Színészből közszolga? – Utolsó Majdnem 20 az Átriumban

2019 április 18. csütörtök, 9:11
Majdnem húsz évig létezett a Bárka Színház, aztán különös, hírhedt körülmények között bezárták. Nem lett következménye, nem lett folytatása, nem lett konklúziója.

Egy előadás lett belőle eleven hírvivőnek, hogy mi és hogyan történt. A Majdnem 20 című előadás egy tanulságos és időszerű történetet mesél el egy bezárt színházról és az abban a végsőkig kitartó színészekről: május 8-án utoljára látható az Átriumban.

Az előadás nem szomorújáték. Sőt. Magával ragadóan szórakoztató. Sodró iróniával forgatja ki a bezártakat, a bezárókat és azokat, akik csak parancsra tették. A művészet, de különösképpen a színház hajlamos erre: a bitófa alatt is azon munkálkodik, hogy a közönség jól szórakozzon, hogy emberi, közvetlen, barátságos és nyitott maradjon, bármilyen is körülötte a világ.
A Majdnem 20 című előadásban fiatal színészeknek kell átképeztetniük magukat közszolgákká. A vállalkozás sikere kétes, de az út annál szórakoztatóbb. A kiképző tisztet Molnár Áron alakítja, partnerei Farkas Dénes, Sipos Viktória, Kolnai Kovács Gergely, Császár Réka, Egri Bálint, Bárdi Gergő, Blahó Gergő és Czitán Róbert.
A Tasnádi István által írt és Vidovszky György által rendezett utópia rezonál a mai magyar valóságra is. Hiába öt év távlata, a dolgok mintha mit sem változtak volna azóta.
Utolsó Majdnem 20 május 8-án 19:30-kor az Átriumban.
Fotó: Schiller Kata