A színész nem tud kibújni a bőréből avagy mit gondolt O’Neill a színházról?

2017 március 07. kedd, 12:06
Az Utazás az éjszakában​ című darabban pokoli dolgokat hallhatunk a szereplőktől a színészekről. O’Neill legalább olyan kíméletlen velük, mint a morfinista mamával és az egyébként folyamatosan alkoholizáló papával és testvérrel.

A színész nem tud kibújni a bőréből, sugallja O’Neill. Akkor is játszik, ha egyébként élhetné az átlagemberek mindennapjait.

James Tyrone egyébként egy pitiáner sóher, de mégis “az, hogy színész megmutatkozik beszédén, mozgásának, taglejtésének minden öntudatlan szokásában. Ezek mintha gondosan kidolgozott technikájához tartoznának. Hangja feltűnően szép, zengő és hajlékony, s erre nagyon büszke.” – írja róla O’Neill, illetve írja a színésznek írói instrukcióban, hátha a színész magától nem tudná, hogy milyen az ilyen.  Alighanem  minden színész tudja.

Tudják azt​ a nemesnek nem nevezhető vetélkedést is, ami apa-és fia között zajlik. James Tyrone egyik fia Jamie azt vágja az apjához már a darab legelején, hogy “soha nem akartam színész lenni. Te erőltettél a színpadra.”  Aki persze erre az egyetlen tuti érvvel vághat vissza: Még hogy én erőltettelek. Hát persze! Semmi mást sem akartál, csak mindenféle kocsmákban zülleni!

A tetejébe az egyetlen normálisnak látszó családtag Edmund is megkapja a magáét a bátyjától, amikor az észreveszi, hogy hiányzik egy ujjnyi a viszkiből. „Felhajtottál egyet, mi? Ne fáradj a blöfföléssel kisfiam, gyengébb színész vagy mint én…” – mondja nevetve, de azért nagyon is komolyan.  Egyébként nagyon  vicces tud lenni egy ilyen duplafenekű mondat a színpadon, amikor két igazán remek színész áll egymással  szemben.

Aztán a második felvonás elejére az is kiderül, hogy Mary Tyrone morfiumtól szédült agyában is fészket ver egy pillanatra a színésznői lehetőség, amikor a cselédlány megkérdezi tőle, nem akart-e színpadra lépni. „Színésznő? Én? Milyen lehetetlen dolgok járnak a maga fejében? Sosem éreztem jó magam közöttük. Az ő életük nem az én életem. De itt jobb. Csendes, nyugodt hely. Van idő figyelni. Újra megtalálni azt, ami örökre elveszett.” – hazudja magának és mindenkinek Mary. Cathleen a cselédlány elég részeg már ahhoz, hogy megjegyezze:  Ahhoz képest elég nagy tragika az asszonyság.

Ezek után alig kell csodálkozni azon, hogy O’Neill saját családját megírva említést tesz a csecsemőkorában meghalt kistestvérről is, akinek a saját keresztnevét adja. Mintha csak megúszni szerette volna az egészet. A korán meghalt kistestvért O’Neill drámájában Eugene-nek hívják.  Egy lélekbúvárnak bőven akadna itt dolga. De hát minden színházban, a világ bármely szegletében.

Sándor Erzsi
fotók: Kozma János