Anonyma – Nő háborúban – Törőcsik Franciska a TÁP Színház monodrámájában

2019 április 17. szerda, 13:02

“Vannak dolgok, amiket csak akkor tudunk elfelejteni, ha kimondjuk őket.”

Április 26-án 20 órától látható a TÁP Színház legújabb előadása, Anonyma-Nő háborúban címmel. A monodráma főszereplője Törőcsik Franciska, rendezője Papp Bojána. A darabot Európában először láthatja a közönség színpadi mű formájában a Jurányi Inkubátorházban.

Az előadást Anonyma: Egy nő Berlinben című történelmi monográfia ihlette, amely egy harmincas évei elején lévő értelmiségi nő naplójegyzeteiből áll össze. A névtelenségbe burkolózó író szikáran, önsajnálat nélkül, sőt, humorral, megdöbbentően modern nyelven, a háborús hétköznapokra fókuszálva meséli el az 1945. április 20. és július 22. között történt berlini eseményeket, amikor a Vörös Hadsereg tömegével erőszakolta meg a városban maradt német nőket. Ez a gyakorlat szerte Európában, így Magyarországon is elterjedt volt, s nemcsak a Vörös Hadsereg, de minden harcoló fél kivette belőle a részét, s erről nagyon kevés fennmaradt tanúvallomás, adat, emlékezés maradt fent. A regény első és második németországi megjelenése között ötven év telt el, de míg az első megjenés hatalmas társadalmi felzúdulást váltott ki, és a könyv betiltásra került, addig a kétezres évek elején 19 hétig vezette a német sikerlistákat.

Törőcsik Franciska / Fotó: Papp-Schneider Photography

„Anonyma szövege nemcsak azért érdekes, mert egyike azon ritka kordokumentumoknak, amelyek az Európa-szerte működő második világháborús gyakorlatról adnak tanúvallomást, hanem azért is, mert olyan tabukkal szembesíti az olvasót, amelyek ma is érvényesek. A második világháború okozta lelki sebeket a háború után született sokadik generációnak még mindig gyógyítania kell, a háborús nemi erőszak pedig ma is létező hadviselési eszköz, most éppen nem Európában.” – mondja Papp Bojána, a darab rendezője.

Mit lehet kezdeni saját terheinkkel? Hogyan lehetséges együttélni egy ekkora traumával? Hogyan mutathat túl a szöveg és a kollektív emlékezet az áldozatiság horizontján? Mennyiben konkrét és általános érvényű Anonyma traumája? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a TÁP színház előadása.

Az Utas és Holdvilág egyik főszerepét játsszó Törőcsik Franciska fogja képviselni a színpadon nem csak Anonymát, hanem minden nőt, akit háborús eszközként használtak és használnak, visszaélve kiszolgáltatott helyzetükkel. Az előadás különlegességét az is adja, hogy Papp Bojána, akit eddig dokumentumfilmjei révén ismerhettünk meg (Börtönrap, Generáció L, A tévé és én), ezzel az előadással debütál, mint színházi rendező.

 

Alkotók:

Főszereplő: Törőcsik Franciska
Rendező: Papp Bojána
Producer: Mátis Inez
Dramaturg: Perczel Enikő
Zene, hang: Vajdai Vilmos
Arculat: Horváth Réka
Jelmez: Bartos Letícia
Kép, fény: Bartha Máté
Asszisztens: Nádasdi Szandra

Az előadást 2019. április 26-án 20 órától láthatja a közönség a Jurányi Inkubátorház TÁP Színház termében.