Folytatódik a Kortalan kortárs – Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Járó Zsuzsa a Mozsárban

2017 február 14. kedd, 14:45

Három színésznő ötletéből született előadássorozat, melynek során olyan kortárs magyar szövegeket visznek színpadra, melyek egyébként talán sosem kerülnének így „terítékre”.

Esszéket, novellákat, tárcákat mondanak, énekelnek, sírnak és nevetnek a deszkákon, miközben a képzőművészet, a film és a zene is megjelenik. Minden előadást csak egyetlen egyszer adnak elő a művészek: Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Járó Zsuzsa.

Fodor Annamária, Járó Zsuzsa és Herczeg Adrienn - Kortalan kortárs

Fodor Annamária, Járó Zsuzsa és Herczeg Adrienn – Kortalan kortárs

Az első felvonásban kortárs szövegek feldolgozását láthatjuk, ami minden eseményre külön, a témában felkért művészek munkáiból áll össze. Van köztük olyan író/költő, aki kifejezetten erre az estére ír valamit, de akad olyan is, aki korábban nem publikált művét hozza nyilvánosságra. A második felvonásban Szily Nóra kérdezi az aznapi témáról és sok minden másról a három színésznőt és egy meghívott vendéget.

Februárban a következő szerzők szövegeit hallhatják, melynek hívószava a “nyersanyag”: Cserna-Szabó András, Bartis Attila, Tóth Kriszta, Nyáry Luca.

“Sokszor találkozom színésznőkkel, játszótársakkal, akikkel az első pillanattól egy nyelvet beszélünk. Elkezdtünk tervezni, álmodozni. Akartunk valamit nagyon erősen Magunkról. A problémáinkról, a világ problémáiról, bután, okosan, viccesen. Annyira szerettük volna, mintha ezzel meg tudnánk megmenteni a földkerekséget, mint Charlie angyalai. Mintha egy titkos, láthatatlan erőnek az irányítása alatt munkálkodnánk. A mi Charlie-nk végül a kortárs szerzők lettek – akik ezeket a szövegeket hónapról-hónapra súgják nekünk” – mesélt korábban Fodor Annamária a sorozat születéséről.

Kortalan Kortárs – Nyersanyag
február 17. péntek 19:30–21:30
Mozsár Műhely