A pandák gyönyörű utazása – Szorcsik Kriszta és Seress Zoltán párosa a Mozsárban

2018 november 02. péntek, 8:22

Egy lakás, egy üveg finom bor, néhány cigaretta, két ember egy ágyban és kilenc éjszaka, hogy megismerjék egymást. Teljesen hétköznapi sztori. Ez csak egy találkozás. Egy fura másnapos reggel. Egy nő, aki bármelyik ajtót kinyitja, és szavak nélkül beszél. Egy férfi, aki a zenén keresztül él. Minden a szokásos. Vagy mégsem?

 „Ötven éve szerelmes vagyok a szóba. Az az érzésem, hogy a szavakon keresztül történik világunk varázsa. Manapság olyan világban élünk, ahol a kép ki akarja rúgni a szavakat, de én továbbra is a szó szerelmese maradok. Életemet is a szónak szenteltem” – Matei Vişniec

A harmadik évadát kezdő Mozsár Műhely a „Színház újragondolva” mottó jegyében különleges darabokkal bővíti a budapesti színházi kínálatot. Az évad következő premierjeként november 10-én Telihay Péter rendezésében mutatják be A pandák gyönyörű utazása című darabot Szorcsik Kriszta és Seress Zoltán előadásában.

Napjaink egyik legelismertebb és legsikeresebb kortárs drámaírója, Matei Vișniec művében két idegen, az álmok és valóság határán imbolygó szereplők kilenc éjszakán át tartó szürreális és egyre intimebb kapcsolatát ismerhetjük meg.

A Vígszínház színművésze, a Jászai Mari-díjas Seress Zoltán és felesége, a főként független produkciókban közreműködő Szorcsik Kriszta, tizennyolc évvel azután, hogy a Bánk bán előadásának próbáin találkoztak, először játszanak együtt egy kétszereplős darabban.

A darab szerzője, Matei Vişniec a kortárs román irodalom hazájában és külföldön is elismert képviselője. A Ionesco utáni abszurd megújítója, aki 1987 óta Párizsban él, románul és franciául alkot, az abszurdot pedig nem stílusirányzatnak vagy tünékeny színházi divatnak, hanem a világ állapotának tekinti. Darabjait Európa számos jelentős színpada mellett, a magyar színházakban is láthatja a közönség.

Szereplők: Szorcsik Kriszta, Seress Zoltán

Rendező: Telihay Péter

 
 

Kapcsolódó anyagok