Évadot zárt a Gólem – Nagy Marié a LEGÓLEM figura

2019 július 08. hétfő, 9:04

4 bemutató, 1 rádiójáték, 1 Tel – Avivból érkező vendégjáték, a Gólem előadásai Bécsben, Martonvásáron, Győrben, Debrecenben valamint 5 budapesti helyszínen, 9000 néző és 80 előadás fért bele az évadba.

Fotó: Kern Dóra

A Gólem Színház közleménye:

Itt a vége. A Gólem Színház is bezárta a 2018-2019-es évadát, hivatalosan a szombat délelőtt megtartott évadzáró villásreggelin.

4 bemutató, 1 rádiójáték, 1 Tel – Avivból érkező vendégjáték, a Gólem előadásai Bécsben, Martonvásáron, Győrben, Debrecenben valamint 5 budapesti helyszínen, 9000 néző és 80 előadás fért bele az évadba.

Az évadban először díjat is adtunk: kimagasló színpadi és színpadon kívüli jelenlétért NAGY MARI kapta a műanyag építőkockákból készült LEGÓLEM figurát.

Elsősorban a közönségnek szokták megköszönni azt, hogy jöttek és értelmet adtak a munkánknak, de engedjék meg nekem, hogy ma először is a Gólem csapatnak köszönjem meg az embert próbáló, feszültségekkel teli, rengeteg energiát követelő és néha értelmetlennek tűnő melót, amit beletettek ebbe az évadba is. Barbara, Dóri, Iván, Lili, Szilvi és Virág, ti vagytok az igazi varázslók, az igazi rabbik, akik életet lehelnek a Gólembe minden előadáson.

Nagy Mari / Fotó: Kern Dóra

Köszönöm a csodálatos színészeknek (akik tényleg, de tényleg csodálatosak) és a díszlet – és jelmeztervezőknek a mérhetetlen és megfizethetetlen kreativitást és a műszaki csapatnak a türelmet és a rengeteg megoldást a megoldhatatlan problémákra.

Köszönöm az EZER GÓLEM támogatói program résztvevőinek, hogy életben tartják a színházat és végül, de nem utolsó sorban a nézőknek, akik pénzt és időt áldoznak ránk, pedig jól tudjuk, az egyik véges.

Ti vagytok a csapat…nem akármilyen csapat…egy kiváló csapat, egy fantasztikus csapat, egy kóser csapat, így aztán nem csak hogy könnyű, de élvezetes is vezetni ezt a csapatot.

És hogy mit ígérek a következő évadra, amit eddig is mindig: több munkát, több küszködést, több előadást, több mosolyt, több katarzist.

Találkozunk, találkozzunk a nyáron is a Kultkikötőben vagy a Vidor Fesztiválon, szeptembertől pedig újra Budapesten.

Kell egy jó csapat!

Borgula András
művészeti vezető