Újra műsoron a Nehéz istennek lenni – A darabról Büki Dóra, a Proton ügyvezetője mesél

2018 április 16. hétfő, 7:41

4 év szünet után ismét a Trafó műsorán szerepel Mundruczó Kornél kedvenc előadása, a Nehéz istennek lenni. Az előadás produkciós vezetőjével és egykori rendezőasszisztensével, a Proton Színház társalapítójával és ügyvezető igazgatójával, Büki Dórával beszélgetett a Trafó blog.

A Trafó blog interjújából:

Nyolc éve mutattátok be az előadást Belgiumban, és azóta műsoron van. Mitől aktuális még mindig?

Elég, ha a Nehéz istennek lenni két fő témáját nézzük, ami nem más, mint az emberkereskedelem és a korrupt politikusok leleplezése. Ugyanakkor természetesen az is szerepet játszik az utánjátszásban, hogy ez Kornél kedvenc darabja. És mivel már régen volt műsoron, a színészek nagyon várják. Az egyeztetés alatt, ami több mint másfél évig tartott, többször kérdezték, hogy most tényleg lesz-e, sikerül megvalósítani? Ilyenkor érzem, hogy megéri dolgozni, hiszen nincs annál jobb, ha együtt tudunk örülni valaminek.

Kiss Diána Magdolna, Bánki Gergely / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

Kiss Diána Magdolna, Bánki Gergely / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

Miért ez a kedvenc előadása Mundruczó Kornélnak?

A szabadsága miatt. Már a készítés körülményei is nagy mozgásteret adtak a csapatnak. Most sem vagyunk egy nagy háttérrel rendelkező színház, viszont a darab készültekor még ekkorák sem voltunk. Gyakorlatilag semmink sem volt, és nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre. A végeredményre pedig azt szokta mondani Kornél, hogy „lerepül tőle a fejed”. Az előadást Budapesten egy raktárépületben játsszuk, színpadnak pedig két kamiont használunk, az egyikben ráadásul ott van öt köbméter föld… Színháztól látszólag távoli dolgokból áll össze, de mégis színház. És van benne jó adag őrület is.

Annak ellenére, hogy nagyon gyorsan készült el az előadás, nem spóroltátok ki belőle a felkészülést. Nemrég beszélgettünk Láng Annamarival, aki említette, hogy alaposan utánajártatok a témának.

A próbaidőszakot megelőzően Kornél többször találkozott és beszélgetett a színészekkel, a konkrét próbák azonban már az előadásra is jellemző őrült tempóban zajlottak. Szerencsére a Szikra Mozi épp használaton kívül volt, átépítés előtt állt, ezért jelzett díszletben négy hetet próbálhattunk ott, ami viszonylag kevés. Kamionon azonban még ennyit sem, Budapesten összesen négy, Brüsszelben pedig három napot, hiszen az ilyen díszlet felállítása iszonyúan költséges.

Büki Dóra / Fotó: Belényesi Zoltán

Büki Dóra / Fotó: Belényesi Zoltán

A helyspecifikus előadások mindig különleges felkészültséget igényelnek a játszóhelyektől, mind technikailag, mind humánerőforrásban. Hogy vették az akadályt a külföldi partnerek?

Abszolút jól és nyitottan, tudták, hogy ez ilyen előadás lesz. Problémájuk nem volt vele, de például a lisszaboni partner nem számított ekkora formátumú projektre. Nem volt tapasztalatuk abban, hogy a kamionok mekkora technikai kitelepülést igényelhetnek, és meglepték őket a dimenziók.

Mundruczó rendezései beindítottak művészeti folyamatokat is külföldön? Mondjuk például azt, ahogyan a rendezők állnak egy előadáshoz, vagy a mozgástérhez, amiben gondolkodhatnak?

Szerintem igen. Lisszabonban főleg táncosok nézték az előadást, de nagyon bírták. Egyszer azonban kaptunk konkrét visszajelzést is: a Szégyen 2016-os plzeňi vendégjátéka után egy kritikában azt írták, hogy a cseh rendezőknek ilyen előadásokat kellene nézniük ahhoz, hogy megtanulják, milyen szempontokat kell figyelembe venni rendezés során.

Nagy Zsolt, Tóth Orsi / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

Nagy Zsolt, Tóth Orsi / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

Nyugat-Európában általában úgy szokták nézni a magyar előadásokat, mint valami kelet-európai egzotikumot. Ti már régóta jelen vagytok a nemzetközi színházi életben, de ettől függetlenül szoktatok találkozni hasonlóval?

Abszolút. Mi mostanra már komoly csapatnak számítunk, de a mai napig előfordul, hogy bizonyos nagyon jó anyagi helyzetben levő országokban elsősorban kelet-európaiként kezelnek bennünket és egyből bezárják a minibárt. Vagy például a Nehéz istennek lenni közönségtalálkozókon többször megkérdezték már, hogy mi is a kamionnal utazunk-e. Ezt nagyon abszurd kérdésnek tartom, ugyanakkor ezek szerint teljesen élethű a díszletünk. Vannak benne ágyak, teakonyha, vizesblokk… A külföldi nézők pedig el tudták képzelni, hogy hetekig abban utazunk és ott élünk.

Végül is érdekes felkészülés lett volna a darabra… Bár az előadás által felvetett témákhoz az is hozzátesz, hogy fűtetlen raktárépületben játsszátok.

Az első budapesti előadás a dunaPart keretében egy hideg januári napon volt. Megpróbáltuk kifűteni a helyszínt, de végül a nézők 14-15 fokban, kabátban nézték végig a produkciót. Ugyanakkor ez előfordult turnén is, Drezdában, ahol egy reptér volt a helyszín, szintén nehéz volt megoldani a fűtést, és Tallinban is hasonlóval szembesültünk. A nézők kabátban ültek, a színésznők meg meztelenek voltak.

(…)

Folytatást a Trafó blogon talál.

 
 

Kapcsolódó anyagok