Isti – Húsz éve már… – Paál Istvánra emlékeznek a Múzeumok Éjszakáján

2018 június 19. kedd, 7:00

Paál István rendezőt idézi meg a Múzeumok Éjszakáján, június 23-án este a Várban található Cseh Tamás Archívum.

Húsz éve, 1998-ban halt meg Paál István, a hetvenes-nyolcvanas évek meghatározó, karizmatikus erejű, legendás színházi rendezője.

Nánay István által vezetett beszélgetés résztvevői (többek között): Árkosi Árpád, Árvai GyörgyNajmányi LászlóTakács Katalin

Az est házigazdája Bérczes László.

Paál Istvánról saját szavaival:

„Nekem példaképem, mesterem sose volt. De eszembe jut szegedi szobám fala még az egyetemi időkből. Apámék lakásában volt egy kis íróasztalom, fölötte a falon három kép: a főhelyen Bertolt Brecht, kicsivel lejjebb Arthur Miller és Tennessee Williams. Mellesleg egyiktől sem rendeztem semmit. Kitűztem néhány cetlit is számomra fontos mondatokkal. Az egyik emlékezetből: “Az embernek nincs semmi más, csak a saját énje. Az én az ember hasában ragyogó, nagy sugarú nap, a többi nem számít” – idézet Pablo Picassotól. A másik: “Az emberiség többé-kevésbé értelmes, csak az a baj, hogy az emberek nagy része ostoba” – Bertrand Russell. Végül: “A magaslatok felé törő küzdelem önmagában elég ahhoz, hogy betöltse az ember szívét. Boldognak kell képzelnünk Sziszüphoszt” – Albert Camus.

Szegedi Egyetemi Színpad: Petőfi-rock, 1972 / rend. Paál István / Forrás: Fortepan

Aztán jött a letaglózó élmény: Wroclaw, 1969, Jerzy Grotowski. Azt mondtam magamban, ez az. Ez az az út. Imádtam Brechtet, láttam a Berliner Ensemble-t, láttam Brook Szentivánéjijét – ezek lenyűgöztek. De azt is tudtam, hogy számomra az út nem ebbe az irányba vezet. Grotowski alapvetően megváltoztatta az élethez és a színházhoz való viszonyomat. És most, 1994-ben, úgy gondolom, azt is értem már, miért hagyta abba a gyakorlati színházi munkát. Abba kell hagyni, ha már nem tudsz, nem lehet úgy dolgozni, mint egykor. Kiszakadni, kivonulni, mindent itthagyni, elmenni akár egy lakatlan szigetre. Ott nem sok dologra lenne szükségem. Talán elvinném azt a korpuszt, amit látsz a falon. Egy régiségboltban vettem, hiányoznak a karjai. Elvinném még a József Attila-összest és Kassák könyvét: ’Vagyonom és fegyvertáram’. Az imént idézett mondatok közül elég lenne Camus kijelentése Sziszüphoszról. Természetesen elvinnék néhány fényképet. Ennyi elég is lenne. Képzelj boldognak engem azon a szigeten.”

Veszprémi Petőfi Színház: A nagy briliáns valcer, 1989 / rend. Paál István

Paál Istvánról:

“A magyar színházművészet 1970-től 1985-ig terjedő másfél évtizedének egyik legegyénibb hangú, meghatározó, önálló irányzatot képviselő személyisége. Ő az az ember, aki személyében tudta egyesíteni a legmodernebb színházi törekvések és az igazában soha nem is létezett magyar színházi avantgárd megnyilvánulásait. Képes volt igazodni a legkorszerűbb európai, illetve világszínházi színvonalhoz, ugyanakkor hatalmas hiányt pótolt egyfajta magyarországi színházi avantgárd megteremtésével. Ruszt József mellett a szegényszínházi eszmény, a Grotowski-féle módszer legmélyebb megértőjét és legavatottabb alkalmazóját tisztelhetjük benne. A hetvenes években talán ő volt a világszínházra legérzékenyebben reagáló művész Magyarországon…

Nagy rendezései – Petőfi-rock, Kőműves Kelemen, Caligula, Übü király, Tangó – a magyar színház fejlődésének fontos útjelzői…

A profi színházban is jó időre legenda lett: esküdtek rá és fanatikus Paál-hívők termettek ott is. Isti az említett másfél évtized egyik legszínesebb és legkeményebb egyénisége: legendás krakéler, élesen odamondogató örök ellenzéki. Eltűnése színházi életünk fájdalmas hiánya.” (Duró Győző)

Szolnoki Szigligeti Színház: Az öreg hölgy látogatása, 1978 / rend. Paál István

Előadásairól:

Petőfi-rock

„Wroclawban a legjobb, a legerőteljesebb, a nyitott színházi ideált leginkább megközelítő előadásnak tartották. Előadásuk végén a nemzetközi közönség csaknem minden tagja betódult a játéktérre, s a szereplőkkel együtt énekelve a forradalmi dalokat vonult ki a teremből az előcsarnokba…” (Nánay István)

„Rendezői pályafutásának egyik legsikerültebb alkotása. Paál a profán szakrális színház tökéletes mintáját alkotta meg.”  (Mihályi Gábor)

Kőműves Kelemen

„Maga az áldozatfelmutatás, akárcsak az előadás más részei Európa közös kultúrkincséből, a katolikus vallás mitológiájából is táplálkozik. Kinek ne jutna eszébe a képzőművészetből oly jól ismert kép – Jézus kiűzi a templomból a kufárokat -, amikor Kelemen fekete köpenyével űzi-hajtja a maguk pecsenyéjét sütögetni készülő társait; vagy Krisztus keresztútja, amikor Kelemen a Vándor keresztjét, a kitaszító külvilág keresztjét a vállára veszi, hogy megváltsa társait az emberibb, tartalmasabb élet számára.” (Nánay István)

Szolnoki Szigligeti Színház: Hamlet, 1981 / rend. Paál István

Caligula

„A pécsi előadás az évad kiemelkedő eseménye, mert mai olvasatú, árnyalt mondandójú, a dráma lényegét hűen leképező és ugyanakkor szokatlanul szuggesztív…

Fehér csuklyás alakok somfordálnak be, egymást húzva, tolva. Körülveszik Caligulát, kiegyenesednek, egy-két lépést tesznek előre, felemelik a kis rugóskésüket, a parancsnok pedig egy csontozóbárdot, és a színpad teljes sötétségbe borul. Hosszú csend. Majd az egyik kitört tükör helyén, a cserepektől határolt nyíláson Scipio elgyötört arcát látjuk: az egyetlen tiszta ember arcát. Akkor hangzik el a darab záró mondata félelmetes, nyugodt hangon: ’Még élek!’. Aztán fogvacogtató hatású fémes hang, kivilágosodik a szín, csak a négy testőrt látjuk, amint elföldelik Caligulát, rálapátolják a homokot. A gong mellé függesztett bárd ütemesen, majd egyre lassabban és csendesebben hozzáverődik a tükörgonghoz. A ’Még élek’ fenyegető nyugalma és a Mantegna Holt Krisztusát felidéző, rövidülésben látható, homokba temetett test nyugtalanító ellentét festi alá ez a gong-bárd zene. Tapsrend nincs.” (Nánay István)

Übü király

Paál a megoldás kulcsát az Übü király Shakespeare-paródia voltában lelte meg. Így kapcsolódott napjaink merészen újszerű Shakespeare-értelmezéseihez, az olyan hagyományokat, tabukat törő rendezésekhez, mint Ljubimov Hamletje vagy Zadek Othellója…

Kott nyomán Paál is felfedezi az Übü királyban a ’Nagy Mechanizmus’ modelljét, azzal a különbséggel, hogy a királyok, feudális nemesek helyét, szerepét itt patkányszerű emberférgek veszik át. Kott vakondokokról beszél, Jarry Macbeth, III. Richárd alakját még csak a kispolgári elvetemültség, aljasság szintjére fokozza le. Übü az ő színpadán egy Guizot, egy Thiers karikatúrája. Paál a végsőkig viszi a degradálást, az ő Übüje csatornatöltelék, patkány.” (Mihályi Gábor)

Szolnoki Szigligeti Színház: A játszma vége, 1979 / rend. Paál István

Az öreg hölgy látogatása

Paál István színpadán nem a pénz a főszereplő, nem a hatalom, nem az öreg hölgy. Hanem Güllen és a gülleniek, bennük és általuk pedig az orcátlan, kitartó és kollektív hazudozás. Az a folyamat, melyben az emberek megideologizálnak egy gazságot, de olyan mélyen, olyan lelkesen, hogy immár maguk is elhiszik… Azt látjuk tehát, hogy a társadalmi tudat milyen könnyedén képes bűnné változtatni az erényt és erénnyé a bűnt, milyen ártatlanul hirdetheti, hogy amit árnyékszéknek látunk, az voltaképpen katedrális.” (Váncsa István)

Nem félünk a farkastól

Az előadás úgyszólván tökéletes. Paál István rendezői avantgárdunk egyik vezető egyénisége, akinek produkcióit eddig egy-egy rendezői koncepció megvalósulásaiként lehetett méltatni, most bebizonyította, hogy mást is tud, méghozzá ugyanolyan színvonalon: alázattal közeledni egy olyan típusú drámához, amelyben nem annyira rendezőként érvényesülhet (a szakma mai értelmezése szerint), hanem először dramaturgként, később játékmesterként.” (Szántó Judit)

Tangó

Paál István rendezése színháztörténeti eseménnyé avatta a Tangó magyarországi bemutatóját. Az előadás lenyűgöz. Mrozek logikára alapozott, keserű humora, dinamizmusa, eszmetörténeti utalásrendszere kiteljesedik ebben a közegben. A díszlet (Najmányi László) szellemesen elvont, a jelmez (Vágó Nelly) elragadóan ironikus. A színészeket nem tudjuk rangsorolni, mert főszerepeket játszanak valamennyien.” (Váncsa István)

Szolnoki Szigligeti Színház: Az ember tragédiája, 1980 / rend. Paál István

Isti – Húsz éve már… Paál István (1942-1998) Emlékest

Program:

17.00-21.50 Zuhanás…

Árvai György és Árkosi Árpád folyamatos performansza

17.00-18.30 „Archív ravatal” – Moderátor: Balog József

Az összegyűjtött dokumentumok bemutatása – rendezői példányok, jegyzetek, levelek, fotók, műsorfüzetek, plakátok és mozgóképek (forrás: Szegedi Egyetemi Színpad, Pécsi Nemzeti Színház, Szolnoki Szigligeti Színház, Veszprémi Petőfi Színház, Színházi Intézet)

18.30-19.00 Petőfi napja – filmvetítés

Paál Isti legendás, 1973-as előadásának, a Petőfi-rocknak Vági László által archivált-összevágott, filmbe rendezett változata

19.00-19.35 Omlik, ami épül – Isti-tréning

A tréninget vezeti Keserű Imre, a Szegedi Egyetemi Színpad egykori tagja, a tréning résztvevői fiatal színészhallgatók.

Paál István

Paál István

19.45-20.45 Meddig él egy rendező? – Moderátor: Nánay István

Beszélgetés Paál Istvánról, s ennek apropóján a színház (és az élet) tünékeny természetéről. Résztvevői Paál István egykori munkatársai Szegedről, Szolnokról, Budapestről, Veszprémből…

21.00-21.45 Uránbányászok – Énekel-zenél: Víg Mihály

1976 márciusában Paál Isti rendezésében a Pécsi Nemzeti Színház bemutatta az Uránbányászok című darabot. Az előadásban elhangzó dalokat Cseh Tamás és Bereményi Géza írták. Ezeket énekli el Víg Mihály.

21.50-22.00 … és megérkezés

Árkosi Árpád és Árvai György performanszának fináléja

Időpont: 2018. június 23., 17:00 – 22:00
Helyszín: Cseh Tamás Archívum (1014 Budapest, Úri u. 54-56.)