“Azt szeretném, hogy a nézők nevessenek és megrendüljenek”

Villáminterjú Tamási Zoltánnal
2016 november 21. hétfő, 7:00

A Thália Színház Arizona Stúdiójában kerül színre november 27-én a Moszkva-Petuski című előadás. Venyegyikt Jerofejev regényét Tamási Zoltán alkalmazta színpadra.

moszkva-petuski-1

Mi fogott meg a regényben, ami miatt úgy döntöttél, színpadra alkalmazod?

Minden. Megérint, meghat, dalra fakaszt, megkacagtat, megrendít. Venyegyikt Jerofejev – 1990-ben halt meg 51 éves korában – írása önéletrajzi ihletésű mű, amiből egy színpadi átiratot készítettem, a szerző Walpurgis-éj, avagy a kővendég léptei című írását is felhasználva. A kisregény egy utazás története a moszkvai Kurszki pályaudvartól Petuskiig. Főhőse, Venya, leginkább csendes, elnéző mosollyal szenvedi el a szovjet mindennapok megpróbáltatásait, illetve abban önmagát. Venya vonatra száll és iszik. Röviden ennyi. Nagyjából ez minden, ami történik, de utazása során mesélt történeteivel bejárja az orosz népélet, az orosz társadalom és kultúra minden virágoskertjét és minden sötét bugyrát. Tömény bölcselet, elég sötét világkép és korrajz. És közben gurulunk a nevetéstől… míg megszakad a szívünk.

moszkva-petuski-4

Mi a legnagyobb kihívás a darabban?

A többrétegűségek megmutatása. Hogy ez egy sokszínű, rendkívül humoros, de megrázó és elgondolkodtató történet is egyben. A színházcsinálás minden esetben paradox elvárások halmaza:
Hogy megtörténhessenek dolgok, hagyjunk időt magunknak, ugyanakkor ne éljünk vissza a nézők bizalmával. Tartsuk tiszteletben a szerző, illetve a rendező utasításait, ugyanakkor hagyjuk meg magunknak a jogot, hogy megkérdőjelezünk dolgokat. Teljes átélés, ugyanakkor tökéletes önkontroll. Láthatóság, hallhatóság és érthetőség, pontosan beállított képek, gesztusok, megkomponálása, de mindez mintegy csupán mellékesen, a magától értetődő természetesség megőrzésével. Tökéletes azonosulás, a szerep igazságának és tragédiájának felmutatása, és idézőjel, meg irónia egyszerre.
Mindez ennek a történetnek az elmesélése esetében hatványozottan igaz. Ezen kettősségek egyidejű megrajzolása komoly kihívást jelent. A rendezőnek is és mindhárom szereplőnek is.

moszkva-petuski-3

Fodor Annamária és Tóth Eszter játszanak még az előadásban…

Olga angyal és Mása angyal. Venya képzeletében legyeskedő angyalok ők.
„Juj, Venya, már mindet meg is ittad? Ez nagyon sok lesz.” Vagy.
„Igyál csak Venya, ha ennyire kívánod. Váljék egészségedre!”
Dorgálják, vagy éppen elnézőbbek. Ugyanakkor segítenek Venya történeteinek életre keltésében. A kábelfektetési munkálatok munkásai Seremetyevóban, szobatársak Orehovo-Zujevóban. Sopánkodó vénasszonyok, semmirekellő ivócimborák, vagy háromfejű szfinxek. Egyikük kalauz, szerető, riporter, vagy partizán, a másik orvos, kocsmáros, kisfiú, vagy bíró. Remélem, hogy elég változatosnak és összetettnek találják ezt a feladatot. Bízom benne, hogy majd örömüket lelik szerepeikben, illetve a szerepeik által játszott szerepeikben.

moszkva-petuski-5

És te játszod Venyát.

Venya annyira közel áll hozzám. Minden nyűge, fájdalma, vágya, gondolata annyira egy velem, hogy ezt a szerepet játszani nekem – persze nehéz és felkavaró, de mégsem jár semmiféle megfeszüléssel. Csupán boldogság, megtiszteltetés és megtisztulás. Legszebb reményem, hogy a nézők is ezekkel az érzésekkel távoznak majd a színházból.

Énekelni is fogtok…

Csak Ancsi és Eszter. Mindenki jobban jár így. Ők ugyanis, ellentétben velem, gyönyörűen énekelnek. Zenei szerkesztők és korrepetitorunk Buzsoo segít az előadásba illeszkedő orosz művek kiválasztásában és betanításában. Dramaturgiailag is fontos szerepet kapnak ezek a dalok. Pravoszláv liturgikus ének, kocsmadal, illetve elhangzik egy részlet Muszorgszkij, Boris Godunov című operájából.

moszkva-petuski-2

Hogy ajánlanád a közönségnek az előadást?

Szívmelengető és szívszorító előadást szeretnék rendezni. Azt szeretném, hogy a nézők nevessenek és megrendüljenek. Ha színházcsinálással foglalkozunk, nem adhatjuk alább. Ez az előadás nem egy monodráma, hanem egy háromszereplős tragikomédia. De ez a három szereplő Egy. Mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Azért ajánlanám mindenkinek ezt az előadást, mert ez az egy szereplő olyan ember, akiben minden pillanatban magunkra ismerhetünk…

 

 
 

Kapcsolódó anyagok