Fúrózaj és vágyszabályozás – Teremfelújítással indul a Terminál Workhouse új évada

2018 április 08. vasárnap, 9:00

Saját erőből újította fel 11. kerületi próbatermét a Terminál Workhouse csapata az elmúlt hetek során. A négy éve folyamatosan alkotó formáció a következő évad bemutatóira már a kicsinosított helyiségben fog elkezdeni felkészülni – amiben most a közönség is aktívan tudja segíteni őket az adójuk 1%-ával. A fekete humort állandó eszköztárában használó társulat videóüzenetben közvetített a helyszínről.

Terminál Workhouse olyan kötetlen színházi csoportosulás, melynek tagjai a legkülönbözőbb módokon és műfajokban valósítják meg közös elképzeléseiket. Eddigi bemutatóik során is törekedtek új szövegek és sajátos hangulatú előadások megalkotására és korunkra való reflektálásra. Alkotócsoportjukhoz köthető Tasnádi és Mrozek feldolgozás, több popkult Shakespeare-parafrázis, vagy Baudelaire-szövegekkel kevert Andersen-mese.

Isten hozott a Majomházban / Fotó: Németh Melinda

Az elmúlt évadban két új előadásukat láthatta a közönség. 2017 novemberében a B32 Galéria és Kultúrtérben mutatták be az Anton, avagy a végén minden jobbra fordul c. morbid melodrámájukat Géczi Zoltán rendezésében. A színdarab a csonka családokban felnövő gyerekek maradandó lelki traumáival foglalkozik a felnőttkorba lépés során, és nem kisebb kérdéseket feszeget, mint az ilyen sérült gyerekek későbbi felelősségtudata vagy elköteleződésre való képessége. A főszereplő testvérpár, Anton és Egon, illetve Egon felesége közötti szerelmi háromszög egyszerre szomorú, ijesztő és mulatságos – a darab hangulatáról ugyanis a társulatra állandóan jellemző akasztófahumor gondoskodik.

Ezt követte 2018 januárjában az Isten hozott a majomházban c. Vonnegut-novellából alkotott átiratuk, amit Dömötör Tamás és Dancsecs Ildikó alkalmaztak színpadra. A távoli jövőben helyet kapó sci-fi játékban a társadalom olyannyira túlnépesedett, hogy az állampolgároknak az érzéki vágyat szabályozó tablettákat kell szednie, ha el akarják kerülni az állam büntetéseit. A társadalmat még inkább segítők pedig Önkéntes Öngyilkos Szalonokban vettethetnek véget életüknek, a mindenben készséges Kisasszonyok féltő kezei között. Ezt a rendszert azonban nem mindenki fogadja el, és a Kisasszonyok egyikének nemsokára a törvényre fittyet hányó Senkiháziak vezetőjével, Billyvel kell szembenéznie.

Anton – avagy a végén minden jobbra fordul / Fotó: Németh Melinda

A Terminál Workhouse az új évadot is hasonlóan komoly témák feldolgozásával tervezi, amiket a rájuk mindig jellemző keserű humor fog oldani. Az évad első felében a háború és az azt előidéző hatalom viszonyáról mesél majd egy, a csatatéren többszörösen megnyomorodott katona. A monodráma főszereplője testéből többször kilépve von párhuzamot az első világháború és napjaink globális helyzete között. Emellett egy román szerző művét is színpadra állítják, amiben Ceauşescu korának román valósága elevenedik meg. A darabban a szatíra és a zenés mese motívumai keverednek majd, a történet pedig az elnyomó hatalom és a szabadság hullámzását figyeli meg. Végül pedig egy több szempontból is ízletes előadást is láthat tőlük a közönség: harmadik bemutatójukban gasztronómiai kérdéseket boncolgatnak egy bolt vezetőjének szemszögéből – miközben a betérő vendégek reménytelenül keresik a saját útjukat az életben.

A Terminál Workhouse Facebook oldala ITT érhető el.

A Terminál Workhouse soron következő előadásai:

Isten hozott a majomházban – Április 14. 20:00 MU Színház

Isten hozott a majomházban – Április 30. 20:00 MU Színház

M/Ámor, vagy amit akartok – Május 26. 19:00 Szkéné Színház