“Villámrandik”, nyílt próbák és meglepetések a Nemzeti Színház nyílt napján

2018 szeptember 20. csütörtök, 7:14

Előadások próbáiba tekinthet be, beszélgethet színészekkel, plakátfotózást követhet végig és kulisszajáráson is részt vehet, aki szombaton 13 órától ellátogat a Nemzeti Színház nyílt napjára.

“A nyílt próbán a két következő bemutató, a Viktor Rizsakov rendezésében készülő Álomgyár, valamint a Vidnyánszky Attila által színpadra állított Az ember tragédiája jeleneteibe lehet bepillantani” – mondta Flament Krisztina főszervező az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

Bakos-Kiss Gábor színművész, a nyílt nap házigazdája kitért arra, hogy Az ember tragédiája Luciferét alakító öt fiatal kollégájával egy “villámrandin” is találkozni lehet, és mód nyílik faggatni őket szakmai kérdésekről.

Mint elhangzott, az előző évekhez hasonlóan az idei programnak is része a plakátfotózás. Az új évad bemutatóihoz készülő plakátokon, amelyek az egész városban láthatóak lesznek, a színház nyolc művésze, köztük Bánsági Ildikó, Blaskó Péter, Hobo és Rátóti Zoltán fog szerepelni kedvenc szerepeibe öltözve. A különböző jelmezeket fel is lehet próbálni és fotózkodni velük az Öltözzön színésznek! program keretében.

“A nyílt napok nagyon népszerű programja a kulisszajárás, amelynek keretében a közönség elől a hétköznapokon elzárt helyekre lehet bekukkantani. Idén a színpadra is fel lehet menni. Lesz Sinkovits Imre-emlékkiállítás, a 90 éve született legendás színművész életéről és pályájáról egy próbateremben lehet sok mindent megtudni” – sorolta Flament Krisztina.

Szombaton délután előbb az első emeleten felavatják Németh Antal egykori színidirektor szobrát, Matl Péter kárpátaljai művész alkotását, majd a másodikon Győrfi András képzőművésznek az Egri csillagok története alapján készült festményeiből és rajzaiból nyílik kiállítás. A gyerekeket kézműves-foglalkozásokkal, versekkel, mesékkel várják, a felnőtteknek este koncertet ad a Nemzeti Band, amelyben a színészek kedvenc dalaikat adják elő.

A Nemzeti Színház nyílt napja ingyenesen látogatható, a nézők jelentős kedvezménnyel vásárolhatnak bérleteket és jegyeket a teátrum előadásaira.

 
 

Kapcsolódó anyagok