Évadnyitás az Örkényben – Ascher Tamás, Mohácsi János és Bodó Viktor is rendezni fog

2018 augusztus 31. péntek, 10:16

Öt bemutatót tervez a most kezdődő évadban az Örkény István Színház, amely idén is egész napos szabadtéri programsorozattal, az Örkény kerttel nyitja a szezont szeptember 8-án a színház előtt.

Mácsai Pál igazgató az augusztus 30-i évadnyitó társulati ülésen kiemelte, hogy távozik az a generáció, amelyik még látta a háborút, és így egy kánon, egy közös tudás eltűnik, kevésbé fontossá válik. A színház egyik feladata egy ilyen zavaros korban a figyelem fókuszából kicsúszó értékek megőrzése – mutatott rá, hozzátéve ugyanakkor, hogy nemcsak arra kell vigyázni, ami elvész, hanem azt is meg kell érteni, ami keletkezik. A jelen felmutatására és kritikájára is kísérletet kell tenni – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy aki nem szereti, ha bárki is ellentmond, az tulajdonképpen nem szereti a színházat és nem szereti a demokráciát. A színház feladatai között említette azt is, hogy serkenteniük kell az irodalmat, helyzetbe kell hozni az írókat.

az Örkény Színház társulata

Az évad bemutatói között lesz a Szvetlana Alekszijevics írásai alapján készülő Secondhand című produkció, amely Bagossy László és Kovács D. Dániel rendezésében látható, valamint Antal Bálint, Benkő Claudia, Dyssou Bona, Sándor Dániel Máté,Vilmos Noémi, Walters Lili, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának hallgatói is részt vesznek az alkotói munkában. A vállalkozás tehát nem csak művészi, hanem pedagógiai természetű is, ami nem csupán azt jelenti, hogy a legfiatalabb rendező generációnak módja lesz együtt tanulni a szakmát az Örkény Színház társulatának tagjaival, hanem azt is, hogy elmélyülhet egy fontostörténelmi korszak, és annak máig ható következményeinek tanulmányozásában. A bemutató szeptember 28-án lesz.

A Lélek legszebb éjszakája című, Jászberényi Sándor írásai alapján készülő előadást Polgár Csaba állítja színpadra, melyben Ficza Istvánt és Nagy Zsoltot láthatjuk. A jelmezeket és díszletet Izsák Lili tervezi, míg a zene Matkó Tamás munkája. A bemutató december 14-én lesz.

Jászberényi Sándor író, haditudósító. Dolgozott Irakban, Csádban, Jemenben, Líbiában, Nigériában, a Gázai övezetben, évekig élt Egyiptomban. Interjút készített többek között a palesztin Iszlám Dzsihád és a Muzulmán Testvériség tagjaival. 2016-ban megjelent novelláskötete, A lélek legszebb éjszakája elnyerte a Libri Irodalmi Díjat.

Több mint negyvenöt fok, a levegő tele van finom szemű homokkal. Tizenkét órája megyek a sivatagban dombra fel és dombra le, hogy elérjem a várost, amit mindig megpillantok a dombtetőről. Egyre kevésbé hiszem, hogy eljutok odáig. Hiába gyalogolok lassan már fél napja, nem jutok közelebb. Persze lehet, hogy sokkal régebb óta gyalogolok. Az időt még Alexandriában veszítettem el. Nem tudom biztosan, hol. Talán a Tugaréja kávéházban a kornison, reggeli után, amikor a lapokat olvastam és még csípte a nyelvemet a kardamom. Nem néztem hátra, hogy mit hagyok az asztalon, amikor felálltam. Aztán lehet, hogy az ipari kikötőben történt a dokkoknál, amikor halat vettem. A gázolajszagú halásznál hagyhattam, miközben tegnapi lapokba csomagolta a tintahalat. Elhagyhattam az Omilos görög klub homokos tengerpartján is, az örökbérletemmel együtt, miközben könnyű söröket ittam a kék-fehér csíkos napernyők alatt. Az sem kizárható, hogy ő vitte el a gyerekkel együtt. Bekerült a bőröndbe a csomagolás során, két pelenka és a dobozos bébiételek közé. A lényeg, hogy elveszítettem az időt és hiába kerestem, a becsületes megtaláló nem jelentkezett. Azóta mindig csak most van” (részlet a novelláskötetből).

Mohácsi János rendezésében Szép Ernő Patika című darabját mutatja be december 15-én a társulat, többek között Novkov Máté, Tenki Réka, Znamenák István, Kerekes Éva és Mertz Tibor főszereplésével. A díszlet Khell Zsolt, a jelmez Remete Kriszta, a zene és koreográfia Kovács Márton mnkája. A dramaturg Mohácsi István.

A bölcsek azt állítják, hogy az élet célja az, hogy boldogok legyünk. De mi jelenti a boldogságot? Az apró dolgok? Megtalálni a kávé és a tej tökéletes egyensúlyát? Pénzt találni egy rég nem hordott nadrágban? Levenni a melltartót a nap végén? És mi van azzal, akit nem tesznek boldoggá az apró dolgok, és szerető feleség ölelésére, gyermekkacajra, otthonra vágyik? Kezében a boldogság receptje – de vajon létezik-e az a patika, ahol mindez kiváltható?

Ascher Tamás rendezésében Gorkij Éjjeli menedékhely című művét tűzik műsorra Znamenák István, Hámori Gabriella, Zsigmond Emőke, Patkós Márton, Csuja Imre, Nagy Zsolt, Polgár Csaba és Kerekes Éva főszereplésével. A díszletet Khell Zsolt, a jelmezt Szlávik Juli, a zenét Kákonyi Árpád tervezi.

Egy tucatnyi ember él összeszorulva. Kötekednek, kiabálnak, kornyikálnak – próbálják betapasztani a fülüket, hogy ne hallják se a másikat, sem önmagukat. Az irritált létezésben minden perc elviselhetetlennek, minden alak menthetetlennek tűnik, amíg be nem lép egy vándor: Luka bottal és batyuval. Új szólam a ricsajban. Míg a lakók durvák és nyersek egymással, ő vígaszt, reményt és a megváltás ígéretét prédikálja azoknak, akik előtt mintha minden ajtó bezárult volna. Szelídsége e körben mégis tovább provokál. Hogy szavait meghallják vagy eleresztik a fülük mellett, az mindenkinek saját döntése.

Für Anikó a színházban tartja lemezbemutató koncertjét, Gáspár Ildikó pedig a hatalom természetéről szóló színművet állít színpadra a stúdióba. Mint elhangzott, tavasszal elkezd dolgozni Bodó Viktor is a színházban, a darab bemutatóját a jövő évadban, 2019. szeptember végén tartják.

az Örkény Színház társulata

A színház új, ÖrkényKÖZ elnevezésű programjáról is beszélt Mácsai Pál, amely teret kínál a közönségnek és a színházi alkotóknak a közös gondolkodásra. Beszélgetésekkel, workshopokkal, játékokkal és alkotóműhelyekkel várják azokat, akik aktívan szeretnének részt venni a színházéletében, vagy csak kíváncsiak az alkotófolyamatokra. Szeretnék, ha a program a volt Ericsson Stúdió egyelőre ideiglenesen megkapott termében találhatna otthonra.

Az igazgató kitért a színház új, interaktív műsorfüzetére is, amelynek okostelefonra optimalizált változata is elérhető: az érdeklődők online műsorfüzeteket, kvízjátékokat és az előadásokról háttérinformációkat találhatnak meg rajta.

Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere a színházzal való együttműködésről szólva kiemelte a kerülettel közös programként megvalósuló Örkény kertet, és kérte a színház művészeinek közreműködését az önkormányzat által létrehozni tervezett Király utcai rockmúzeum megnyitásában is.