A karmester szeretője – Peepshow-színház és kukucskáló a Magyar Színházban

2017 február 16. csütörtök, 16:39
A Magyar Színház február 21-én 10:45-től 12:15-ig nyilvános eseményen ad lehetőséget arra, hogy a néző szó szerint belessen A karmester szeretője próbájába.

A Magyar Színház felhívása:

Peepshow-színház! Gondoltad volna?
Már csak azért is, mert a készülő előadás valóban megérett a 18-as karikára.
Most igazán beleshetsz egy próbára. Igazán kukkolhatsz és leskelődhetsz éppen úgy, mint szeptemberben a Színházak éjszakáján.

Benkő Nóra, a darab szereplője

Miközben a paraván mögött művészi munka – a Jászai Mari-díjas Varga Éva rendező és Benkő Nóra színművész – próbája zajlik, a néző kifürkészheti a készülő előadás titkait. Az érdeklődőknek nincs más dolga, mint regisztráció után kedden délelőtt ellátogatni a színház 7. kerületi, Hevesi Sándor téri épületébe, és megfigyelni a paraván mögé bújtatott próbát.

A darab Katharina vallomása egy idősebb, családos emberhez fűződő viszonyáról, amely egy autó hátsó ülésén “elkövetett” viharos és titkos randevúval kezdődik és erdei légyottokon jut el az átmenetileg véglegesnek tűnő hálószobáig. Az előadás lemezteleníti a testet és a lelket is – Benkő Nóra nem kertel. Kíméletlenül mutatja meg mindkettőt.

Az előadás pikáns, provokatív, szókimondó és végtelenül őszinte – minden nézőnek ajánljuk, aki többet akar tudni a szenvedély titkos természetéről!
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a következő címen lehet: regisztracio@mszinhaz.hu

A képek forrása: Zsigmond László és a Magyar Színház

 

 
 

Kapcsolódó anyagok