Társulatként folytatja működését a Trojka Színházi Társulás

2017 szeptember 06. szerda, 7:00

Háromévnyi munkafolyamat után a Trojka színházi csoportosulás idén állandó tagokkal, társulati formában folytatja működését.

„2013-ban alakultunk Szentivánéj napján. A ’trojka’ oroszul hármas fogatot jelent, melyben a lovak a speciálisan megosztott terhelés miatt kevésbé fáradnak. Az elnevezésünket két módon tudnám meghatározni: az alakulásunk hármas fogata, az alkotók, az előadók és a közönség egymásra nyitott kapcsolódásából áll. Ahol a „negyedik fal” lebontását, azaz a közönség szerepének megváltoztatását formai újításokkal kívántuk elérni. A fogatunkat hajtó erők a már felfedezett színházi elemek – a színpadi adaptáció újszerű megfogalmazási módja, a mozgás és a gesztusnyelv közérthető és meglepetésszerű egysége és a zeneiség, képiség dominanciája segítségével is megfejthetőek. Mindezeket az újításokat, szeretnénk minél több hazai és külföldi színházi fesztiválon megmutatni” – fogalmazott Soós Attila művészeti vezető, aki a Trojka munkamódszeréről is beszélt.

Trojka / O.márkiné próba / Bárnai Péter / Fotó: Balázs István Balázs

Trojka / O.márkiné próba / Bárnai Péter / Fotó: Balázs István Balázs

“Olyan irodalmi szövegeket választunk, melyek színpadra alkalmazása nem nyilvánvaló, sőt személyes kihívást jelentenek. A színpadi adaptációnál az adott regényt, novellát a személyes kihívás hozta tapasztalatokkal alakítjuk a próbafolyamat alatt. Ezáltal megteremtődik az aktuális darab mozgásnyelve, ami képről képre születik, de mégis egységes világot hoz létre. Ezek a ’fizikai képek’ maguk a jelenetek, melyek az aktuális darab zenei kompozícióját generálják” – fejtette ki Soós Attila.

Trojka / O.márkiné próba / Bach Kata / Fotó: Balázs István Balázs

Trojka / O.márkiné próba / Nagy Dóra / Fotó: Balázs István Balázs

A 2017/18-as évadot egy elő-bemutatóval kezdi a társulat „One more time” címmel a debreceni székhelyű MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban szeptember 23-án a galéria alapításának tizenegyedik születésnapja alkalmából megrendezett Tánc-Tér Kortárs Mozdulat- és Táncművészeti Fesztiválon. Az elő-bemutatóban Nagy Dóra, Somorjai Réka, Bárnai Péter, Soós Attila szerepelnek.

„Az új darab témája az újrakezdés a fizikai színház és a filmművészet kapcsolódásában. Egyes kiválasztott filmek tetőpont-jeleneteit fokozódó dramaturgiával újraalkotjuk szabadon hagyva a szöveghasználat szükségszerűségét” – mondta a művészeti vezető.

Az előbemutató nyilvános főpróbája szeptember 22-én 20:30-kor lesz a Sín Kulturális Központ Duna Stúdiójában. A hivatalos bemutató címe „One more time with feeling” kibővült szereposztással,
a szeptemberi kvartetthez csatlakozik Bata Éva, Csata Zsolt, Lukács Sándor. A premier tervezett időpontja 2018. március vége, a helyszínt ugyancsak a MODEM biztosítja. A darab dramaturgja Kerékgyártó Yvonne, szövegíróként Znajkay Zsófia is csatlakozik a csapathoz, a jelmeztervező Szlávik Júlia.

Trojka / Dr. – A te álmod / Fotó: Balázs István Balázs

Október 24-én, egyszeri alkalommal mutatja be a társulat a „Genesis” című táncjátékát a Műcsarnok kiállítóterében Sebastiao Salgado: Genesis című tárlatán. Az egyszeri előadás szereplői: Bata Éva, Bárnai Péter, Soós Attila, a jelmeztervező: Szlávik Júlia.

A Genezisben nincs harc: az egyetlenként létező Isten teremtő szava hozza létre a kozmoszt.
Felfoghatatlanul radikális üzenet! Ebben az egyszeri darabban az isteni rend és az emberi káosz paradox viszonya foglalkoztat minket. Isten a kimondott szava által tereket hoz létre, melyben a káosz ellen a rend betartására kötelez bennünket: a szó általi megkülönböztetés elvetésére. Létezésünk egyik alapfeltétele a megkülönböztetés. Az isteni szó a megkülönböztetés elvetésére szólít fel minket, ezzel vissza is röpítve a káoszba”
– fogalmaz Soós Attila.

Trojka / Dr. – A te álmod / Fotó: Balázs István Balázs

Survival Cabin” címmel felolvasó színházi sorozatot indít el a társulat a Zsivágó Kávéház együttműködésével 2017 novemberétől 2018 márciusáig havonta egyszeri megjelenéssel. Az első kabinban Franz Kafka: A fűtő című elbeszélésével találkozhatunk Bata Éva előadásában november 08-án 20:00-kor a Zsivágó Kávéházban.

Ugyancsak novemberben kezdi meg a Trojka az „Anna Karenina” című darab próbafolyamatát Gryllus Dorkával a címszerepben. A bemutató tervezett időpontja 2018. február eleje a budapesti székhelyű KuglerArt Szalon és Galériában. A további szereplők: Nagy Dóra, Bárnai Péter, Lukács Sándor, Soós Attila, a jelmeztervező: Szlávik Júlia. A regényadaptációt a darab dramaturgja, Balassa Eszter jegyzi.
Elsősorban két végletesen különböző szerelem történetét állítjuk egymással szembe: Anna és Vronszkij gróf lángoló szerelmét, ami felemészti őket, Levin és Kitty bimbózó érzéseivel, amik aztán félénk óvatossággal borulnak virágba” – nyilatkozta Balassa Eszter.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban nagy sikerrel bemutatott tavalyi „O.márkiné” című előadás az idei évadban Temesváron repertoárra kerül, emellett vendégszerepel a Jurányi Házban és a Szkéné Színházban egyaránt egy-egy este erejéig Nagy Dóra, Bárnai Péter, Soós Attila szereplésével.

Trojka / O.márkiné próba / Bach Kata, Soós Attila / Fotó: Balázs István Balázs

Trojka / O.márkiné próba / Nagy Dóra, Soós Attila / Fotó: Balázs István Balázs

A prágai Quadriennálé Zlomvaz Fesztiválján debütált „Dr. – A Te álmod!” című előadásunk a Miskolci Nemzeti Színházban lesz látható egy vagy két alkalommal 2018 tavaszán Boncsér Sára, Bárnai Péter, Somhegyi György szereplésével.

Az idei évadot Akutagava Rjúnoszuke: A bozótmélyben című elbeszélésének színpadi adaptációja zárja. Az elbeszélés újrafordítását a darab dramaturgja, Cseh Dávid készíti. „Ebben a rendhagyó darabban egy titokzatos gyilkosság körülményeit járjuk körül, megszólaltatva több tanút és több feltételezett tettest is. A sok egymásnak ellentmondó vallomás azonban sehogy sem áll össze egyetlen igazsággá. Valaki hazudik – és ebben a történetben hazugságairól ismerszik meg minden ember” – árulta el Cseh Dávid.

Trojka / O.márkiné plakát / Bach Kata, Soós Attila / Kép: Bokor Krisztián

Trojka / O.márkiné plakát / Nagy Dóra, Soós Attila / Kép: Bokor Krisztián

Trojka Peloton” összefoglaló néven a társulat művészeti vezetője, Soós Attila nyilvános workshop sorozatot indít el a Sín Kulturális Központban. Jelentkezni 2017. október 01-ig lehet a trojka.szinhazi.tarsulas@gmail.com email címen „Trojka Peloton Jelentkezés” témamegjelöléssel.

A tervezet alapján szeretném kialakítani minden résztvevőben, ahogy magamban is a kis sikerélményekből felépített gazdag tudást az öntudatos mozgásban Ido Portal metodikáját követve, illetve a saját tapasztalataimmal kibővítve azt” – összegzett Soós Attila.