Az eltört korsó – A Zenthe Ferenc Színház vendégjátéka a Szkénében

2019 március 29. péntek, 15:25

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház érkezik a Szkénébe április 12-én és 13-án. Az előadást az anyaszínházban a múlt évad végén mutatták be, budapesti teátrum palettáján pedig most először szerepel.

Zenthe Ferenc Színház: Az eltört korsó / Fotó: Szalkai Péter

Zenthe Ferenc Színház: Az eltört korsó / Fotó: Szalkai Péter

A 2012-ben alakult Zenthe Ferenc Színház Salgótarján első, önálló státuszú színháza, amely a nívósan szórakoztató népszínház filozófiáját vallja magáénak. Az hatszáz férőhelyes intézmény elsősorban nógrádi vagy Nógrád megyéből elszármazott művészekre alapozva műkődik, ám a vezetőség törekszik arra, hogy népszerű fővárosi alkotókat is bevonjanak a színház életébe. A repertorárt erőteljesen meghatározzák a klasszikus szerzők darabjai, amelyeket az itt dolgozó művészek kortárs nyelven igyekeznek újrafogalmazni – ebbe a célkitűzésbe illeszkedik tökéletesen a salgótarjáni származású Tarnóczi Jakab rendezése is.

Az eltört korsónak már a keletkezéstörténete is igen szövevényes, hiszen azon túl, hogy Kleist egy fogadásra írta – amit később meg is nyert –, az 1807-es weimari ősbemutatót is legendák övezik. A drámát ugyanis maga Goethe rendezte meg, ám az előadás nem született szerencsés csillagzat alatt, hiszen a Kleistre vetélytársként tekintő költőfejedelem, ha nem is szándékosan, de mindent elkövetett a bukás érdekében. A negatív visszhang ráadásul olyan erős volt, hogy a szerző még párbajra is kihívta a mestert, és évszázadoknak kellett eltelnie, míg a ma már egyik legtöbbet játszott német vígjáték megtalálta méltó helyét a színházi palettán.

A minden mondatában váratlan fordulatot hordozó darab Kleisthez méltón kevéssé illeszkedik a hagyományokhoz: a nagyon is szélsőséges helyzeteket és karaktereket keserű humorral felvázoló szöveg egy falusi bíróság képét vetíti elénk, ahol igen sajátosan rendezőnek az igazságszolgáltatás peres ügyei. Maga a cselekmény látszólag igen egyszerű, hiszen a tárgyalás egy féltve őrzött korsó eltörése köré szerveződik, ám nagyon is veszélyes igazat mondani ott, ahol egyetlen ember kezében összpontosul a hatalom, különösen akkor, ha ez a kiskirály maga a bűnös.

Zenthe Ferenc Színház: Az eltört korsó / Fotó: Szalkai Péter

Zenthe Ferenc Színház: Az eltört korsó / Fotó: Szalkai Péter

A két évszázad távlatából is érvényes morális és társadalmi tanulságokat ránk hagyó darab központi alakját, Ádám bírót, a Szkénében már otthonosan mozgó, a Zenthe Ferenc Színházban azonban először vendégeskedő Kaszás Gergő alakítja, partnere többek között a Salgótarjánba is rendszeresen visszatérő Bozó Andrea. A két színész korábban több ízben dolgozott már együtt, gondoljunk csak az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő, a Szkénében műsoron lévő Bánya-trilógia 2-3. részére. Kaszás Gergőt maga a rendező, Tarnóczi Jakab, a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves hallgatója kereste meg a szereppel, ez a találkozás pedig igen szerencsésnek bizonyult:

„Elképesztő munkafolyamat volt. Nagyon megfogott az, ahogyan Jakab dolgozik, olyan bölcs és nagyvonalú rendező, amilyenek csak az igazán tehetséges emberek szoktak lenni. Bízik a képességeiben, és emiatt könnyen beengedi azokat a jó öteleteket, amik esetleg másoktól érkeznek, mert tudja, hogy az ő pozíciója ettől nem fog sérülni. Évad végén mutattuk be az előadást, fáradt volt már mindenki, ráadásul rendkívül intenzíven kellett dolgozni rövid idő alatt, úgyhogy az egész elsülhetett volna ellenkezőképp is, de vele tényleg üdítő volt próbálni.” – árulta el Kaszás Gergő.

A fiatal rendező, aki idén a főváros egyik legnépszerűbb művészszínházában, a Katonában is dolgozott, nem először nyúl Kleisthez, jelentős szakmai visszhangot váltott ki 2018-as vizsgarendezése, A Schroffenstein család. Az Ódry színpadon bemutatott előadás hasonlóan groteszk módon fogalmazza meg a szerző szenvedélyes igazságkeresését, akárcsak Az eltört korsó, és mindkét történet végső kérdése egy írányba mutat: vajon a  dolgok valóban azok-e, aminek látjuk őket? Ezekre a közös pontokra ugyancsak ráerősít a Szkénében látható másik Kleist-darab, a Hegymegi Máté rendezte Kohlhaas.

Zenthe Ferenc Színház: Az eltört korsó / Fotó: Szalkai Péter

Zenthe Ferenc Színház: Az eltört korsó / Fotó: Szalkai Péter

A salgótarjáni produkció további különlegessége az alkotógárda korosztálybeli frissessége: Forgách András fordítását dramaturgként Varga Zsófia gondozta, a jelmezt az ugyancsak egyetemi hallgató Mikes Anna tervezte, a látványért pedig a Londonban élő Dabóczi Noémi felelős, aki voltaképp e feladat kedvéért utazott haza, sőt még egy németországi tanulmányutat is beiktatott, hogy ráhangolódjon a kleisti atmoszférára. A közös munka eredménye egy, az eredeti művet és nyelvezetet maximálisan tiszteletben tartó szövegkönyv, amely egy sötét színű, egyszerre szűkűlő és táguló térben elevenedik meg, meghagyva a szabadságot mind a klasszikus, mind az aktuális értelmezésnek.

Tarnóczi Jakab a Zenthe Ferenc Színház következő évadában az Antigoné és Az eltört korsó után egy újabb klasszikust, a Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare-vígjátékot viszi színre, ugyancsak Kaszás Gergővel és Bozó Andreával.

Zenthe Ferenc Színház: Az eltört korsó / Fotó: Szalkai Péter

Zenthe Ferenc Színház: Az eltört korsó / Fotó: Szalkai Péter

Heinrich von Kleist: Az eltört korsó
vígjáték
a Zenthe Ferenc Színház vendégjátéka a Szkénében
2019. április 12-13. 19h

Ádám, falusi bíró – Kaszás Gergő
Walter, törvényszéki tanácsos – Máté Krisztián
Licht, írnok – Rácz János
Rull Márta asszony – Bozó Andrea
Éva, a lánya – Mikecz Estilla
Tümpel vitus – Erdélyi Gábor
Ruprecht, a fia – Krausz Gergő
Brigitta asszony – Marjai Virág

Dramaturg – Varga Zsófia
Díszlettervező – Dabóczi Noémi
Jelmeztervező – Mikes Anna
Rendezőasszisztens – Kántor Zoltán
A rendező munkatársa – Susán Ferenc
Rendező – Tarnóczi Jakab eh.