“A szó mágikus” – Futótűz Alföldi Róbert rendezésében a Radnótiban

2017 január 07. szombat, 8:00

Wajdi Mouawad Futótűz című művét mutatja be szombaton a Radnóti Színház.

Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró, rendező nyolcéves volt, amikor családja Kanadába menekült a libanoni háborúk elől. A legfontosabb témák munkásságában a történelmi traumák és azok családra gyakorolt hatásai.

A kanadai szerző a kétezres évek közepén robbant be a nemzetközi színházi világba, Futótűz című darabjával pedig világhírűvé vált. A dráma számos színházi díjat elnyert, 2010-ben film is készült belőle, amelyet a legjobb idegen nyelvű alkotásért járó Oscar-díjra jelöltek. A filmet Magyarországon Felperzselt föld címmel vetítették.

A Futótűz középpontjában a szerelmes lány, Nawal, a későbbi anya története áll. Ő Kanadában végrendeletében adja békében felnőtt ikrei tudtára, hogy valahol él az apjuk, és van egy bátyjuk is. Az ikreket a végakarat nyomozásra sarkallja a Közel-Keleten.

Fotó: Dömölky Dániel

Azt a feladatot kapják, hogy találják meg a két elveszett családtagot, és adjanak át nekik egy-egy borítékot. Jeanne és Simon először tiltakoznak a feladat ellen, de végül nem hagyja őket nyugodni a múlt kérdése. Saját gyökereik nyomába erednek. A nyomozás során egyre jobban belemerülnek a múltbéli háború máig ható borzalmaiba, és egyre tisztábban látják, hogy anyjuk miért burkolózott közös életük során titkokba és elhallgatásokba.

Nyomozásuk során megelevenednek a múlt jelenetei: Nawal a megpróbáltatások közepette is folyamatosan küzd és túlél, legyen szó nyomorról, háborúról, anyaságról vagy a traumák feldolgozásáról.

“Wajdi Mouawad műve attól válik remekművé, hogy nem egy konkrét történelmi valóságra koncentrál. A libanoni háború értelmetlensége, pusztító ereje mellett a dráma központi témája a hagyományos szerepből a tanulás által felszabaduló nő döntései, sorsa és a múltbéli, generációkon átívelő traumák feldolgozása áll” – olvasható a darab ismertetőjében.

Alföldi Róbert számára az a legmegrázóbb a darabban, hogy a különböző emberi sorsok mögött milyen történetek állnak, és hogy minden embernek van olyan története, amelyet nehezen mond el, mert fél attól, hogy szembenézzen vele. “A darab egyik legfontosabb témája a szó, a szó mágiája, a beszéd létfontossága: az, hogy mondani, mondani és mondani kell a történeteket. Mondani azt, ami történik velünk” – fejtette ki a rendező.

A Népszavának adott interjújában úgy nyilatkozott: “Ha az ember bárkinek a sorsát megkaparja, nagy történetek jönnek elő. A Futótűzben ráadásul egy menekült történetét ismerhetjük meg. Különösen nehéz a helyzet, ha kiválik egy arc a tömegből, ha hirtelen egy ember áll velem szemben, egy embernek kell belenéznem a szemébe. Kérdés, hogy mit teszünk akkor, ha ez az arc újra eltűnik a tömegben és már csak a migránsoktól való félelmet halljuk mindenhonnan. Az lenne a jó, ha át tudnánk menteni azt az emberi hozzáállást, amit az egyes személlyel szemben tanúsítunk. (…) Az előadás főhősnőjének a története arról szól, hogy ő mer választani. Nem is mer, hanem képes rá, hogy válasszon, vagy képes rá, hogy azt válassza, ami a nehezebb. Képes arra is, hogy amikor az indulatunk, a valós megbántottságunk, a megalázottságunk valami felé lökne, akkor is a másik oldalt válassza. Nem a gyűlöletet, hanem a szeretetet”.

Fotó: Dömölky Dániel

Kováts Adél fontosnak tartja, hogy a színház nyitott társadalmi fórumként működjön, ezért választ olyan drámákat is, amelyek forrponton lévő társadalmi kérdésekkel foglalkoznak. Ilyen alkotás Wajdi Mouawad darabja is. “A dráma egyszerre hozza testközelbe a szülőföld élhetetlenségét és az egyén új, biztonságos lakóhelyre való menekülésének mozgatórugóit. Egy megrázó női sorson keresztül ad betekintést a történelemnek kiszolgáltatott egyén életébe” – fejtette ki a Radnóti Színház igazgatója.

“A hírekben sokat hallunk a menekültkérdésről, ezért is fontos testközelből betekintenünk a jelenkori háborúk irracionális és erőszakos világába, amely a ma élő európaiak számára szinte felfoghatatlan. A Futótűz erre ad alkalmat a nézőknek itt és most, a kényelmesen élhető Budapesten” – mondta Kováts Adélt, aki a darabban Nawal szerepében látható.

Az előadás főbb szerepeit Kováts Adél mellett László Zsolt, Martinovics Dorina, Lovas Rozi és Olasz Renátó alakítja. A darabot Molnár Zsófia fordításában játsszák, a jelmezeket Nagy Fruzsina, a díszletet Menczel Róbert tervezte.

Forrás: Radnóti Színház, Színház.org, Népszava, MTI

 
 

Kapcsolódó anyagok