József és testvérei – Közönségtalálkozót tartanak az Örkény Színházban

2018 március 17. szombat, 14:17

Március 18-án, vasárnap a 15 órakor kezdődő József és testvérei c. előadás után, kb. 19.45-től közönségtalálkozót tartanak az Örkény Színház előcsarnokában.

Várják Önöket, akkor is, ha épp aznap nézik az előadást, de akkor is, ha már látták, vagy a későbbiekben szeretnék megnézni.

A közönségtalálkozó ingyenes, regisztrációt nem igényel.

Gálffi László, Patkós Márton / Örkény Színház: József és testvérei - próba / Fotó: Horváth Judit

Gálffi László, Patkós Márton / Örkény Színház: József és testvérei – próba / Fotó: Horváth Judit

Ajánló a darab elé:

“Ádám és Éva óta, mióta egyből kettő lett, nem élhet senki anélkül, hogy ne kívánja embertársai lelkébe képzelni magát, s megismerni igazi valójukat, miközben egyúttal idegen szemmel is próbál nézni. Az együttérzés az önfenntartásnak nélkülözhetetlen eszköze.”
(Thomas Mann)

Az ifjú Józsefet, Jákob legszeretettebb fiát, testvérei egy száraz kútba vetik. Három napig időzik a mélyben, mintha meghalt volna, amikor egy öreg izmáelita megtalálja, megvásárolja, és magával viszi Egyiptomba. József szép és értelmes, kiválóságának köszönhetően hamar érvényesül az idegen országban, de egy asszony miatt másodjára is mély verembe kerül, a fáraó börtönébe – hogy immár férfivá érve szabaduljon fogságából,  és beteljesítse sorsát.   Thomas Mann regénye a 20. század legnagyobb szellemi vállalkozásainak egyike, az ókori kelet mítoszainak és vallásainak értelmező újramesélése. Népek és törzsek, istenek és emberek, nők és férfiak történetei fonódnak össze benne, és vezetnek vissza az emberi kultúra kialakulásának mélységes mélyen eredő gyökereiig.

Ascher Tamás és Gáspár Ildikó rendezését 2017. február 4-én mutatták be, a főbb szerepeket Patkós Márton, Gálffi László, Polgár Csaba, Epres Attila, Máthé Zsolt, Kerekes Éva, Jéger Zsombor és Znamenák István játssza.