Színházak Éjszakája 2017: Fodor Tamással, Molnár Piroskával és Balsai Mónival is találkozhatunk a Rózsavölgyiben

2017 szeptember 12. kedd, 19:42

Milyen lesz a Színházak Éjszakája szeptember 16-án, a Rózsavölgyi Szalonban? Kiderül az alábbiakból.

14.00 – 15.00-ig a Freudok egymás közt című programmal várják az érdeklődőket.

Az „egyik” Sigmund Freudot a Rózsavölgyi Szalon nézői már ismerhetik Mark St. Germain Az utolsó óra című művéből. A „másikat” 2017. szeptember 7-étől láthatják Éric-Emmanuel Schmitt Az ismeretlen című darabjában. Mindkettőhöz titokzatos látogató érkezik… Hogyan kezeli a helyzetet a pszichoanalízis idős mestere? Két Freud – „egyik” már Londonba emigrált, „másik” még a nácik által megszállt Bécsben él – beszélgetése. Két zseniális színész, két Tamás a színpadon: Jordán és Fodor.

Sütő András és Fodor Tamás

Sütő András és Fodor Tamás

15.15 – 16.15 Kortárs magyar dráma – a recept  címmel rendeznek beszélgetést, amelynek vendége Tóth Krisztina és Csizmadia Tibor, az írónő készülő darabjának rendezője.

Milyen „alapanyagok” kellenek egy kortárs magyar drámához? Hogyan készül az új színpadi mű? Titkok, praktikák, és persze az „elkészítési mód”, amelyet ezúttal a Babérkoszorú-díjas Tóth Krisztina, az egyik legismertebb és legolvasottabb magyar szerző oszt meg a nézőkkel. Ugyanis éppen egy fekete humorú drámán dolgozik a Rózsavölgyi Szalon felkérésére.

Az íróval a darab rendezője, Csizmadia Tibor beszélget.

16.30 – 17.30 Kortársunk: Ibsen címmel ismét egy beszélgetésre invitálnak.

 Ritkaság: klasszikus mű a Rózsavölgyi Szalonban. A Rosmersholm Henrik Ibsen életművének egyik legkiválóbban szerkesztett darabja, amely humorán, egyedi szimbólumain és pszichológiai mélységein keresztül a múlt bűneivel való kíméletlen szembesülést és a jelen választási lehetőségeinek reménytelenségét állítja középpontba. De tulajdonképpen tekinthető Ibsen kortársunknak is? Erről beszélget az előadás rendezője és főszereplője, Fesztbaum Béla és Kúnos László, a mű fordítója, a Corvina Könyvkiadó igazgatója.

17.45 – 18.45 „Emberi hang…” Molnár Piroska önálló estjébe engednek betekintést az alkotók.

Molnár Piroska gazdag életpályájához nemcsak jelentős drámai, hanem nagy zenés szerepek is hozzátartoznak – az operettől a musicalig, sőt, a klasszikus dalokig. Kiváló téma a Rózsavölgyi Szalon októberi premierjéhez. A csodálatos művésznő persze most is dalra fakad, miközben sok kérdéssel sok témát feszeget majd az előadás szerkesztő-rendezője, Vörös Róbert.

Közreműködik: Termes Rita.

Molnár Piroska

 

19.00 – 19.45 Valentin nap éjszakája – Balsai Mónival is megismerkedhetünk a Rózsavölgyiben.

Balsai Móni először látható a Rózsavölgyi Szalon színpadán. Alexandr Mardany Valentin nap éjszakája című darabjában debütál decemberben. Pályájáról, sikereiről és az előadásról beszélgetünk vele.

20.00 – 21.00 Kérem, én még nem játszottam      

Saját történetein keresztül férkőzünk közel Szép Ernő szívéhez. Új előadásukban megmutatják, milyen csodálatos tehetségű író és milyen emberséges volt. Beszélgetés dalokkal fűszerezve, amiből kiderül, miért is jó a megzenésített Szép Ernő… Résztvevők: Ernő, a színháztól eltanácsolt drámaíró – Trill Zsolt, a ’Szerelmek’ – Bíró Eszter, Sanyi, a depressziós komponista – Födő Sándor „Fodo”, dramaturg – Németh Nikolett és az est rendezője – Seres Tamás.

 

 
 

Kapcsolódó anyagok