Háy-bemutató a Magyar Színházban – “2 millió ittas vezetőre számítanak” a nézőtéren

2018 február 21. szerda, 9:01

Háy János visszatérő szerző a Magyar Színházban; Házasságon innen, házasságon túl című műve a teátrum egyik legnagyobb sikere.

2018 tavaszán sor kerül vadonatúj, Budapesten még nem játszott keserű komédiáját, az Utánképzés ittas vezetőknek című darabjának bemutatójára. Vagy mondjunk inkább gyomor-keserű komédiát?!

Az Utánképzés ugyanis olyan emberekről szól, akiknek ittas vezetésért elvették a jogosítványát, és háromnapos csoportterápián kell részt venniük.

A mai magyar társadalom nagyon (vagy óóó, a legkevésbé sem!) jellegzetes alakjai vonulnak fel előttünk: intézetis férfi, olasz-magyar nem-is-annyira-menő csávó, közös képviselő, trendi műkörmös, projektmenedzser, újságíró, munka-alkoholista multis, vendéglátós és persze két pszichológusnő, akik a terápiát vezetik, és akik szintén nem egyszerű figurák. Ismerős arcok, ismerős sorsok és történetek, mégis percről percre meglepik a nézőt!

Egyszerre hihetetlenül szórakoztató és elgondolkodtató remekmű ez a darab – abban a két korty ital közötti szünetben, amit úgy hívnak: az Élet.

Mai, már-már hétköznapi történet olyan emberekről, akiket mindannyian ismerünk. Némelykor mi magunk is ilyen ember vagyunk, bár szeretjük azt hinni, hogy inkább az olyan, aki mellettünk lakik vagy mellettünk ül a színházban.

Végtelenül mulatságos, ha nem hangozna olyan izésen, azt is mondhatná bárki, hogy ez egy bohózat. De nem az. Keserű-komédia, amit végig lehet nevetni és annyi benne a keserű csak, hogy ez tényleg van.

Van ilyen férfi, van ilyen nő, van ilyen helyzet, van ilyen élet.

Ez legalább annyira mulatságos, mint amennyire idegesítő vagy éppen döbbenetes. 
 
Leginkább baromi röhejes. 
 
HÁY JÁNOS BEMUTATÓ – A MAGYAR SZÍNHÁZBAN
UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK – gyomor-keserű komédia
bemutató március 23-án
Benkő Nóra, Csöre Gábor, Haumann Petra, Murányi Tünde, Pataki Szilvia, Varga Zoltán,  Pavletits Béla, Rancsó Dezső, Bede-Fazekas Anna, Szatmári Attila, Szűcs Sándor
Rendező: Lengyel Ferenc