“Főállásban rabszolga, mellékállásban Isten” – Monodrámára készül Varga Ádám

2019 március 21. csütörtök, 8:11

Egy öngyilkos szekta egyetlen életben maradt tagja száguld egy repülőgépen bele a semmibe. Az utolsó órákban még meggyónja a feketedoboznak életét. Chuck Palahniuk, a Harcosok klubja írójának eddig színházban még soha látott művét dolgozta fel és állította színpadra Varga Ádám. A kamikaze monodráma ősbemutatója március 27-én a B32 Galéria és Kultúrtérben látható.
Nagy Harcosok-klubja rajongó vagy, így talán nem véletlen, hogy írójának Chuck Palahniuk a Túlélő című regényét dolgoztad fel drámainstruktor –színjátékos szakirányú diplomamunkádban, amelyet a közönség is láthat most.

A Harcosok klubja kezdetben csak egy ötlet volt; miközben készültem a végzős feladatra folyamatosan az járt az eszemben, hogyan lehetne ebből a számomra izgalmas sztoriból egy ütős monodrámát színre vinni. Újra szerettem volna olvasni a könyvet, kerestem a könyvtárban, de pont nem volt bent, így tovább kutakodtam és ráakadtam az író egy másik művére a Túlélőre. Már az első fejezete után tudtam, hogy ez lesz a monodrámám annyira magával ragadott a történet sokszínűsége. Van persze egy abszolút hálás része is a színpadra alkalmazás szempontjából; hiszen a főszereplő végig egyedül van egy repülőgépen, és a pilótafülkében a feketedoboznak tesz vallomást elképesztő életének minden egyes részletéről. Ezt a regényt tehát egyszerűbb volt monodrámává alakítani, mint a Harcosok Klubja skizofrén őrületét, ráadásul a Túlélő története nem annyira közismert. De a stílusa és a történetmesélési sajátosságai hozzák a ’kultfilm’ hangulatát, és történetében olyan, számomra fontos témák kerülnek középpontba, mint az egyéniség, a személyiség megőrzésének lehetetlensége vagy küzdelme a mai kor maximumra turbózott információs világában. Mindig is ez a probléma: egyén vs civilizáció gondolatkör izgatott, és úgy éreztem, hogy most a darabon keresztül tudok ezzel az ellentmondásos korképpel alaposabban, mélyre szántóbban foglalkozni.

Varga Ádám

Te írtad át, adaptáltad a színpadra is, a színházmesterség minden szegmensét kipróbáltad a produkció elkészítése közben. De ez is volt a diplomamunka elkészítésének a feltétele.

Igen, ez volt cél, hogy teljesen belevessük magunkat egy anyagba, és hogy ezzel együtt a színházi produkció létrehozásnak minden munkaterületét, apró szegmensét kipróbáljuk a dramatizálástól kezdve a bemutatásig. Osztályfőnökeink (Szőcs Artur, Kocsis Gergely) mindig is azt hangsúlyozták, hogy a bemutatott műveknek lehetőség szerint legyen utóélete, vagyis profi színházi produkcióként is megálljanak a saját lábukon, amelyeket aztán rendszeresen játszhatunk az anyaszínházunkban vagy egyéb játszóhelyeken.

A főszereplő meglehetősen összetett személyiség: egy öngyilkos vallási szekta utolsó tagja, aki közben takarító és vallási guru is. Az előadásban számos karaktert, figurát kell nagyon rövid időn belül megjelenítened, igazi túlélő szerep.

Tender Branson a darab főhőse főállásban rabszolga, mellékállásban Isten – legalábbis így tekint magára. Egy vallási szekta tagja, ahol – a tradíció szerint – , az egyházközség családjaiban mindig csak az elsőszülött maradhat a kolónián belül. Mindenki másnak, Tendernek is a külvilágban kell szigorú szabályok szerint boldogulnia dolgozó misszionáriusként és a pénzt, amit megkeresnek, azt a szektának kell visszaszolgáltatniuk. Gyakorlatilag ez egy modernkori rabszolgaság. Branson életében nincsenek saját döntések, mindig megmondják neki, hogy mit kell csinálnia. Izgalmas ez a bonyolult érzelmi együttállás, mert egyszerre van meg benne a tanult viselkedésforma és a lázadó természete. A darabban folyamatosan érezhető ez a lelki meghasonlottság és érdekes volt számomra megjeleníteni azokat a kitörési pontokat, amelyekben a főszereplő – megelégelve a rabszolga létet – igyekszik kitörni a béklyóból, és megpróbál önazonos módon viselkedni. Úgy gondolom a főhős nem rabszolgatípus, nem véletlen, hogy ő marad meg utolsóként a szektájában, hiába sulykolta belé a rendszer az öngyilkosság szabályát, eddig még nem tett eleget a törvénynek és küzd ellene. Másfelől az is izgalmas a történetben, hogy a férfi az utolsó óráit éli, vagyis azt a felfokozott élethelyzetet látja közönség, amelyben minden sokkal kiélezettebb és egzaltáltabb. Száguld a főhős egy repülővel – ki tudja hova –, és csak a feketedoboz a társa, a gyóntatópapja. Olyan lehet ez, mint amikor az életünk utolsó filmje lepereg előttünk, és Branson is leforgatja a maga sztoriját.

A színházi tér is alkalmazkodik az előadáshoz, a nézők konkrétan egy repülőgép belsejében élhetik át az eseményeket.

Igen, szeretném ha nézők is részt vennének ebben a kamikaze repülésben, és éppen ezért a tér olyan, mintha egy repülőgép fedélzetén utazna mindenki. Vannak interakciók, ’használom’ a nézőket, de nem lesz senkinek semmiféle feladata. Csak jó lenne, ha kapnék tekinteteket, reakciókat, hiszen most nem lesznek mellettem kollégák, így valamilyen szinten a nézők lesznek a partnereim. Két sorban ül a közönség, és mindent megteszek azért, hogy a repülési atmoszférát is megidézzem. Rendhagyó módon indul az előadás, ide, hogy úgy mondjam be kell majd csekkolni.

Igazi határátlépő vagy, a színészi karaktereid is gyakran kimozdulnak a komfortzónából;, Al szerepe a Madárkában, az Equus, a deviáns Gyula figurája a Tanár című sorozatban, és most ez a szektahős. Úgy tűnik, a szélsőséges figurák vonzanak.

Nyilván, hogy van a személyiségemben valami, ami miatt megtaláltak ezek a szerepek… És talán nem véletlen hogy a karakterek, – bár nagyon más figurák – mégis mind túlélők valamilyen szempontból, és folyamatosan kilépnek a komfortzónájukból. Ezzel együtt azt hiszem,  ők elsősorban mind társadalmi nyomásra döntenek a sorsukról sokszor rossz kompromisszumok árán. Néha én is azt érzem, hogy jobb lett volna egy másik korban születnem, egy olyan világban ahol a természetközeli állapotok még hangsúlyosabbak. Facebook, Insta persze én is nyomom, de komolyan megdöbbenek, amikor a telefonom jelzi a heti 30-35 órás képernyőidőt. Ez borzalmas; egy hétből közel másfél napot töltök a telefonom bizgerálásával. Kicsit néha úgy érzem, hogy a jelenkori civilizáció nem kompatibilis velem, a legbensőmmel. Hordozok magamban ilyen ellentmondásokat, de azt hiszen képben vagyok önmagammal és a céljaimmal. A túlélésről szóló kérdések, gondolatok, kitörési vágyak azonban folyamatosan foglalkoztatnak, szóval van elég munícióm a Túlélő Tender Branson-jához.

Bemutató: 2019. március 27. 20.00

További előadások: 2019. április 4., 28. 20.00