A baranyai gyöngyösbokréta – Népszínmű-bemutatót tart a k2

2018 szeptember 30. vasárnap, 16:24

Az előadás azzal a céllal jött létre, hogy a 2018/19-es évadtól a budapesti közönség is betekintést nyerhessen a baranyai falvak történelmébe. A bemutatót október 6-án tartják a Mu Színházban.

k2 Színház: A baranyai gyöngyösbokréta / Fotó: Pécsi Stop

k2 Színház: A baranyai gyöngyösbokréta / Fotó: Pécsi Stop

Az alkotók ajánlója:

A k2 Színház kilenc éve vendége az Ördögkatlan Fesztiválnak. Ebből a kilenc évből az utóbbi öt alkalommal speciális előadásokat hoztak létre a fesztivál ideje alatt. Az eseménynek helyet adó falvakat járták körbe (Nagyharsány, Kisharsány, Villánykövesd, Beremend és végül ismét Nagyharsány), ahol a helyi, idősebb emberekkel beszélgetvén gyűjtöttek anyagot a készülő bemutatókhoz.

Ezekből a történetekből, melyek rendszerint a negyvenes-ötvenes évek tájának csendes-nyomorúságos történéseit mesélték el, egy saját, részben fiktív történetet tákolt össze a csapat a fesztivált megelőző héten, melyet aztán a falubeliek és a fesztiválközönség elé tártak.

Ezek közül, az egy hét alatt íródó-tanulódó-próbálódó projektek közül utolsó történet A baranyai gyöngyösbokréta címet viseli, mely kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy a 2018/19-es évadtól a budapesti közönség is betekintést nyerhessen a baranyai falvak történelmébe úgy, hogy a MU Színház (mely a k2 idei bemutatóinak helyszíne is egyben) repertoárra tűzi azt.

Emellett keddtől szombatig, valamint az előadások idején megvásárolható lesz a MU Színházban az Ördögkatlan Fesztivál jóvoltából megszületett drámakötet, A nagyharsányi menyasszony, amely az eddigi négy, Katlanos drámát tartalmazza (A nagyharsányi menyasszony, A kisharsányi vőlegény, A villánykövesdi vőfély, A beremendi lakodalom). A vásárlással kapcsolatos információkat a k2 Színház Facebook-oldalán, valamint a honlapján találják.

„Nevetünk nagyokat, hogy aztán sírhassunk is és kénytelenek legyünk megérteni a saját magyar sorsunkat, társadalmunk szétesettségének alapvető okait is. Ebben nagyon sokat segít az, ahogy az addig beszélni sem tudó Korcsmár Sándor, a legtisztább lelkű magyar (Horváth Szabolcs) végül elmondja a verset, ami majdnem odaveszett. És ami arról szól, hogy el kell hessegetni innen a gólyát is, mert nincsen biztonságban ezen a vidéken, ahol a magyar-magyar háború dúl. A k2 már-már Pintér Béla-i magasságban és mélységben repül, valóságos népszínházat csinál, és ezt az előadást ősztől átalakítják a MU Színházban játszhatóra is.” (Artner Szilvia Sisso, szinhaz.net)

k2 Színház: A baranyai gyöngyösbokréta / Fotó: Pécsi Stop

k2 Színház: A baranyai gyöngyösbokréta / Fotó: Pécsi Stop

A baranyai gyöngyösbokréta
– a k2 és az Ördögkatlan népszínmű-bemutatója a MU Színházban

Játsszák:
Piti Emőke, Boros Anna, Szvetnyik Kata, Kucsov Borisz, Borsányi Dániel,
Domokos Zsolt, Horváth Szabolcs, Benkó Barnabás

Látvány: Horváth Jenny és Szakács Ferenc
Rendezőasszisztens: Erdélyi Adrienn
Író/rendező: Fábián Péter és Benkó Bence
Ördögkatlan Produkció

A bemutató időpontja: október 6., 15h és 20h
A helyszín: MU Színház, Budapest, Kőrösy József u. 17, 1117