SZFE

Ibsen-drámával tért vissza a rendezéshez Fodor Tamás

Az Ódry Színpad padlásán mutatta be a Színművészeti Börcsök-Zsótér-osztálya Henrik Ibsen: A vadkacsa című darabját Fodor Tamás rendezésében.

 Az alkotók ajánlója:

Tíz eltorzult karakter, öt alkotó személyiség. Egy személyesnek ígérkező élveboncolás.
Az elhivatottsággal az életnek induló, de hétköznapok taposta fényképész,
a valamikori szerelmi ostromba megadással befekvő, és annak áldását puha fészekbe rejtő mintafeleség,
az embertársainak erkölcsi ráncfelvarrását élete céljául maga elé kitűző nagykereskedő fiú,
az igazságtalanul meghurcolt, szenilitásba menekülő katonatiszt,
a kisváros rajongással körülvett szép özvegye,
az öröklött betegségben szenvedő, de máris megpörkölt szárnyakkal verdeső ártatlanság,
az alkoholban ázó gyógyító
– ők a csoportkép esendő és groteszk figurái. Kiderül-e múltjuk elfojtott, a tenger mélyébe merülő sok titka?

Szívesen nevetnénk rajtuk, de mosolyunk könnyen grimaszba fordul, mert hiszen a fénykép mintha rólunk készült volna. Hasonlít ránk a megszólalásig, de ezek a morális szeplők, a szellemi beesettség, és a bandzsító szeretet!? Reméljük, csal az élethű ábrázolás. Talán ma is megúszhatjuk katarzis nélkül, mint ahogy tegnapig sikerült. „Nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.

Fodor Tamás korábbi interjúnkban kifejtette, miért “tette le a lantot”:

Már nem akarok több emeletet ráépíteni arra az épületre, amin korábban dolgoztam. Azt gondolom, hogy egy rendezésnek csak akkor van értelme, ha megelőlegez más munkákat. Brecht egyik kis történetére utalnék: „ – Min dolgozik? – kérdezték K. úrtól. Sok gondom-bajom van – felelte K. úr. – A következő tévedésemre készülök.” . Én viszont már nem nagyon készülök a holnaputánra, csak a holnapra. Hajlott koromra beláttam, hogy az ember nem tud az örökkévalóságnak dolgozni. Arra is ráébredtem, nem biztos, hogy tudok újat hozni, olyasmit, amire ez a kényes színházi szakma és az avantgard nézők rácsodálkozhatnak. És mivel továbbra is perfekcionista vagyok, nem engedem meg magamnak, hogy olyasmit tegyek le az asztalra, amiben nem hiszek egészen. Szeretem a fiatalokat nézni, és egy kicsit irigykedem is, hogy milyen célratörően és merészen nyúlnak különböző témákhoz. De én nem tudnám úgy harapni a világot, mint ők. Egyrészt gyávaságból tettem le a lantot, másrészt felismertem, hogy az én intuitív, de bonyolult, szöszmötölős munkamódszerem felett eljárt az idő. Most az a dolgom, hogy például Rémusszal dolgozzak, aki egy rendezői eszményt testesít meg számomra. Nála minden egyes mozdulatnak illetve hangsúlynak értelme van, és képes a kevésbé jó darabokból is remeket kreálni.

Henrik Ibsen: A vadkacsa
Fordította: Bart István 
előhívás, nagyítás, retusálás
2 részben

Werle nagykereskedő Konfár Erik 
Gregers W., a fia (megváltó) Fehér András 
Berta asszony, a nagykereskedő jövendőbelije Nagy Katica 
Ekdal, büntetett előéletű, híres vadász Konfár Erik 
Hjalmar E., a fia, fényképész és férj, talán apa Hajdu Tibor 
Gina, feleség, anya, Werléék egykori házvezetőnője Bajor Lili 
Hadvig, a lánya, nagykorúsága előestéjén Nagy Katica 
Relling doktor, a lakó, alkoholista agglegény Konfár Erik 
Pettersen és Jensen, a Werle-ház alkalmazottai Hajdu Tibor és Fehér András

Rendező: Fodor Tamás
Osztályvezető tanárok: Zsótér Sándor és Börcsök Enikő

Helyszín: Ódry Színpad, Padlás