“A saját életünk paramétereit keressük a színpadon” – Müller Péter darabja a Tháliában

2017 február 13. hétfő, 14:00

Február 13-án a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje keretében láthatta a budapesti közönség Müller Péter darabját, a Szemenszedett igazságot a Tháliában a Csíki Játékszín előadásában. Parászka Miklós rendezővel ennek kapcsán készült interjú.

Müller Péter inkább prózai, mint színpadi műveiről ismert. Miért esett a választás ennek az előadásnak a bemutatására Csíkszeredán?

Nem a véletlen műve volt, hogy bemutattuk Müller Péter darabját. Akkor figyeltem fel rá, mikor 1990-ben, rögtön a forradalmi változások után a Kolozsvári Színházban Kötő József igazgató úr felkért egy darab megrendezésére. Az volt az egyetlen kikötése, hogy olyan előadás hozzunk létre, ami tükrözi az akkori folyamatokat. Ekkor került elém ez a darab és megérintett a kérdés, amit felvet, mégpedig, hogy lehetséges-e morális alapon rendet teremteni a világban? 1990-ben ez a kérdésfelvetés hallatlanul aktuálisnak tűnt, ezért meg is rendeztem. Azóta eltelt 26 év és a kérdés semmit nem veszített az aktualitásából, sőt ma talán még szembeötlőbb, mint akkoriban. Így az előadás alapkérdését fel tudtuk tenni a közönségünknek és tapasztalatunk szerint receptíven fogadták. Bízom benne, hogy nemcsak egy átlagos színházi élményt nyújtott, hanem gondolatébresztő produkciót láthattak.

Fotó: thalia.hu

Most először érkezik az előadás Budapestre?

Érdekes módon ezt a darabot gyakrabban játszották külföldön, mint itthon. Megjárta Olaszországot, Latin-Amerikát, számos országot, de Budapesten és általában Magyarországon nem igazán játszották. A mi előadásunknak ez lesz az első budapesti vendégjátéka.

Mi lehet annak az oka, hogy külföldön nagyobb sikere volt a darabnak, mint Magyarországon?

Ezt a kérdést maga a szerző is boncolgatja és arra jutott, hogy a hatvanas években, mikor íródott, nem azt a színházi nyelvet és látásmódot képviselte, ami akkor divatban volt. Valamilyen módon szokatlannak tűnt. Ma már egyáltalán nem tűnik annak, hiszen ma már sokkal bonyolultabb, összetettebb a színházi nyelv, több stílus, több kifejezési mód van jelen a színpadainkon. Engem azonban nem ez a formai kérdés izgatott. A tragikomikuma, a komikuma érdekelt, a darab groteszk világlátása arról, hogy minden rendteremtési kísérletnek hatalmas kockázata van, sőt maga a rend szó is egyszerre lehet építő és pusztító jellegű.

Szimbolikus vagy realista előadást láthat majd a Thália Színház közönsége?

Ez egy realista előadás, ahol nagyon fontosak a karakterek, a helyzetek, a jellemábrázolás és a történetmesélés, de az egészet feszíti ez a groteszk és valóságot boncolgató látásmód, ami már a szövegből is kiolvasható. Eredetileg a történet a Napkirály korában játszódik, de a nagyobb aktualitás miatt mi közelebb hoztuk a mához és néhány dramaturgiai eszközt felhasználva változtattunk a koron, de az írói szándékkal semmiképpen sem mentünk szembe, úgyhogy remélem a szerzőnek is tetszeni fog, ha eljön és megnézi.

Fotó: Sándor Levente

Lát valamilyen különbséget a határon túli közönség, például a csíkszeredai és a budapesti között?

Annyiféle közönség van, amennyi színházi helyzet és játszóhely. Az, hogy egy közönség határon inneni vagy azon túli nem esztétikai, vagy befogadás lélektani kategória. Úgy gondolom, Budapesten is nagyon sokféle közönség van, ahogy a határokon túl is. Nem a budapesti vagy a csíkszeredai a különböző közönségek megkülönböztető jelzője, hanem valami egészen más, de az akár előadásonként is változhat.

Mivel ajánlaná az előadást a Thália Színház közönségének?

Aki vállalkozik velünk egy kalandra, amit egy ilyen fontos morális kérdés, hogy létezhet-e a világban olyan értelmes rend, ami megtart és előrevisz körüljárása jelent, annak tetszeni fog az előadás. Első ránézésre egy bűnügyi történetnek tűnik, de valójában a saját életünk paramétereit keressük a színpadon. Ha valaki szereti a történeteket, a frappáns fordulatokat, a groteszk komikumot és rá tud hangolódni olyasmire, ami nagyon az életünkről szól, az értékes élménnyel térhet haza.

Forrás: Thália Színház