“Lesznek pillanatok, amik a nevetéssel együtt beivódnak” – Interjú Ötvös Andrással

2019 június 12. szerda, 6:57

“Az évad vígjátékának” főszerepére készül Ötvös András – a Vadméz az Orlai Produkciós Iroda bemutatója lesz.

Ajánló:

Van, akinek minden megadatik: humor, intelligencia, kényelmes élet és tisztes egzisztencia… no meg négy gyönyörű nő szerelme, akik közül az egyik ráadásul a hű felesége. Közeleg a nyár, kezdődnek a kerti mulatságok, és az egyre nagyobb hőségben lassan mindenki fejét veszti a napfénytől, az alkoholtól – és a szenvedélytől.

Michael Frayn, a magyar színpadon is méltán népszerű vígjáték-szerző vérbeli “tévedések vígjátékát” írt, de ha a történet ismerősnek hatna, az nem feltétlenül tévedés… 

Interjú: 

A Vadméz férfi főszerepét próbálod éppen, mesélsz erről?

Ez a férfi, akit játszom nagyon tehetséges ember volt régen, sőt még mindig okos, képes nagy ívben gondolkodni, de már látja maga előtt Orbán Ottó örökérvényű mondatát: Felnőni annyi, mint tudni, hogy hiába. Pontosan látja a saját tehetetlenségét, azt, hogy a vágyainkra, a terveinkre, de még a tehetségünkre is ugyanazok a természeti törvények érvényesek, mint mondjuk egy rozsdás szögre. Beilleszkedik egy helyi közösségbe, ahol tulajdonképpen szellemileg magasan a többiek fölött áll, de közben amikor felteszik neki a kérdést: Magából miért nem lett semmi?, akkor rádöbben, hogy ez nem ér semmit. Ez az egy mondat berobbant mindent körülötte.

Ettől kezdve leveri mindenkin, hogy semmi sem sikerült neki, amit eltervezett. Azt hitték róla, hogy ő az új Byron vagy az új Newton, de valójában csak egy falusi tanító lett belőle. Ahhoz persze még mindig nagyon tehetséges, hogy olyan helyzeteket kreáljon maga körül, amit a többiek csak lekövetni képesek, és amikkel többnyire csak zavart okoz a többiek életében.

Elsősorban a nők között.

Igen. Három nővel van kapcsolata, szerintem nevezhetjük ezeket archetípusoknak is. Van egyszer a felesége, Szása, akitől azt várja, hogy istenítse őt, piedesztálra helyezze. Van a nagybetűs nő, Anna Petrovna, aki valójában egy csodás szerető lehetősége, és akivel szellemileg is meg tudja magát értetni. Végül elétoppan a régi szerelme, Szofja, aki a nagy lángolás volt az életében, akihez a romantika, a mindent elsöprő szerelem köti. Ez a háromfajta érzelem van jelen.

Azon az estén, amikor a darab játszódik, őt megszúrja Szofja mondata, frusztrálni kezdi, hogy nem lett belőle senki, ezért az utolsó megmaradt képességéhez, a hódításhoz nyúl, és ezzel nagyon megkeveri a viszonyokat. Valójában mindegyik nő vészkijárat a saját nyomorából, de mindegyik nőn keresztül ugyanoda jut, mert az alapprobléma nem változik: nem elég számára az, ami van.

Ettől csúszik szét minden.

Igen, ettől megy ő maga is szét… „Én nem azért jöttem a világra, hogy valamit véghez vigyek, hanem, hogy másokat megakadályozzak benne.” – mondja keserédesen, amire Szofja megkérdezi tőle, hogy „Élete végéig itt akar heverni?” Akkor most már ez lesz? Megy tönkre ez az ember, és el is mondja magáról, hogy „Az elmúlt öt év többet pusztított rajtam, mint tíz patkány egy guriga sajton.”.

Szóval Platonov bajban van, nevezhetjük ezt 30-on túli életközépi válságnak is, ennek mostanában mindenféle divatos neve van, de valójában azt elmondja a pszichológia is, hogy nagyjából ez az a kor, amikor az ember az őt ért változások hatására kifogy a pszichológiai munícióból. Elvégezte az iskoláját, munkát talál, elkezdi élni az életét… és hirtelen szembesül azzal, hogy a gyerekkori tervekből, kamaszkori vágyakból mi valósult meg. Kell-e egyébként, hogy bármi megvalósuljon? A darabban ezekből semmi sem sikerült Platonovnak, a kudarcai pedig ebben a borzasztó frusztrációban jutnak kifejezésre. Az egész egy kétségbeesett kapaszkodás a nők után, mert azt érzi, hogy ez az egyetlen terület, ahol még van visszajelzés, tehát efelé menekül, hogy igazolja magát, hogy ő mégis csak valaki, vagy valaki lett.

Szereted egyébként a karaktert?

Persze. Amit én nagyon szeretek benne, az a szellemi ereje. Jól látja a dolgokat. Látja, hogy a helyi nagyvállalkozó, aki mindenkinek hitelez és mindent felvásárol, sokkal veszélyesebb, mint az a bűnöző, aki azért megy börtönbe, mert nincs hol aludnia. Érzékeny a társadalmi igazságtalanságokra, pontosan érzékeli ezeket. Ezt például nagyon szeretem benne.

És a nézők mit fognak szeretni benne?

Azt, hogy ő egy életdús férfi, ahol megjelenik, ott azonnal megkavarodik az állóvíz. Szerintem ezt nagyon lehet szeretni, hogy anélkül képes felkavarni mindent, hogy akarná. Platonov egy olyan típusú ember, akit a kioktatásaival, a beszólásaival is szeretni kell, mert ugyan bonyodalmakat okoz, amiktől lehet szenvedni, de ezektől a bonyodalmaktól lehet végre élni is… Szerintem egyébként ő egy nagyon vicces ember, ami a szellemi fölényéből adódik elsősorban. Vannak olyan helyzetek, amikor megcsillan az öniróniája is, ez is vonzóvá teszi.

Milyenek a próbák?

Én nagyon jól érzem magam, egy nagyon jó csapattal dolgozhatok együtt, szeretek Znamival próbálni (Znamenák István – a szerk.). Rengeteget nevetünk, de közben meg jó tempóval, komolyan haladunk előre. Szóval jó arányban van jelen a humor és a munka a próbán.

Ha már a humornál tartunk, mitől lesz ez az évad vígjátéka?

Főleg attól, hogy Znami olyan szintre viszi el az emberi butaságot és tragédiát, amin egyszerűen már nevetni kell… A darab közepén van egy rész, amit akár Feydeau is írhatott volna: azért, hogy meg tudjak szökni a szeretőmmel, el kell altatnom valahogy a feleségemet, miközben a másik szeretőm és még két kacsavadász átsétál a színen. Olyan döbbenetes képtelenségek vannak benne, amik egyébként simán megesnek egy hétfő délelőtt is néha, csak ezek itt úgy vannak egybesűrítve, hogy szerintem ettől abszolút vígjáték. Azt gondolom, hogy ez egy olyan előadás lesz, amin a nézők végig remekül fognak szórakozni, de lesznek benne olyan pillanatok, amik a nevetéssel együtt beivódnak, és belül, az előadás után hagynak valamilyen mélyebb, maradandó nyomot.

Fotók: Pénzes Kristóf