Trójai nők – Szabó K. István a Maladype Színházban rendez

2019 március 14. csütörtök, 8:12

A Trójai nők az esztelen háborút követő keserű béke krónikája: női szemmel. A bemutatót március 17-én tartják a Maladype Bázison.

Fotó: Maladype

Fotó: Maladype

A legyőzött trójai ház lányai, asszonyai a kegyetlen megtorlás tehetetlen prédái. Megcsúfoltan, reményvesztetten várják a rájuk kiszabott csapást, kinek a számkivetettség, kinek a halál jut. Négy karakter (a honanya, a feleség, a szűz és a kurva) sajátos szemszögéből megvilágítva láttatja a háborút; érzelmi és racionális értelmezési síkokat ütköztetve, tiszta képet kapunk arról, aminek nem kellett volna megtörténnie, mégis elkerülhetetlennek bizonyult, mert az Istenek, fennkölt unalmukban, kockát vetettek, és így vagy úgy, de Trójának vesznie kellett.

Az előadás tulajdonképpen egy installáció: egy iszonyú méretű konfliktus koncentrált megjelenítése pár négyzetméteren úgy, hogy annak valódi térfogata asszociatív módon, a néző fantáziája által tágul. A végzet előszobájában vagyunk, hős(nő)ink mögött a leégett Trója, előttük megannyi változata a kilátástalanságnak. Ahogy Euripidész drámájának, Sartre és Illyés Gyula átdolgozásai által egyre inkább fellazul az idő egysége, Szabó K. István rendező átiratában teljesen feloldódik, és a történelem nagy olvasztótégelyéből kísértő hangok, képek által utal valami örök tűzre, megannyi füstölgő romra, mert a hiúság Helénája újabb, pusztításban gyönyörködtető hadjáratokra sarkall, s nincs az a férfi aki, ellenállna a csábításnak. S a halál csendjében „ Hangot csak a trójai nők adnak”.

Készült Euripidész-Sartre-Illyés Gyula nyomán, Szabó K. István átiratában. Szereplők: Varga Mária m.v., Huszárik Kata, Szilágyi Ágota, Tankó Erika, Bödők Zsigmond. Zene: Ovidiu Iloc. Jelmez: Florina Bellinda Vasilatos. Játéktér-Rendező: Szabó K. István. Bemutató: 2019. március 17., Maladype Bázis.

 
 

Kapcsolódó anyagok