Fiatal alkotók mesélnek – Élőben közvetítünk a KDF-ről!

2016 december 02. péntek, 12:18

A december 2-án induló Kortárs Drámafesztivál keretein belül pályakezdő színházi alkotók beszélgetnek a Trafóklubban. Az eseményt a fesztivállal együttműködésben, a Facebook-oldalunkon élőben követhetik.

December 2-án elsőként Hegymegi Mátét kérdezte Kovács Bálint, az Index újságírója, a következő beszélgetésre pedig Székely Krisztával került sor Tóth Emese, a Tiszatáj munkatársa vezetésével.

Hodászi Ádám programkoordinátor ajánlója:

Néhány éve Zágoni Nórával egy színházi felnőttképzésen jutott eszünkbe, hogy milyen jó volna, ha színházszakmai kérdéseket szélesebb közönségréteg előtt lehetne feltenni, úgy, hogy a diskurzusba bekerüljenek a pályájuk elején lévő alkotók szempontjai is. Erre találtuk ki a képzésünknek otthont adó Színház- és Filmművészeti Egyetem rövidítéséből, az SZFE-ből kreált FSZE-t, a Fiatal Színházcsináló Embereket. A dolog alapvetően bukás volt, húsz-harminc ember jött el egy-egy beszélgetésre, és mind a sajtó, mind a szakma képviselői távolmaradtak. Nekünk persze jó élmény volt, izgalmas mondatok hangzottak el, és úgy tűnt, másként gondolkodó alkotók fiatal színházi újságírók moderálásával képesek vitázni és beszélgetni.

Szilágyi Mari a Kortárs Drámafesztivál vezetője valamit hallhatott erről a beszélgetés-sorozatról, mert megkeresett, hogy esetleg lehetne-e folytatni ezt a sorozatot a KDF-en belül. Marival aztán sokat beszélgettünk, hogy milyen is legyen ez a folytatás, mi az, ami leginkább beleillik az általa megálmodott, és erőn felül működtetett KDF kereteibe. Sok ötlet elhangozott, sok ötletet azért kellett elengedni, mert nulla forint állt rendelkezésünkre, de több eleve rossz volt. Kettőt nagyon nehezen engedtem el: az egyik, hogy válasszunk ki egy ismert és elismert színházi alkotót, akitől nem idegen a beszélgetések moderálása, mondjuk Scherer Pétert, Szikszai Rémuszt vagy Bérczes Lászlót, aki fiatal kritikusokkal, újságírókkal együtt nézze meg a pályakezdő alkotók munkáit, dumáljanak róla, találják ki együtt, hogyan érdemes az adott embert bemutatni a nagyközönségnek; a másik, hogy legyenek ezek a beszélgetések szakmai csemegék, mondjuk Ördög Tamás és ifj. Vidnyánszky Attila beszélgessen a kellékek, díszletek és szcenikai eszközök színházi szerepéről, fontosságáról.

kdfv

Szilágyi Mari minden ötletre nyitott volt, amit be tudott építeni, beépített a fesztivál programjába. Sok név, akikkel szívesen beszélgetnénk hozzánk “nem fért be”, de szerencsére a fesztivál más beszélgetésein ott tud lenni, vagy ami még jobb, a nézők megnézhetik rendezésüket is. Úgy alakult, hogy nyolc alkotó, akik egytől-egyig olyan emberek, akik szakmai tudása, tehetsége, munkabírása, megkerülhetetlenné és megkérdőjelezhetetlenné tette őket a magyar színházi életben és nyolc kritikus, újságíró beszélgetnek majd a Trafóban. Az alkotók sorra rendezik egyik darabot a másik után a jobbnál jobb fővárosi színházakban, az újságírók pedig mennek és nézik őket, hogy aztán a legmenőbb nyomtatott és online lapokban adjanak értő módon hangot véleményüknek. Biztosan vannak nehézségek a pályájukon, de azokból tanulnak és mennek előre. A Trafóban majd mesélnek ezekről a sikerekről, kudarcokról, hogy mi érdekli őket a színházban, hogy mi formálja színpadi megszólalásaikat, honnan inspirálódnak, mi birizgálja a kisagyukat.

Gyertek, jöjjenek el a Trafóklubba, és nézzünk együtt a komputertemográfba, vizsgáljuk meg rendezéseket, elemezzük a szövegeket, világítsuk át a szívüket. Persze nem lesz itt életveszélyes komolykodás, laza negyvenöt perc van mindenkire.

Itt a beszélgetéssorozat teljes programja:

december 2.
16.00 Hegymegi Máté – Kovács Bálint (Index)
17.00 Székely Kriszta – Tóth Emese (Tiszatáj)

december 3.
15.00 Fekete Ádám – Varga Anikó (Játéktér)
16.00 Fehér Balázs Benő – Puskás Panni (Revizor)
17.00 ifj. Vidnyánszky Attila – Kézdi Beáta (Heti Válasz)

december 4.
15.00 Soós Attila – Ady Mari (Élet és Irodalom)
16.00 Ördög Tamás – Czenkli Dorka (Magyar Narancs)
17.00 Kovács D. Dániel – Deres Kornélia (Színház)

 
 

Kapcsolódó anyagok