Primadonnák századszor – Jubileumot ünnepelt a Játékszín

2017 május 05. péntek, 15:57

Május 4-én 100. alkalommal játszotta a Játékszín Szirtes Tamás rendezésében a Primadonnák című előadást. A darab két és fél éve szerepel a műsoron töretlen sikerrel.

Primadonnák a Játékszínben

Primadonnák a Játékszínben / Fotó: Juhász Éva

Ken Ludwig bohózatát 2014 decemberében mutatták be. „A válogatás során Bank Tamás ajánlotta ezt a darabot, nekem pedig rendkívül megtetszett. Nagy Shakespeare rajongó vagyok, a darabjai jelentős részét tudom kívülről. Ifjúkoromban rengeteg Shakespeare-t rendeztem, hiányzik is, hogy mostanában kevesebb részem van benne. A Primadonnákban azt a furcsa rímet láttam, ahogy egy modern történetben folyamatosan ihlető elemként jelen van a világirodalom legszebb klasszikus vígjátéka” – nyilatkozta Szirtes Tamás a premier előtt.

Primadonnák a Játékszínben / Fotó: Juhász Éva

Primadonnák a Játékszínben / Fotó: Juhász Éva

A szereposztással kapcsolatban még a bemutató előtt elmondta: „Egy pillanatra sem volt kétséges, hogy Nagy Sándornak és Szente Vajknak kell játszania a főszerepeket. Jól ismerem a színészetüket, játékkedvüket, fantáziájukat, kreativitásukat. Ráadásul itt egy kényes feladatot kell megoldani, férfiak játszanak nőket, ami finom ízlést és biztos eligazodást kíván egy színésztől. Tudtam, hogy ők ezt hibátlan érzékkel meg tudják csinálni, hogy játékos és mulatságos lesz, illetve hiteles is annyira, amennyire hitelesnek kell lennie.” A további szerepekben Lévay Viktória, Földes Eszter, Németh Kristóf, Zsurzs Kati, Pusztaszeri Kornél és Csonka András látható.

Primadonnák a Játékszínben / Fotó: Juhász Éva

Primadonnák a Játékszínben / Fotó: Juhász Éva

„A szerző virtuóz ötlete, hogy a Primadonnák voltaképpen többszörösen is darab a darabban, hiszen a karaktereket a Vízkeresztből kölcsönzi, majd a végén zanzásítva el is játszatja velük. Hommage a Shakespeare” – írta a premier után az Index. A kritika a színészi játékot is méltatta az előadás kapcsán.

A 100. előadás ünnepén Bank Tamás igazgató kiemelte: „A kezdetekkor a szórakoztatást tűztük ki célul, a darabválasztás a legtöbb esetben e filozófiához igazodik. Számos alkalommal voltam tanúja, hogyan hat a közönségre a Primadonnák előadás. A nézőtéren minden poénra hangos nevetéssel felelnek, és még a ruhatárnál is nevető emberekkel találkozni a taps után. Nekünk ez a siker. A néző öröme.”