Félig bent, félig kint – Messaoudi Emina és Szántó Balázs válaszolt

2017 január 31. kedd, 8:35

A Scallabouche Társulat február 11-én mutatja be új előadását Waiting for HÍRÓZ címen a Jurányi Inkubátorházban. A darabot Alexis Latham rendezi. A darab szereplői Balsai Móni, Elek Ferenc, Szalontay Tünde, Chován Gábor, illetve Messaoudi Emina és Szántó Balázs, akik színészhallgatók a Színház-és Filmművészeti Egyetem Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea végzős osztályából. Őket kérdezte egy villáminterjú keretében Sáfrány Eszter.

Messaoudi Emina / Fotó: Brozsek Niki

– Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy színművészek lesztek?

Emina: Nem volt ilyen döntési pillanat. Belecsöppentem egy diákszínjátszó körbe, megszerettem, maradtam.

Balázs: Dunaújvárosban, általános iskolásként, meghallgatás révén kerültem be a színházba. Volt lehetőségem néhány előadásban részt venni. Azt hiszem akkor ragadott magával ez a világ. Később már tudatosan kerestem a lehetőséget, hogy tanulhassak is erről a szakmáról.

– Nektek mit jelent a színház? Hogy látjátok most a lehetőségeiteket?

E: Nekem az embereket, akikkel csinálom. Számomra mindig az volt a fontos, hogy mire képes együtt egy csapat. Így az egyetem vége felé azért látom, hogy sok a szólista. Én pedig csapatjátékos vagyok. Remélem, hogy azért mindig körül vesznek majd olyanok, akikkel egymásért dolgozunk, nem egymás ellen.

B: Számomra a legfontosabb, hogy közösen lehet gondolkodni, közösen lehet alkotni. Hogy milyen az ideális színház, azt nem könnyű megfogalmazni, de azokat az előadásokat szeretem, amelyekkel az alkotók közölni akarnak valamit, nem csak puszta szórakoztatásra, időtöltésre szolgálnak. Sokan emlegetik, hogy nehéz ma a fiatalok helyzete, telített a szakma; de úgy gondolom, hogy kellő elhivatottsággal mindez nem számít. Fiatal vagyok, bírni kell az akadályokat.

– Mi az, amire vágytok, amire szívesen vállalkoznátok a jövőben?

E: Minél több műfat kipróbálnék. Minél több rendezővel találkoznék. Halmoznék. Sokféle lennék. Azt hiszem erre vágyom leginkább. Mindig változni. Tágítani a látóköröm. Éppen ezért, idén nyáron, ha minden jól megy, Németországba megyek egy három hónapos szakmai gyakorlatra Ludwigsbourgba.

B: Nincs szerepálmom, az a jó, ha olyan lehetőségeket kapok, amelyek számomra kihívást jelentenek.

– A tanulmányaitok során melyek voltak a mélypontok, amelyeken tovább kellett lendülnötök?

E: Nekem mostanság van egy kisebb hullámvölgy. Nehéz dolog a kiszakadás az egyetemi inkubátorból. Félig bent, félig kint, de egy kicsit itt se ott se.

B: Sokszor azt éreztem, hogy nincs elég idő. Az első két-három évben nagyon szoros órarend mellett dolgoztunk. Reggel mozgás, utána elmélet óra, hangképzés, délután színészmesterség óra. A hét minden napján. Magamban gyakran rágörcsöltem erre. Nem volt könnyű mindig rendszert tartani, és az energiákkal jól gazdálkodni, de miután elengedtem ezeket a kétségeket, sokkal lazábbnak éreztem magam – a szó jó értelmében.

Szántó Balázs / Fotó: Brozsek Niki

-Hogy találkoztatok Alexis Lathammal és a Scallabouche Társulattal?

E: Megnézte az első éves mesterségvizsgánkat és idén pedig megkeresett minket. Emlékezetes vizsga lehetett…

B: Tavaly pedig Horváth Csabával dolgoztunk a Roberto Zucco című előadáson az egyetemen, aminek a dramaturgja Garai Judit – aki a most készülő produkció dramaturgja is – ő ekkor kérdezte meg, hogy van-e kedvünk részt venni ilyen fajta munkában. Ezután találkoztunk Alexis Lathammal.

– Alexis improvizációs színházi módszerét könnyű volt megszoknotok?

E: Igen, abszolút. Ez a fajta munkamódszer közel áll hozzám. Szeretem ezt a szabadságot, szeretem ha a rendező kíváncsi a színészre, és hagy is neki teret.

B: Nagyon kíváncsi voltam, és azt hiszem, semmilyen nehézséget nem okozott beleengedni magam a munkába. Nagyon jó ez a fajta nyitott, játékos szabadság. Jó dolog az ilyen fajta kísérletezés, közösen gondolkodás.

– Hogy érzitek magatokat a próbafolyamatban?

E: Én nagyon jól. Nagyon megszerettem mindenkit, és jól is dolgozunk együtt, ha van egy kis káosz azt is élvezem, mert mikor megbeszéljük, sokat tanulok mások gondolkodásából.

B: Remekül.

– Milyen a csapat? Független társulat, nem kőszínházi légkör… milyen a hangulat?

E: Vicces. Nagyon jó a csapat. Izgultam, hogy milyen lesz felnőtt, tapasztalt színészekkel dolgozni, mert a hierarchikus rendszer mindenhol jelen van, és féltem, hogy befeszülök majd, és nem tudok úgy feloldódni, de az első próba után éreztem, hogy tök jó lesz ez. Oldott a hangulat és tényleg nagyon vicces. Dramaturg, író, asszisztens, produkciós vezető, rendező, színészek együtt gondolkodunk.

B: Oldott és közvetlen. A tapasztalt színészek pozitív hozzáállása sokat segített, hogy hamar otthon érezzem és elengedjem magam.

– Meséljetek a karaktereitekről.

E: Egy Triesztből érkező fiatal nő egy furcsa problémás családba csöppen a saját problémájával. Izgalmas feladat.

B: A család legfiatalabb tagja, aki szeretne egyenes és tisztességes jövőt magának, ám rengeteg frusztrációja van a rokonai miatt.

– Mivel töltitek a szabadidőtöket?

E: Az nincs sok…. de próbálok arra odafigyelni, hogy eleget mozogjak. Van egy insanity nevű edzésprogram, amit csinálok, ha minden jól megy, akkor naponta.

B: Ebben az évben eddig elég kevés szabadidőm volt. Ha akad egy-egy szabadabb napom, azt próbálom magamra fordítani, hogy utolérjem magam.

Sáfrány Eszter / Scallabouche Társulat

 

 
 

Kapcsolódó anyagok