Holt lelkek – Dankó István első rendezése a Katona Sufniban

2017 december 28. csütörtök, 7:34

Január 4-én mutatja be a Katona József Színház Gogol regényének színpadi változatát.

Dankó István / Fotó: Dömölky Dániel

Dankó István / Fotó: Dömölky Dániel

„Ez a művem nem azzal ijesztette meg Oroszországot és keltett felzúdulást országszerte, hogy feltárta sebeit és rejtett betegségeit, és nem is azzal, hogy elképzelték a diadalát ülő gonoszság és a szenvedő ártatlanság megrázó képeit. Erről szó sincs… Az egésznek a kisszerűsége volt az, ami ijesztően hatott.” Gogol

Gogol Holt lelkek című regényéből, Szakonyi Károly komédiájának adaptációja nyomán a szövegkönyvet Dankó István írta, az előadásban Mészáros Blanka, Elek Ferenc, Lestyán Attila e.h. és Vizi Dávid e.h. látható. A díszletet és a jelmezt Kálmán Eszter tervezte, a zenét Keresztes Gábor szerezte.

Dankó Istvánnak nagyon sok olyan megnyilvánulása szokott lenni egy próbafolyamat során, amelyekből az derül ki, hogy igen hamar és pontosan megérti a rendezői szándékot, közben pedig ő is nagyon jó javaslatokkal áll elő. Ezek a tulajdonságok alkalmassá teszik őt arra, hogy maga is kipróbálhassa magát rendezőként. Egyelőre csak egy próbarészletet láttam a készülő Holt lelkekből, de kíváncsian várom István bemutatkozását” – mondta Máté Gábor igazgató a készülő előadásról a Fidelionak.

 
 

Kapcsolódó anyagok