Gálvölgyi Dorka: “A Hatszín Teátrum az én gyerekem lett”

2017 április 24. hétfő, 8:01

Új színházi játszóhely nyílt április 23-án Budapesten, a VI. kerületi Jókai utca 6. alatt, ahol könyvesbolt és kávézó is várja a látogatókat. Az Az úgy volt… című Janikovszky Éva-ősbemutatóval debütáló Hatszín Teátrum igazgatójával, Gálvölgyi Dorkát kérdezte a Librarius.

“Egyetlen szempont vezérel minket: a minőség. Máshol sikerrel játszott darabok és ritka, különleges művészeti kísérletek váltják egymást – reményeink szerint – amíg világ a világ és még egy nap” – fogalmazott a direktor, aki a színház születéséről szólva elmondta: “A Jókai utca 6. alatti épület az 1940-es évek végétől, az ’50-esévek elejétől szakszervezeti székház volt, egy mindenféle vállalati rendezvényre alkalmas, nagyon szép színházteremmel, épített akusztikájú színpaddal, bársonyfüggönnyel. Amikor a Geoholding megvette az épületet, illetve a Móra Kiadó is odaköltözött, rögtön fölmerült az ötlet, hogy használjuk ki ezt az adottságot: legyen ott egy gyerekszínház”.

Gálvölgyi Dorka / Fotó: Molnár Ádám

Gálvölgyi Dorka / Fotó: Molnár Ádám

Arról, hogyan lett a színház igazgatója, elárulta: “Von haus aus van némi színházi kötődésem, de ez még önmagában senkit nem predesztinálna erre. Három évig a Madách Színház PR- és marketingfőnöke voltam, korábban újságot írtam, dolgoztam televíziós műsoroknál, hosszan voltam rendezvényigazgató, és eléggé kiterjedt ismeretségi köröm van, így esett rám a választás. Soha nem akartam sem gyerek-, sem semmilyen színházigazgató lenni, de nagyon örülök, hogy az lettem. (…) 13 hónapja dolgozom rajta, az első perctől erre a feladatra szerződtem. A vállalkozás ötven százalékban a Geoholding tulajdona, negyven százalékban a Móráé, tízben pedig az enyém. Ez a tíz nagyjából névleges, de az volt a kérésem, hogy a színházban kapjak szabad kezet, és a tulajdonostársak is így tartották jónak, úgyhogy a Hatszín az én gyerekem lett. Nagyon boldog vagyok tőle”.

Vasárnapon lett volna 91 éves Janikovszky Éva.Rá emlékezve a frissen nyílt Hatszín Teátrum egy Janikovszky-ősbemutatóval, egészen pontosan egy, az írónő színpadon eddig soha be nem mutatott könyvei alapján készült darabbal debütált gyerekszínházként április 23-án. Az úgy volt… című produkcióról itt olvashat.

“Magánszínház vagyunk, nem kapunk állami, önkormányzati támogatást, kizárólag a jegybevételből tudunk gazdálkodni, amiből borzasztó nehéz fenntartani egy játszóhelyet. Könnyen adta magát az ötlet, hogy legyenek felnőttelőadások is, mert ha csak gyerekprodukcióink lennének, és esténként üresen állna a színház, nem tudnánk fennmaradni. A Móra igazgatóját, Janikovszky Jánost, Horváth Lászlót, a Geoholdingét és engem is egyetlen szempont vezérel: a minőség. Május 27-én lesz az első felnőttbemutatónk, a Dilettánsok, dilettánsok – Egy este a magyar irodalom legrosszabb verseivel, amelyhez sikerült megnyernem Nádasdy Ádámot. A tényleg borzalmas verseket Benedek Miklós, Kovács Patrícia és Ónodi Gábor fogja halál komolyan felolvasni, a remek humorú Nádasdy Ádám pedig mindenféle szempontból körüljárja majd, hogy miért érdekesek ezek a műalkotások, úgyhogy nagyon szórakoztató este lesz” – számolt be Gálvölgyi Dorka.

További terveiről, a Good day tuday! c. sorozatról, a színházba érkező előadásokról és arról, milyen gyerektáborokat szerveznek majd  itt olvashat.

 

 
 

Kapcsolódó anyagok