Koprodukciók, új alkotótársak, 6 premier – 5. évadára készül a k2 Színház

2018 május 29. kedd, 14:37

Az alábbiakból kiderül, milyen produkciókkal és egyéb programokkal vár a nyáron és a jövő évadban a k2 Színház csapata.

A k2 Színház közleménye:

Miután a csapat saját szervezésű fesztiválja, az első Hungary Live Festival megvalósul New Yorkban és mindenki szépen kinyaralja az évet és magát, a jövő évadot is az Ördögkatlan Fesztiválon kezdjük:  A BARANYAI GYÖNGYÖSBOKRÉTA bemutatója augusztus elsején lesz Nagyharsányban. Ezt az előadást áttranszformáljuk a MU Színház nagyszínpadára es. A fővárosi nagyérdemű október 5-6-án láthatja először az Ördögkatlan és a k2 nászából remélhetőleg nem halva születő produkciót. Bájdövéj az a megtisztelő megtiszteltetés ért minket, hogy a k2 Színház lesz a fesztivál egyik díszvendége.

Augusztus 8. és 14. között, immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a K2 SZÍNJÁTSZÓ TÁBORa Kőröshegyen. Jelentkezni a tortenetipark@gmail.com e-mailcímen lehet. Van még pár hely, csapjatok le rá, fiatalok!

A tavalyiakhoz hasonlóan ősszel ismét kettéválik a csapat. A Pécsi Nemzeti Színházban október 13-án mutatjuk be Fábián Péter, még nem tudjuk, milyen, de lehet, hogy BALLIBEK vagy ÉRTELMISÉG című darabját Benkó Bence rendezésében, Piti Emőke és Horváth Szabolcs főbb szereplésével, a pécsi színház társulatával kooperálva.

Ezzel parallel Pesten sem áll meg az élet, bármily hihetetlen is. Fábián Péter megpróbál még egyszer úgy tenni, mintha köze lenne a színházi neveléshez. A tantermi előadások Jurassic Parkjában túrázik majd, többek között Borsányi Dániel és Domokos Zsolt védelmét élvezve, hogy releváns, mások számára is élvezhető előadást készítsen Arisztotelész POÉTIKÁJÁNAK felhasználásával.

Ezután újra összeáll a csapat. Az ősz második felét egy legendás trilógia befejezésének szenteljük. A Miskolci Nemzeti Színházban álmodjuk színre az Elza-trilógia befejező részét, az EKLEKTIKON 2048 című pándimenzionális népszínművet. A k2-t ezúttal Tenki Dalma, Prohászka Fanni és Fandl Ferenc és Márton B. András húzza fel színvonalban. A bemutató november 30. Ezalatt, afféle side-projektként a Vígszínház házi színpadán mutatják be a KOZMIKUS MAGÁNY című sci-fi költeményt, Király Dániel rendezésében. A projekt nyomokban k2-t tartalmaz: vendégjátszik benne Piti Emőke, a szöveg pedig, fáj kimondani, de a mi tollunkból szökken szárba, ha nyáron elkészül.

Az Orlai Tibor támogatta vendégrendező-projektünk következő áldozata Ascher Tamás, Hegymegi Máté és Alföldi Róbert után nem más, mint KOVÁCS D. DÁNIEL, kortárs magyar rendező, aki a PATAFIZIKUS ENCIKLOPÉDIA munkacímre hallgató színházi komplexumot heggeszti fel a MU Színház színpadára, remélhetőleg februárban.

Mindeközben Horváth Szabolcs, Fábián Péter és Benkó Bence decemberben Celldömölkön próbál még valami újat mondani a LILIOMFI című darabról a Soltis Lajos Színházban. És aztán – és most figyeljen mindenki, idáig is eljutottunk: felkértek, hogy leheljünk életet a FEKETE PÉTER című operett-opuszba, a Kecskeméti Katona József Színházban, februári bemutatóval.

Kőszínházi kalandozásainkat kiheverendő tavasszal egy kudarcra ítélt vállalkozásba kezdünk. Színpadra adaptáljuk Hamvas Béla KARNEVÁL című, ezerötszáz oldalas regény-szösszenetét. Bemutató: valószínűleg soha, de reményeink szerint májusban. A MU-ban.

Az évad alatt terveink szerint többször is megnyitja kapuit társulatunk a vendégművészek előtt. A teljesség igénye nélkül a következő vendégek vendégeskednek nálunk: Kucov Boris. Szvetnyik Kata. Formán Bálint. Borsi-Balogh Máté. Törő Gergely. Ugye Kovács D. Dániel. Gyöngy Zsuzsi. Valamint a Horváth Jenny és Szakács Feri látványtervező-duó, akik már az elmúlt évadban is gondoskodtak arról, hogy előadásaink kinézzenek valahogy és jövőre is visszük őket, ahová csak tudjuk.

Mint a fentiekből is kitetszik, a jövő évad két alappillére VIDÉKI KŐSZÍNHÁZAKKAL, illetve a MU SZÍNHÁZZAL való szoros együttműködés. Mindkettő rendkívül öröm – és reményteljes jelenség a társulat sorsának alakulásában. Oly jó lenne, ha ez a gesztus, a fiatal, független alkotók vidéki kőszínházi foglalkoztatása igazán divatba jönne. Ez, nem utolsó sorban, nagy lehetőség a független társulatoknak a túlélésre és a szakmai fejlődésre. Is.

A MU Színházzal való együttműködésünk pedig egy régi, nagy reményünket válthatja valóra. Az otthonra találás reményét. A befogadó helyek rendkívüli telítettségének ebben a vészterhes időszakában nem győzzük hangsúlyozni Erős Balázs gesztusának színháztörténeti fontosságát. Pusztán szakmai és emberi bizalomból helyet adott társulatunk pesti bemutatóinak. Azon fogunk dolgozni, hogy kiérdemeljük ezt a bizalmat, és hogy hosszú távú együttműködésünk gyümölcseként a közönségünk a jövőben a MU Színházhoz kösse a k2 Színházat.

Az évadzáró születésnapi bulin:

  • a társulatért, mint közösségért tett munkájáért Boros Anna Züfec-díjat kapott
  • színészi munkájáért a nézők szavazatai alapján Domokos Zsolt kapta a Közönségdíjat
  • a New Yorkban rendezendő Hungary Live Festival Lammel Gábor Ösztöndíját pedig Hermányi Mariann nyerte el