A vén Európa – Sándor Erzsi írása

2018 május 13. vasárnap, 13:12

50. alkalommal játszotta a Magyar Színház a Valahol Európában musical változatát.

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

Sándor Erzsi írása:

Azok, akik a Valahol Európában musical Operett Színházi bemutatója körül voltak gyerekek ma minimum 30 évesek. Azok, akik gyerekként játszottak benne, kicsit akár többek is. Kovács Patrícia például már túlkoros volt, amikor egyenesen a Színművészeti Egyetem elkezdése miatt búcsúztatták a színpadon. Sírva köszönt el nyúlfarknyi szerepétől, később Egerben már az egyetem után eljátszhatta a darab női főszerepét is.

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

Mindezt csak azért meséljük el, mert a Valahol Európában generációs előadás és Budapesten az Operett Színházi bemutató után 17 évvel került színre a Magyar Színházban tavaly.

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

A gyerekeket játszó gyerek színészeknek ugyanúgy életre szóló ez a színdarab, mint mindenkinek, aki megnézi. Pedig a Pál utcai fiúk friss Dés-musical elhomályosítani látszik a Valahol Európában-t de csak azért, mert a színházba járók mindig az újdonságot keresik. Ám amikor a családjuk történetét, Budapesthez az országhoz és általában a színházhoz való viszonyukat akarják elmagyarázni a szülők a gyerekeiknek, akkor előbb-utóbb odajutnak, hogy a legbiztosabb, ha a család együtt megnézi a Valahol Európában-t. Mert ez az a musical amelyik annyira személyesen tartozik hozzánk, az életünkhöz, hogy sokszor úgy érezzük, mi vagyunk a színpadon, ami életünkből írták ezt a történetet, pedig még csak nem is éltünk akkor.

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

Csakhogy a XXI. század első harmadában újra naponta megtapasztalhatjuk a mindennapi kormányzati gyűlölködést, azt, hogy semmibe sem kerül felizzítani a gyanút egymás ellen, azt, hogy a segítség helyett a megbélyegzés az egyszerűbb társadalmi álláspont. Az, aki megnézi a Valahol Európában-t láthatja az országban csellengő árva gyerekeket a színpadon és eltöprenghet azon, hogy az Európában bolyongó árva gyerekek jelenléte mégis kinek a felelőssége és vajon milyen életük lesz azoknak, akik megbélyegzetten, remény és család nélkül kénytelenek boldogulni. Vagy egyáltalán megmaradni.

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

A Valahol Európában recept az életre. Arra, hogy megértsük csak az emberség és a kultúra az, ami meg tudja menteni a magából kifordult embereket és vissza tudja lökni a világot is a megszokott forgási irányába. Mert a Valahol Európában megmutatja, mi történhet akkor, ha a történelemnek megengedjük, hogy ismételje önmagát.

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

Magyar Színház: Valahol Európában / Fotó: Zsigmondi László

Az 50. előadás a Magyar Színház művészeinek, az előadás alkotóinak és a Magyar Színház közönségének közös sikere. Gratulálunk hozzá!

Sándor Erzsi