színház, az intézmény színházi nevelési programot is szervez a fiataloknak.

A diktátor – Chaplin művét rendezi Eszenyi Enikő a Vígszínházban

A főszerepet ifj. Vidnyánszky Attila alakítja, a bemutatót októberben tartják.

75 éve, 1943. augusztus 20-án született Halász Péter avantgárd rendező. Múltidéző összeállítással emlékezünk az alkotóra.

Átadták a Magyar Teátrum-díjakat Szarvason

A kultúráért felelős államtitkár vasárnap átnyújtotta a Szarvasi Vízi Színházban immár hetedik alkalommal megrendezett Magyar Teátrum Nyári Fesztivál végén a Magyar Teátrum-díjakat.

Törőcsik Franciska: “A színészetet egy picit mindig játéknak kell felfogni”

Törőcsik Franciska szerint a színészetben az is nehéz, hogy mindig arányt kell találni a kötelességtudat és a lazaság között. A színésznőt a Marie Claire kérdezte.

Császár Angela, Zsurzs Kati és Szilágyi Tibor kapja idén a Tolnay Klári-díjakat

Idén Császár Angela, Zsurzs Kati és Szilágyi Tibor színművészeknek ítélte oda a Tolnay Klári Művészeti díjat a magyar színház- és filmművészet szolgálatában nyújtott magas színvonalú és odaadó munkásságáért a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület elnöksége; az elismeréseket csütörtökön adják át Mohorán.

25 ezer néző látta a “hazatért” Csíksomlyói passiót

A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passió című előadás szabadtérre átalakított verzióját 25 ezer néző látta a csíksomlyói Nyeregben szombaton.

Színházi fotók

Hír

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

Augusztus 17-én, tragikus hirtelenséggel, szívroham következtében elhunyt Fenyves Márk, az Orkesztika Alapítvány és a MOHA – Mozdulatművészetek Háza vezetője. 45 évesen érte a halál.

Budapest

Színházi videók

További videók

Vidék

Táncdrámával emlékeznek a szegedi árvízre

Az 1879-es szegedi nagy árvízre emlékeznek jövőre a Szegedért Alapítvány gálaestjén. Simoncsics Pál néptáncos-koreográfus rendezésében nyolcvan táncos és színész eleveníti fel a 140 éve történtek legdrámaibb pillanatait.

Indul a bérletértékesítés a szegedi színházban

12 új művész mutatkozik be a következő évadban a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol jövő héten indul el a bérletek értékesítése. A Nagyszínpad első bemutatója a Szentivánéji álom lesz – számolt be Barnák László igazgató és Horgas Ádám rendező az M1 csatorna augusztus 17-i műsorában.

Plusz

Szamosi Zsófia kapta a legjobb színésznő díját a Szarajevói Filmfesztiválon

Három díjat kaptak magyar alkotók a balkáni térség elsőszámú filmfesztiválján augusztus 16-án, Szarajevóban: Szamosi Zsófia a legjobb színésznő, Kis Hajni Last Call című rendezése a legjobb vizsgafilm díját nyerte el a filmfesztiválon. Csuja László Kilenc hónap háború című dokumentumfilmjét elismerő oklevéllel méltatta a nemzetközi zsűri.

Kitekintő

Világhírű előadók a West End legjobb újoncai között

A The Stage csütörtökön jelentette be az elmúlt egy évben játszott darabok feltörekvő alkotóinak odaítélt díjának jelöltjeit. Az 1880-ban alapított brit színházi hetilapé az egyetlen színház elismerés Nagy-Britanniában, amellyel a debütáló teljesítményeket jutalmazzák, szerte az országban.

220 éves a nagyváradi magyar hivatalos színjátszás

Az első nagyváradi magyar színielőadás 220. évfordulóján, augusztus 21-26. között ünnepi hetet tart a Szigligeti Színház, amelynek programjában két bemutató, beszélgetések, megemlékezések, színháztörténeti előadás, illetve az Örökös Tagságok átadása is helyet kapott.

Gördülő Opera – Kamionszínpaddal tér vissza Székelyföldre az Opera társulata

Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának premierjével folytatódik a nagy múltú Gördülő Opera-sorozat, amely első ízben látogat külhoni magyar településekre. Az augusztus 31. és szeptember 9. között nyolc székelyföldi városba utazó produkció különlegessége, hogy színpadként egy kamion külön erre a célra kialakított pótkocsija szolgál.

Apró

kövess minket az instagramon is!

  • #reméljüktimostígynyaraltok "Gyermekkorom 90 %-át színházban töltöttem, a maradék 10 % a nyári szünet volt, amikor nem lehetett színházba menni. Minden ünnepre mindig pénzt kértem mindenkitől, és a Nagykörúton hosszú órákon át képes voltam sorban állni 1-1 színházjegyért, hiszen én gyerekkoromtól arra készültem, hogy ezekben a darabokban egyszer majd játszani fogok. És az a csoda az én életemben, hogy utána ezeknek a daraboknak a 80%-át el is játszottam, amiket gyerekként megnéztem. Így volt ez a Kabaréval, a Fekete Péterrel, A dzsungel könyvével. Egy előadás mindig munka, függetlenül attól, hogy az ember szereti-e vagy nem. Imádom a hivatásomat, ezért élek, a színház az otthonom és a szerepeim vagyok én magam is, és a befektetett munka mindig megtérül" - A képen Járai Máté, a győri színház művésze. @jaraimate
  • Színházba járni jó! #hamarosan #kezdődik az új #évad! #színházbajárnijó @szigligeti.varad
  • Nyár Luciano Pavarotti módra... #pavarotti #nyár #mindjárt #kezdődik az #évad A fotót tartalmi partnerünk, a #Papageno találta. @papageno.hu
  • Fotó: @andimenczel Menczel Andrea színésznő fotója. 
Andrea idén Titániaként mutatkozik be Szegeden, a formálódó társulat új tagjaként.
  • Ilyen a hangulat a Szentendrei Teátrumban... #szentendre #szentendreiteátrum @szentendreiteatrum
  • Vajda Milán és Dömötör András a Fenyő Iván c. előadásban. Fotó: Dömölky Dániel 
Az AlkalMáté jövőre Czukor Balázs életét dolgozza fel!
#alkalmatetrupp #czukorbalázs #vajdamilán #domotorandras
  • Megmentette a londoni Királyi Operaház Bohémélet produkcióját Charles Castronovo amerikai tenor, aki előadás közben ugrott be Puccini operájának főszerepébe. A Mimit alakító Jekatyerina Szjurina orosz szoprán oldalán Rodolfó, a költő szerepét éneklő tenornál, Atalla Ayannál előadás közben ugyanis hangszálproblémák léptek fel, és a szünetben jelezte: képtelen folytatni az előadást. A nézőtéren azonban ott ült Jekatyerina Szjurina férje, Charles Castronovo, aki felajánlotta, hogy elénekli a szerepet. Castronovo igen megindítóan énekelt a színfalak mögött, miközben Ayan a színpadon játszott. Csak az előadás végén jött ki a színpadra meghajolni, farmerdzsekit viselve.

Fotó: Stephen Cummiskey A képen Charles Castronovo a Lammermoori Lucia c. előadásban látható. #opera #charlescastronovo #eloadas #előadás
  • Szteppóra a Színművészetin...
  • Lakos Nóra HAB munkacímű filmjében Kerekes Vica egy reménytelenül szerelmes cukrászlányt alakít, aki mindent megtesz, hogy megmentse cukrászdáját és visszaszerezze élete szerelmét. Az alkotók az elköteleződéstől rettegő, felnőni képtelen mai harmincasokról szóló történetet ígérnek, amelyben a női szemszög kerül előtérbe. Kerekes Vicán kívül Elek Ferencnek, Pálfi Katának és Kovács Lehelnek, valamint Gyarmati Erik gyerekszínésznek is fontos szerep jut a moziban - a bemutatót 2019 őszére tűzték ki. A forgatással Lakos Nóra több mint tízéves terve vált valóra. #kerekesvica #szinesz #színész #szineszno #színésznő #hab #film #lakosnora
  • Nézők a Margitszigeti Szabadtérin. Fotó: @edervera
  • Reméljük, hogy legalább ilyen vidáman nyaraltok... A képen: Kiss Manyi. #kissmanyi #szinesz #színész #színésznő
  • LES - Borovi Dániel imázsfotója Márkus Sándor színész, látványtervező installációjához. Fotó:@daniborovi "Én egy vidéki kis faluban, Álmosdon nőttem fel. A családommal sokáig mezőgazdaságból éltünk és már gyerekkoromban megtapasztaltam mit is jelent az munka. Egy egész napos uborkaszedéshez képest egy színházi főpróbahét hajnali szinkronokkal felüdülésnek számít. A szüleim többek között megtanítottak dolgozni és talán ennek veszem a legtöbb hasznát az életben. Hálás vagyok nekik ezért…" - Márkus Sándor.