Ketten – egyedül a Proton színpadán

2019 január 15. kedd, 9:18

A Proton Színház 2019-es éve egy meglepetéssel indul: januártól új helyszínen látható a Bánki Gergely rendezte 1 link című előadás. A színházzal nem rendelkező társulat egyszemélyes monodrámájának online hősét, Jake Smiles-t alakító Vajdai Vilmos ezúttal saját anyaszínháza, a Katona József Színház formabontó előadásairól ismert földalatti bugyrában, a Sufniban sokkol.

Nemzetközi vonalon az idei évet egy franciaországi vendégjátékkal indítja a Proton csapata. A Winterreise, amit a Frankfurter Allgemeine Zeitung a tavalyi Bécsi Ünnepi Hetek fénypontjának tartott, Frankfurt, Berlin, Drezda, Bécs és Cividale del Friuli után ezúttal Strasbourgban vendégszerepel majd. Január 17-én és 18-án lesz látható a kortárs előadóművészet mellett elkötelezett strasbourgi színházban, a Maillonban, ahol már visszatérő véndégnek számit a társulat: 2008-ban a Frankenstein-tervvel, 2014-ben a Szégyennel, tavaly pedig a Látszatélettel arattak itt sikert.

Hans Zender 1993-ban, bő 160 évvel Schubert ma is döbbenetes hatású dalciklusának megszületése után, az eredeti dalok zongorakíséretét átírta kiszenekarra. Mundruczó Kornél ehhez a változathoz készített videóinstallációt, mely Szemenyei János szólójával és a Hámori Máté vezényelte Óbudai Danubia Zenekarral kiegészülve alkot egy egységet. A Proton Színház előadását a szemszögváltás teszi különlegessé. A Winterreise az ember egzisztenciális fájdalmát mutatja be, a hang nélküliek méltóságát képviseli. 

“Színház, film és zene nem mindennapi összefonódásának lehettünk tanúi: Mundruczó Kornél meglehetősen forró témához nyúlt. Nem egyszerű művészi nyelven megszólalni egy olyan kérdésben, mely ekkora indulatot vált ki ma is, és aktualitása miatt megköveteli a direkt megnyilatkozást.” Csabai Máté, revizor.hu

“Mit jelent embernek lenni? – teszi fel a kérdést a rendező. Mi az a minimum, ami szükséges az emberi létezéshez? Vajon elég az alapvető szükségleteket biztosítani az élethez? A filmrészleteken a menekülttáborok lakói néhány négyzetméternyi életterükön, szegényes lehetőségeikkel igyekeznek minél teljesebb életet élni, miközben minduntalan szembesülnek korlátaikkal, az életük szűk határaival.” Kondor Kata, operavilag.net

A francia vendégjátékot követően az előadás két év után, február 16-án és 17-én újra a Trafó Kortárs Művészetek Házában lesz műsoron.