Utoljára játssza a Radnóti Színház a Karamazov testvéreket

2018 január 11. csütörtök, 8:10

A fivérekről és zsarnokoskodó apjukról szóló történetet három év után lekerül a színház repertoárjáról, január 18-án este láthatja utoljára a közönség.

Radnóti Színház: Karamazov testvérek / Fotó: Dömölky Dániel

Radnóti Színház: Karamazov testvérek / Fotó: Dömölky Dániel 

Gáspár Sándor, Pál András, Szabó Kimmel Tamás és Adorjáni Bálint főszereplésével mutatták be 2014 decemberében a Radnóti Miklós Színházban a Karamazov testvérek című előadást. Dosztojevszkij művét – melyet a világirodalom egyik legnagyobb hatású regényeként tartanak számon – Morcsányi Géza alkalmazta színpadra, a darab rendezője Valló Péter volt.

Kritikus szemmel az előadásról:

“Ebben a Valló Péter-rendezésben az előadás középpontjában Iván Karamazov, az ő bűne vagy gyengesége, legfőképpen pedig bűnhődése áll. Testvéreivel ellentétben, akik így vagy úgy, a hit vagy a szenvedély mentén, de eldöntik, hogy mihez kezdjenek az életükkel, Ivánból hiányzik ez az életének irányt adó belső iránytű, így lesz belőle bűnrészes. Szabó Kimmel Tamás nagy lehetőséget kapott ezzel a szereppel, és él is vele. A kezdeti hallgatag, „se hús, se hal” testvérből építi fel az önmagával meghasonló, bűntudatával magát őrületbe kergető Ivánt. A Radnóti Színház viszonylag kis terében közelről látszik a mimika, szembetűnőek a gesztusok, a reszketés, a zihálás. De Szabó Kimmel eltalálja a mértéket: intenzív, mégsem túl sok. Az előadás egyik csúcspontja az a jelenet, amikor Szmergyakov a szerencsétlen együgyű álarca mögé bújtatott hideg racionalitással teszi bűnrészessé Ivánt. Pál András ebben a tőle nem megszokott karakterben a hideg csúszómászó és a szánalomra méltó számkivetett szerencsés arányban eltalált keverékét állítja elénk. Gáspár Sándor harsány-közönséges, de nem elvetemült apát játszik, olyat, akit könnyű szégyellni, de nem könnyű gyűlölni. Adorjáni Bálint, aki egy másik előadásban is Dmitrijt alakítja, itt, a premieren még mintha nehezebben találná a helyét ebben a szerepben, mint a FÜGE-féle előadásban. Talán mert ez a Dmitrij minden vadsága ellenére is bizonytalanabb, érzelmeinek kiszolgáltatottabb, mint amit ott megszokott. A jóságot mindig nehezebb megformálni, mint a fekete bárányokat. Rétfalvi Tamás kevés szavú szerepében jelentős részben mimikával, gesztusokkal, együtt érző jelenléttel teremti meg Aljosát, legyen szó a Jordán Tamás játszotta, letisztult bölcsességű Sztarec, vagy a testvérei melletti jelenlétről.” (szinhaz.net)

 
 

Kapcsolódó anyagok