Vidovszky György, Paczolay Béla és Halasi Dániel is rendez a Magyar Színházban – Egyre nagyobb a látogatottság

2019 június 14. péntek, 10:53

A június 12-i társulati ülésen Zalán János igazgató értékelte az elmúlt évadot és ismertette a 2019-20-as évad programját.

Az elmúlt évadról számokban

Magyar Színház a 2018/19-es évadban 265 saját előadást, köztük 6 bemutató tartott és 15 produkció maradt repertoáron. Míg négy évvel ezelőtt az eladható jegyek száma: 82.999 volt az idén: 129.510. Ez azt is jelenti, hogy az idén 93,19 százalékos látogatottságot produkált a teátrum és sikerült jelentősen növelnie a jegybevételét is annak ellenére, hogy évek óta nem emelt jegyárat.

Zalán János

Akadálymentesített előadások, megfizethető jegyár

“A megfizethető szinten tartott jegyár része a színház integrációs elkötelezettségének, amely így lehetőséget teremt a nehézsorsú családok, a fogyatékkal élők színházi élményhez jutásához. A színházi akadálymentesítés a Magyar Színház elhivatottsága” – közölte a teátrum.

Az idei évadban április végéig összesen 94 előadást akadálymentesítettek látás- és hallássérültek számára Tóth Cecília audionarrátor közreműködésével. A jelnyelvi tolmácsoknak, Takács Erikának és Vörös Zsoltnak köszönhetően a siketek és nagyothallók havonta két előadáson jutottak teljes színházi élményhez.

Hadd Üljek Melletted!

Az idei évadban a színház elindította a Hadd Üljek Melletted! – röviden, HÜM – elnevezésű programot is, amelyben a színházzal együttműködésben álló egyesületeknek, szervezeteknek keresnek támogatókat. Idén 259 nehéz sorsú néző jutott így jegyhez.

Takács Géza

Folytatódik a Lázár Ervin Program

A Magyar Színház májusban azt a feladatot kapta, hogy a Lázár Ervin Program pilot szakaszában modellálja, hogyan lehet biztosítani azt a kormányzati programot, hogy minden általános iskolás gyermek évente egyszer eljusson színházba. A három előadáson összesen 1650 diák volt a Magyar Színház vendége, sokan közülük életükben először jártak színházban. A Lázár Ervin Program a következő évadban folytatódik!

A színházpedagógiai programról

A színházi integrációs koncepció része a színházpedagógiai program. Jelenleg hét előadáshoz kapcsolódik foglalkozás, amelyek az előadásban felmerülő életkori problémákra fókuszálnak, alapvetően döntési helyzetekre épülve kínálnak színházi jellegű szerepjátékot és közös gondolkodást.

A 2018-2019 -es évadban összesen 351 foglalkozás volt, közel 60-nal több, mint tavaly. Ebből 284 külső helyszínen, 67 foglalkozás a színházban valósult meg Egervári György, Kálócz László, és Tóth Cecília vezetésével, Gáspár Kata, Horváth Anna, Soltész Bözse, Blahó Gergely és Takács Géza színészek közreműködésével.

A foglalkozásokon összesen 8961 diák vett részt, 1400 fővel több, mint tavaly! 

Soltész Bözse / Fotó: Juhász Éva

A 2019-2020-as évadról

A jövő évad bemutatóinak sorát szeptember 28-án egy nagyszínpadi produkció indítja: Carlo Collodi – Deres Péter – Vidovszky György PINokkió című zenés robot-játéka Vidovszky György rendezésében.

Október 4-én a Sinkovits Imre Színpad – ETC – European Theatre Convention együttműködésében mutatják be Deres Péter – Horváth János Antal – Horváth Illés W.H.O. c. darabját Horváth Illés rendezésében.

Október 19-én pedig, szintén a Sinkovits Imre Színpadon kerül sor  Mark Twain: TOM SAWYER KALANDJAI, ahogyan azokat Becky Tatcher elmeséli című szerelmi vallomásának premierjére Varga Éva rendezésében.

November 29-én újabb nagyszínpadi bemutató következik Dennis Martin A KINCSES SZIGET c. musicaljéből Halasi Dániel színrevitelében.

December 13-án Kosztolányi Dezső PACSIRTA c. művének színpadi adaptációját is láthatja a közönség Paczolay Béla rendezésében.

Január 10-én Jonathan Swift – Horváth János Antal: Gulliverét viszi színre. Szabó K. István a Sinkovits Imre Színpadon, ahol február 21-én Miro Gavran: FAGYI – nyolc szelet élet című ifjúsági előadásával is találkozhatunk Perényi Balázs rendezésében.

A díjazottak

Március 6-án, a nagyszínpadon debütál Shakespeare RÓMEÓ ÉS JÚLIÁja Eperjes Károly rendezésében.

Emellett a Magyar Színház PMSZ 2.0 gyűjtőcímen interaktív, digitális gyermekszínházi produkciókat tűz műsorra a 2019/2020-as évadban.

Az előadások keretében a padlóra és a falakra vetített képek különleges látványvilágú interaktív felületekké alakulnak át, ezáltal a szereplők, valamint az előadásba bevont gyerekek mozdulatai, játékai pillanatról pillanatra változtatják az előadás menetét, beszippantva ezzel a megelevenedő történetekbe a lelkes nézőket is.

A digitális technika és a vizuális tervezés különleges használatának köszönhetően az egyes produkciók „érzékeny környezetté” alakulnak át, ahol a résztvevők a művészet és a játék közötti finom határt tapasztalják meg.

15 produkció marad a repertoáron és két előadást fogad be a színház, Fabók Mariann A HALHATATLANSÁG ORSZÁGA c. bábdarabját és Tóth Réka Ágnes: ÍGY VISZIK ÁT c. művét, amely Nyáry Krisztián írásai alapján készült. Erdeős Anna rendezésében.

Telekes Péter

Ők az idei kitüntetettek 

A Magyar Színház évadzáróján az is kiderült, kik kaptak díjat a társulat szavazatai alapján: A Farkas-Ratkó vándorgyűrű Takács Gézáé lett, a Pesti Magyar Színház által 2003-ban alapított Főnix-díját – Soltész Bözse és Telekes Péter nyerte el. Az Igazgatóság döntése szerint a Főnix-különdíjat pedig Filepné Madarász Viktória kelléktár vezető kapta.

A teátrum arról is megemlékezett, hogy ebben az évadban lett Laczkó Albertné (Kati) öltöztető 40 éve a Magyar Színház dolgozója. Balázs András műszaki vezető és Csóti Tamás gazdasági igazgató-helyettes pedig immár 25 éve tárulati tag.

Zalán János arról is beszámolt, hogy a színháztól elszerződik Horváth Illés, aki a továbbiakban a nyíregyházi teátrum művészeti vezetője lesz. 

További hírek és információk a színház Facebook oldalán olvashatók.