Leszámolás velem – Közönségtalálkozó Rába Rolanddal és Nagy Dániel Viktorral a Jurányiban

2018 február 19. hétfő, 14:29

A Leszámolás velem című produkció kapcsán február 24-én és március 7-én az előadást követően kötetlen beszélgetésre várják a közönséget a rendezővel, Rába Rolanddal és a főszereplővel, Nagy Dániel Viktorral a Jurányi Házban.

 

Fotó: Orlai Produkció

Fotó: Orlai Produkció

Edouard Louis meleg, feminin kisfiúként nőtt fel Franciaország egy szegénynegyedében. Sérelmeit és régi énjét önéletrajzi könyvvel zárta le, célként azt is kitűzve, hogy azoknak is segít, akik őt bántották. A világsikerű könyvből készült darabot a Jurányi Házban láthatják Nagy Dániel Viktor előadásában, Rába Roland rendezésében.

„Az lenne a jó, ha nem lenne téma az emberek mássága, hanem rájönnénk, hogy a sokszínűségből építkezni lehet. Bárhogy is szépítsük, még nem tartunk itt ebben az országban. A politikai közbeszédnek mindenképpen változnia kell, hogy az emberek ne a másságban lássák az ellenséget vagy a saját problémáik okát. Nem hiszem, hogy egy előadás, főleg egy ilyen szűkebb közönségrétegnek szóló előadás számottevően tud ezen változtatni, de azért csinál az ember színházat, hogy kimondjon valamit, ami neki fontos, beszéljen arról, ami szerinte probléma. Ennek következtében bízom benne, hogy az emberek magukba néznek majd az előadás után és hogy lesz átalakító ereje. Tervezünk közönségtalálkozókat a későbbiekben, ahol megoszthatják velünk az élményeiket. Ez egy nagyon sűrű és megrázó előadás lesz. Még nem tudjuk, hogyan fog hatni a nézőre, de az biztos, hogy nem fogja érintetlenül hagyni” – nyilatkozta korábban Nagy Dániel Viktor.

Időpontok:
2018. február 24., március 7. 19.00
Jurányi Ház

 
 

Kapcsolódó anyagok