“Ez egy szerződésszerűség egymás között” – Új AlkalMáté bemutató Vajda Milánról

2017 július 23. vasárnap, 7:00

A „legendás” Máté Gábor – Horvai István osztály sorozata folytatódik 2017 nyarán is! Premier július 27-én, a Jurányiban.
Mindig más osztálytársukról vallanak az osztály tagjai. Ebben az évben sorsolás útján Vajda Milán, az Örkény István Színház színésze lesz az előadás témája. Eddig Járó Zsuzsáról (2007), Szandtner Annáról (2008), Kovács Patríciáról (2009), Máthé Zsoltról (2010), Mészáros Mátéról (2011), Péter Katáról (2012), Száraz Dénesről (2013), Gál Kristófról (2014) , Dömötör Andrásról (2015) és Mészáros Béláról (2016) készült darab. Fenyő Iván és Száraz Dénes korábban szállt ki a sorozatból, most pedig Kovács Patrícia, Szandtner Anna és Gál Kristóf nem lesz jelen, más elfoglaltságaik miatt.

“Ez egy szerződésszerűség egymás között, hogy ezt végigcsináljuk, ha van rá lehetőség” – mondta korábban Máté Gábor, hozzátéve: amikor kitalálta, hogy mindenki sorra kerül az osztályból, akkor ez azt jelentette, ez a munka 14 évig tart. Véleménye szerint a nyaranta létrehozott előadások olyanok, mint egy-egy fénykép, ami elkészül az osztályról. A főleg improvizációkból születő produkciók a főhősök különbözősége miatt mindig másként alakulnak, ám mindig szórakoztató formában, humorral és sok zenével dolgozzák fel a kiválasztott életét. “Ez szakmailag is nagyon izgalmas, hiszen mindig arról szól, ki hol tart” – tette hozzá Máté Gábor.

„Csak akkor beszélek magamról, ha kérdeznek. Most azt tapasztaltam, hogy még a közeli ismerőseim is keveset tudnak rólam. Rákérdeznek olyan dolgokra is, amiről azt gondoltam, hogy ők ezt tudják. Valószínűleg zárkózottabb vagyok annál, mint amilyenek a színészek általában. Talán a színpadon is nehezebben, illetve lassabban nyílok meg, mint más” – mondta a Népszavának Vajda Milán, aki elárulta, bár az előadásban szereplő jelenetek többsége színházban játszódik, ezek jellege nem különbözik a nézők által átélt mindennapi munkahelyi szituációktól. „A szerelem pedig, hogy futunk egy nő után, vagy utánunk futnak, olyan emberi ügy, amit ha jól játszunk el, akkor a jeleneteket nézve mindenki magára ismerhet. Persze a sebeket újra fel kell tépni ahhoz, hogy tudjunk róla beszélni. A színészet lényege, hogy az embernek nyitva kell hagynia magában ezeket a kapukat. Próbálunk arra figyelni, hogy az előadásban egyforma súllyal jelen legyen a családról, a párkapcsolatról és a színházról szóló rész” – számolt be a színész a készülő produkcióról.

Máthé Zsolt, Vajda Milán, Szandtner Anna / AlkalMáté

Máthé Zsolt, Vajda Milán, Szandtner Anna / AlkalMáté

Annak kapcsán, hogy Vajda Milán édesapja Vajda László, a kaposvári, majd a Katona József Színház tagja volt, az Örkény Színház művésze úgy fogalmazott? „Ha valaki olyan megy el, aki az emberhez közel áll, az mindig is egy fájdalmas. Ráadásul én ugyanazt a szakmát űzöm, ugyanabban a közegben mozgok, mint ő, ahol ismerték, és akinek hiányzik az apukám, óhatatlanul összehasonlít bennünket, hiszen még alkatilag is nagyon emlékeztetek rá. Az előadásban lesz róla szó, ezt nem is lehetne és nem is kell megkerülni. A nézők egy része úgy ül be, hogy kíváncsi rá, én mit gondolok róla. Édesanyám a kaposvári színházban volt segédszínész, amikor apukámmal összeismerkedett, később felhagyott a pályával és színházi súgóként helyezkedett el. Élete nagy részét tehát ő is a színházban töltötte. Jön is nézni majd az előadást” – mesélte Vajda Milán.

A színész a Fidelio-nak elmondta, 2014-2015 körül kezdett el agyalni azon, mi legyen az előadásban, mit osszon meg az osztálytársaival, barátaival. “Azt gondoltam, hogy most majd több időt szánok a kitalálására, a megírására, arra, hogy dramaturgiai keretbe szorítsam, de ez végül nem történt meg. Talán nem is baj, mert így frissebb lehet az egész, nyitottabb leszek az osztálytársaim ötleteire, véleményére, mint ha előre eldöntöttem volna, mi szerepeljen az előadásban. Nyilván lesz szó magánéletről, színházról, de nem egyetlen időszakkal szeretnék foglalkozni, hanem valahogyan az egészet szeretném megragadni, a maga teljességében. (…) Ezekben az előadásokban mindig megvan annak a veszélye, hogy túlságosan kiadjuk magunkat, a tavalyi év után különösen. Akkor Mészáros Béla életét dolgoztuk fel, és sokan mondták, írták róla, hogy talán nem szabadna ennyire pőrén megmutatni mindent, még olyan dolgokat is, amelyek esetleg másokra vagy akár magunkra nézve zavarbaejtőek, esetleg kissé kínosak. Természetesen tartok ettől, de azt gondolom, az is veszélyes, ha nem adom ki magam. Hallgatni és megúszni rosszabb lenne nekem augusztus 1-jén, amikor véget ér a Vajda Milán-sorozat, mint az, hogy esetleg azt gondolják rólam: lúzer vagyok, elrontottam dolgokat, megbántottam embereket. Egyetlen olyan lehetőség van, amikor az életemmel ilyen módon foglalkozunk, és ezt ki kell használni. Ez az előadás is segít abban, hogy egy-egy dolgot lezárjak magamban, egy-egy emberrel elsimítsam vagy felszínre hozzam a konfliktusaimat. Az egésznek akkor van értelme, ha nemcsak az én véleményem mutatkozik meg, hanem akár a rám nézve egyáltalán nem hízelgő, de hiteles vélemények is. Ideális esetben ez színházi szempontból eléggé érdekes.”

AlkalMáté Trupp

Az AlkalMáté Trupp

AlkalMáté Trupp // VAJDA MILÁN

Előadások: 2017. július 27. 20.30
2017. július 28., 29., 30. 18.00 és 20.30
Helyszín: Jurányi Ház

Az idei előadás szereplői: Czukor Balázs, Dömötör András, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Péter Kata, Vajda Milán

Zenei vezető: Dargay Marcell
Látvány: Kálmán Eszter
Asszisztens: Mátis Inez
Fotó: Dömölky Dániel
Rendező: Máté Gábor
Támogató: Orlai Produkció, FÜGE Produkció

 
 

Kapcsolódó anyagok