“Hatalmasba tolva” – Beszélgetés Takács Gézával

2018 szeptember 07. péntek, 8:26

Takács Géza főszereplésével mutatja be a Magyar Színház szeptember 21-én M. Hennequin – P. Veber: Folytassa, Ciceró! komédiáját, ami szigorúbb műfaji meghatározás szerint: zenés szatirikus érzékiség. Vagy valami ilyesmi.

Az előadás elő-bemutatója nyár elején már megtartották. Siker volt, sok nevetés és óriási meglepődés azon, hogy Takács Géza valóságos akrobata a félrelépő miniszter szerepében. Hogyan győzi le a színész a gravitációt? – erről beszélgetett Takács Gézával Sándor Erzsi.

 

Takács Géza / fotó: Juhász Éva

– Azt mondják, hogy a nézők vígjátékokat, komédiákat akarnak látni. Aztán ha megneszelik, hogy valamit „bohózat”-nak hívnak, akkor máris gyanakvóan elkomolyodnak, és sötét felhők gyülekeznek a tekintetük előtt. Mit mondjunk helyette?

– Nekem tetszik az, amit Illésék (Horváth Illés a rendező és Horváth János Antal dramaturg) kitaláltak: minisztériumi érzékiség. Tényleg jobb, mint a bohózat. Ettől a szótól a néző többnyire valami régimódi, harsány ripacskodásra gondol, holott magára valamit adó társulat ilyet már nem követ el. Ehhez nekünk nincs közünk.

Takács Géza, Hartai Petra / fotó: Juhász Éva

– Talán éppen Kaposvár – ahol tanultál és dolgoztál is – az a színház volt, ahol egy bohózat is képes elnyerni a maga nézőbarát formáját.

– Kaposváron ezt a műfajt is igazán ízlésesen játszották és ebből az iskolából bőven lehet meríteni anélkül, hogy különösebben megbeszélnénk. Egy nyelvet beszélünk, és nem csak mi, akik Kaposváron tanultunk, hanem a többiek is, akik benne vannak a Folytassa, Ciceróban. Vad szenvedéllyel játsszunk, röpködnek a ruhák, erős a tempó, nagyok a mozdulatok, harsányak vagyunk és hangosak, de mindennek megvan az oka. Láttam a fotókon, tényleg mindenki hatalmasba tolja. Igen, bohóckodunk. Nagyon is széles palettáról válogatjuk össze az eszközeinket és nem félünk használni őket. Az öröm, a bánat, a kétségbeesés, a megkönnyebbülés és még ezernyi más pillanatonként váltja egymást a darabban, ez minket is pregnáns váltásokra kényszerít.

Takács Géza / fotó: Juhász Éva

– Ha jó a bohóc és pontos, akkor ezredszer is röhögök rajta, amint fenékre ül. Vagy sírok.

– Igen, a pontosságon, a technikán rengeteg múlik, hiszen egyik érzelmi állapotból zuhanok a másikba, jóformán egy pillanat alatt, ez bizony a bohóc munkakörébe tartozik. Őrült tempót diktál a darab és a rendező is.

– Vígjátékot gyorsan kell játszani. – mondják.

– Jó ritmusban. Nem lehet a nevetést örökké elölről kezdeni, csak ránevetni lehet az előzőekre. Ráépíteni. A főpróbán megtörtént, hogy két és fél felvonásnyi előkészítő munka után csak megálltunk Rancsó Dezsővel egymással szemben, néztük egymást és anélkül, hogy bármi elhangzott volna, fölcsattant a nézőtéri nevetés. Tudták már, hol tartunk, és értették a szabályokat. Jöttek velünk. Ezt kell jó tempóban, pontos ritmusban felépíteni, hogy aztán a rengeteg mikroakció után elég legyen csak egy jól kitartott pillanat.

– Sose szoktam színésztől arról kérdezni, hogyan is építi fel a figuráját, most se tenném, de tudom, hogy veletek itt nem dolgozott koreográfus, miközben Cyprien Gaudet úr akrobataként működik a színpadon. Megtervezett mozdulatok ezek?

– A mozgás nagyon fontos nekem, és ha van rá hely és tér és karakter, akkor előveszem.

Takács Géza, Hartai Petra / fotó: Juhász Éva

– Képzett akrobata vagy? Esetleg képzett rajzfilmszínész?

– Egykoron az egri Tanítóképző Főiskolára jártam angol-testnevelés szakra, rengetegféle sportban kipróbáltam magam, azon is gondolkodtam, legyek-e táncos. Innentől meg mázli. Ha megkívánja a szerep, akkor sokat tudok segíteni magamnak a testemmel. Ha tudom, merre tart a szerep, és jól bemozgom magam, akkor a testem követi a szerepem. A főpróbahétre már szinte tudatosnak is nevezhetném, de ne gondold, hogy megtervezem, hanem kialakul. Egyszer csak meglesz az, hogy éppen ez a karakter, ez a Cyprien Gaudet hogyan mozog, mekkorákat lép, hogyan tartja vagy veszíti el az egyensúlyát másnaposan. Nagyjából az a titka, hogy addig a határig tudjak esni, ahonnan még vissza tudom húzni magam, de ez a határ legyen jó messze.

Takács Géza / fotó: Juhász Éva

– Horváth Illéssel megcsináltad Szálinger Balázs: Köztársaságát két éve, tavaly Lőrinczy Attila: Balta a fejbe egyik szerepét, most a Cicerót. Csapat vagytok?

– Már a Vörösmartyba is együtt jártunk, aztán Kaposvárra is. Két évvel idősebb, így fölöttem járt kettővel. Bízom benne, hálás vagyok neki és nem érdekel, hogy nagy a szerep vagy kicsi, mert az Illés körül alakuló csapathoz egyszerűen jó tartozni. Úgy válogatja össze az embereit, hogy nekünk is jó legyen, nem csak neki. Színre, szagra, fazonra, kémiára. Örülök, hogy színházcsinálásban gondolkodik, és annak is, hogy társa lehetek ebben. Meg a barátja.

(Szöveg: Sándor Erzsi)