“Minden előadás lehetőség a komplex, szabad gondolkodásra” ­­– Adományokat gyűjt a KÁVA

2017 december 01. péntek, 12:22

Egy hónapon keresztül várja az adományokat a Káva az Adjukössze.hu oldalon, hogy Titkos ajtó című előadásukkal IX. kerületi iskolák diákjait is megajándékozhassák.
Ajánló:

“Anna 15 éves. Tavasszal, nyolcadikos korában, az osztálya színházba ment, résztvevő színházra, Titkos ajtó volt a címe. Anna félénk, csendes lány, de mikor a színészek megkérdezték, ő mit tenne a helyükben, úgy érezte, hogy meg kell szólalnia. Hogy itt számít a véleménye. És így volt ezzel a többi osztálytársa is. Talán először beszélhettek nyíltan olyan dolgokról, mint a felnőtté válás, a felelősségvállalás, vagy akár az alkohol. Anna szeptemberben középiskolába került. Egy percet sem késlekedett, máris az osztályfőnök asztalán volt a javaslat: Káva előadást kell néznie az új osztálynak, hogy ők is megtapasztalhassák a részvétel közösségformáló erejét. Az iskola először nemet mondott, tanítási időben senki ne járjon színházba. De Anna nem adta fel. Addig szervezett, addig érvelt, míg elengedték őket.

Szeretnénk, ha több Anna lenne az iskolákban. Olyan diákok, akik számukra fontos dolgokban tesznek a közösségért, akkor is, ha ez néha nehéznek tűnik. Olyan diákok, akik szabadnak érzik magukat. Olyan diákok, akik részt vesznek az életükben.”

A KÁVA közleménye:

Munkánk során rengeteg olyan fiatallal találkozunk, akinek újdonság, hogy szabadon gondolkodhat. Sokan ritkán kapnak lehetőséget, hogy a megszokott iskolai kereteken kívül nyilvánuljanak meg és mélyüljenek el aktuális erkölcsi vagy társadalmi problémák feldolgozásában, és társaikkal közösen gondolkodjanak az őket is érintő témákról, hiszen az “a felnőttek dolga”.

Mi, a Kávánál fontosnak tartjuk, hogy színházi nevelési előadásainkkal tudatosítsuk a résztvevőkben: ezek a témák rájuk is tartoznak, és beleszólhatnak egy-egy komolyabb kérdés megvitatásába. Szeretnénk, ha a diákok megtapasztalhatnák, hogy teljes jogú résztvevőként számít a véleményük, és értékes helye van a gondolataiknak.

Minden előadás lehetőség a változásra, és a komplex, szabad gondolkodásra.

Ezért Ferencváros iskoláit szeretnénk megajándékozni Titkos ajtó című színházi nevelési előadásunkkal a Trafó Kortárs Művészetek Háza közreműködésével, hogy ezzel a különleges színházi élménnyel eljuttassuk a közösen gondolkodás örömét a gyerekekhez.

Gyűjtésünket december 22-ig támogathatod az Adjukössze-hu oldalon: ITT!

A befolyó összegből 5 osztályt tudunk meghívni komplex színházi nevelési előadásunkra.

A november 28-án, Adakozó Kedden beérkező adományokat a MagNet Bank megduplázza. Az #AdakozóKedd – nemzetközi nevén #GivingTuesday – egy globális mozgalom, melynek célja hogy legyen egy nap, amikor minden az adományozásról, a jótékony cselekedetekről, és ezek ünnepléséről szól. A kezdeményezést a Black Friday és a Cyber Monday ellensúlyozására hívták életre Amerikában azért, hogy az embereket a nagy vásárlások időszakában arra buzdítsák, hogy odafigyeljenek egymásra, az elesettekre, a hátrányos körülmények között élőkre, és adományokkal másoknak is segítsenek, örömet okozzanak.

 

 
 

Kapcsolódó anyagok