“Szeretnék állandó jelleggel csapatban dolgozni” – Interjú Pass Andreával

2018 december 20. csütörtök, 7:00

Pass Andrea édesapja betegségét és halálát feldolgozó drámáját, az Eltűnő ingereket december 14-én mutatták be a Trafóban Hajdu Szabolcs főszereplésével. Az író-rendezővel a harmadik Staféta-nyertes előadása kapcsán készült interjú.

Pass Andrea / Fotó: Dömölky Dániel

Pass Andrea / Fotó: Dömölky Dániel

Ajánló a darab elé:

A tökéletes látás fokozatosan fejlődik ki a születésünket követő hat-nyolc hónap alatt. Eleinte az agy még nem képes feldolgozni az érkező vizuális információkat. Ahogy telnek a hónapok, az agy fejlődésével nő az éleslátás távolsága is, mondhatjuk, rázúmolunk a minket fogadó világra. Megtanulunk járni és szép lassan minden ingert megismerünk. Jó esetben megszeretjük az életet és nem tudunk a szépségével betelni. Van azonban egy betegség, ami az életünk végéhez vezető úton fokozatosan visszaveszi a befogadásra alkalmas érzékeket. Főszereplőnk, Endre, lépésről lépésre távolodik el attól a csodától, amit annyira nehéz elengedni.

„Az úgynevezett ‘felnőttszínházi’ alkotók közül, jelentsen ez bármit is, Pintéren kívül ma talán csak Schilling Árpádot foglalkoztatja kitartóan a felnőtt- gyerek viszony. És Pass Andreát. Akinek megközelítése és színházi hangja egyaránt személyes és saját. És bátor: maga írja és maga rendezi előadásait. Szerzői színházat csinál, mint nálunk olyan kevesen.” (Herczog Noémi, Élet és Irodalom)

Eltűnő ingerek - próba / Fotó: Bartha Máté

Eltűnő ingerek – próba / Fotó: Bartha Máté

Interjú Pass Andreával:

Mindig lenyűgöz a darabjaid szereposztása. Hogy zajlik nálad a “casting”?

Ez az egyik legnehezebb feladat. Már az is nagyon nehéz, hogy egy általam megírt szerepet valakinek át merjek adni, hogy „tessék, mostantól ő a tiéd.” Mindig elérkezik az a pillanat, hogy valamelyik szerepre nincs meg a megfelelő ember. Ilyenkor sokat segítenek a gondolkodásban a már felkért alkotók. A vezért például azért mutattuk be egy évvel később a tervezettnél, mert nem tudtunk olyan színészeket egyeztetni, akikkel számomra meg tudott volna szólalni az előadás. Nagyon szerencsés vagyok, mert eddig csak olyan csapatot sikerült összehoznom, akikkel szerettem dolgozni. Egyre gyakrabban írok olyan színészekre szerepet, akikkel már dolgoztam, az Eltűnő ingerekben egyedül a főszereplővel nem voltam tisztában. Hajdu Szabolcs lett az, ami egy olyan fordulat ebben a történetben, amit utólag már sorsszerűnek érzek. Jobb lenne erről a bemutató után beszélni, de ahogy Szabolcs ebben az előadásban létezik, az mindannyiunknak óriási élmény, és szerintem a nézőknek is az lesz.

Hogy haladtok az Eltűnő ingerek próbáival?

Egy héttel a bemutató előtt már tudtunk összpróbát tartani, napról napra gazdagodik az előadás. Borzasztó kemény, de egyben felemelő is ezt az anyagot próbálni, és nagyon rossz lesz, ha vége lesz.

Eltűnő ingerek - próba / Fotó: Bartha Máté

Eltűnő ingerek – próba / Fotó: Bartha Máté

Talán ez a legszemélyesebb és egyben legdokumentaristább darabod. Mennyire megterhelő neked az emlékezés?

A próbák során gyakran sikerül szembenéznem önmagammal, tisztábban látni, nem eltemetni azokat a gesztusokat, mondatokat, amiket megbántam, amiket szégyellek, amik miatt bűntudatot érzek. De amikor felkavar egy jelenet, az nem kizárólag az emlékek miatt történik, hanem mert pontosan dolgoznak a színészek, és hitelesen sikerült ábrázolnunk egy adott drámai pillanatot.

Az Eltűnő ingerek Staféta-nyertes előadás. Miben segíti a munkádat a Staféta?

Ez a harmadik Stafétás előadásom. Ez egy út, mindegyik produkció szakmai előrelépést jelentett számomra. Az Eltűnő ingerek mindenképp egy újabb állomás, íróilag és rendezőként egyaránt.

Eltűnő ingerek - próba / Fotó: Bartha Máté

Eltűnő ingerek – próba / Fotó: Bartha Máté

A Freakin’ Disco nevű zenekar is szerepel az előadásban. Hogyan találtatok egymásra?

Keresztes Gabi, a zenekar egyik tagja jó barátom, a Bebújósban már együtt dolgoztunk. Régóta szerettem volna egy olyan előadást, aminek szerves része a zenekar, és nagyon örülök, hogy velük valósul ez meg. Meghatározó a szerepük a darab világában.

Ebben az évadban a Vígszínházban rendezted meg A vándorkutya című darabod, most a Trafó nagytermében fogsz bemutatni. Milyen közeli és távoli terveid vannak még?

Szeretnék állandó jelleggel csapatban dolgozni, egy olyan színházi műhelyben, ahol az alkotók egymást segítve, erősítve fejlődhetnek. Ezen már dolgozunk. Most ez lesz a legfontosabb.

Kérdezett: Bordás Katinka / Jurányi Latte