“Összeadódnak a szívdobogások és a csöndek” – Házasságon innen, házasságon túl 150

2018 május 05. szombat, 12:00

2008-ban mutatta be a Magyar Színház Háy János Házasságon innen, házasságon túl című darabját, melynek 150. előadása május 10-én lesz.

Néhányan, akik benne voltak a bemutatóban, ma már csak szép emlékként gondolnak az előadásra. Mások egy-két-három éve vették át a színházból elpályázottak szerepét, és azóta a sajátjukként viselik. 2008 óta sok minden történt a városban, a színházban, az országban is. Ebben az előadásban mégis van néhány állandó.

Kálid Artúr és Benkő Nóra / Magyar Színház: Házasságon innen, házasságon túl

Állandó az, hogy a közönséget érdekli ez a darab. Látni akarja azokat a párkapcsolatokat, amelyekről Háy János ír. Amelyek ilyenek vagy olyanok, megalázók vagy felemelők, pusztítók, esetleg unalmasak, szenvedélyesek vagy éppen csak vannak, hogy az ember ne legyen már annyira egyedül. Ha nő, ha férfi. A néző kíváncsi arra az életre, amelyikben egyébként él. Még akkor is, ha a színházban nem feltétlenül saját magán, inkább a szomszédján nevet.

Ebben az előadásban állandó az a sajátos humor, amely egyszerre késztet nevetésre és szorítja ökölbe a gyomrot. Hiszen egy párkapcsolatokról szóló színdarab miért is lenne egyértelmű.

Kálid Artúr, Bede-Fazekas Szabolcs és Tóth Sándor / Magyar Színház: Házasságon innen , házasságon túl

Állandó az is, hogy a nézőkkel együtt a színészek is szeretik ezt az előadást. Akkor is, ha az elejétől kezdve benne vannak, és akkor is, ha beugrók. Szeretik, hogy közel van hozzájuk a figura, hogy a szájukra adódik a szöveg. Szeretik, hogy majdnem megtörtént velük bármelyik szerep, és még akár meg is történhet. Csak bele kell állniuk, és már indulhat is az esti színházi üzem. Persze nem mindegy, hogy az ember hogyan áll bele, mennyi ideje van a felkészülésre, a beugrás az mindig beugrás marad, megviseli a színész idegrendszerét még akkor is, ha a siker kárpótolja.

Ebben az előadásban állandó Dániel Vali és Csernus Mariann. A Magyar Színház két alapköve. A bázis, amire építkezni lehet. Dániel Vali odaadó karakterszínész a cuki copfos kutyájával, Csernus Mariann pedig nyilvánvalóan Guiness-rekorder.

Csernus Mariann / Magyar Színház: Házasságon innen, házasságon túl

Csernus előadástól előadásig számolja a napokat a naptárában, és ha úszni megy, faltól falig úszva végigmormolja négyoldalas monológját a vízben. Amikor beszél, megáll a levegő a színpadon és a nézőtéren is. Összeadódnak a szívdobogások és a csöndek. Csernus békét varázsol a színpadra, amit magukkal visznek a nézők, hogy ideig-óráig béke lehessen bennük is.

Amikor a néző kijön a Magyarból előadás után, még órákig úgy érzi, hogy ez az a város éppen, ahol élni lehet. Ez is állandó.

Sándor Erzsi