“Értékteremtő munkánk nem vitatható” – A Nemzeti Színház közleménye

2019 július 10. szerda, 11:40

Minden második széket ingyenjegyesekkel töltöttek fel a Nemzeti Színház nagyszínpadán – adta hírül nemrég a hazai sajtó. A teátrum közleményben reagált.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A Nemzeti Színház közleménye:

Az elmúlt napokban a Nemzeti Színházat negatív színben feltüntetni szándékozó írás járta körbe az ellenzéki médiumokat. Fontosnak tartjuk egyértelműen leszögezni az alábbiakat.

A Nemzeti Színház előadásainak az elmúlt, 2018/19-es évadban több nézője volt, mint valaha, amióta az intézmény a Duna parton áll. 140 ezer nézőnk a budapesti épületben és soktucatnyi hazai és külföldi vendégjáték során volt szemtanúja előadásainknak.

A Nemzeti Színház négy nagyszínpadi előadásán (János vitéz, Csongor és Tünde, Fekete ég – A fehér felhő, Tóth Ilonka) három éve ingyen látja vendégül a szervezett iskoláscsoportokat: #nemzetiadiakokert címmel futó programunk soktízezer diák számára nyújtott színházélményt.

Az előző évadban több mint kétezer olyan nézőnket hívtuk el ingyen a Nemzetibe, akik még soha nem jártak színházban. Küldetésünk ebben is világos: nagy felelősséget érzünk azok iránt, akik fiatal koruk vagy anyagi helyzetük miatt nem juthatnak el színházba.

Elektronikus jegyleolvasó rendszerünk minden egyes előadásunk esetében pontosan rögzíti, hogy hányan érkeztek a színházba. A teátrum látogatottsága 94 %-os volt.

A Nemzeti Színház gondosan, jogszerűen és átláthatóan gazdálkodik. Öt éve dolgozunk az épületben felhalmozódott műszaki hibák kijavításán és színházi eszközparkunk korszerűsítésén. Ezekre nem fordított figyelmet a színház korábbi vezetése.

Művészeti tevékenységünk, külföldi meghívásaink száma valamint nemzetközi fesztiválunk, az idén öt éves MITEM sikere, értékteremtő munkánk nem vitatható.

A hazug támadás oka tehát nyilvánvalóan az, hogy a Nemzeti Színház a nemzet színházává vált. Azonban semmilyen támadás nem riaszt el bennünket – sőt, megerősít – az utunktól: továbbra is a magyar kultúra és a magyar hagyományok megújító ápolásán fogunk dolgozni.

Forrás: Origo