Végéhez ér a JUVENTAS – Drámapedagógia a bűnmegelőzés szolgáltában projekt

2019 július 17. szerda, 16:04

Augusztus 30-án tartják a Káva Kulturális Műhely projektjének zárókonferenciáját.

Fotó: Káva

A Káva Kulturális Műhely meghívója:

A JUVENTAS – Drámapedagógia a bűnmegelőzés szolgálatában elnevezésű kísérleti, átfogó jellegű projekt az elmúlt év során azt vizsgálta, hogy a bűnmegelőzés különböző területein hogyan használhatóak a cselekedtetésre épülő, az intellektust és az érzelmeket egyszerre megmozgató drámapedagógiai eszközök, módszerek.

A projekt során partnerünk volt a Parforum Részvételi Kutatói Műhely, Tóth Andrea tanácsadó-szakpszichológus, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és az EMMI Budapesti Javítóintézete. A projekt megvalósulását a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Belügyminisztérium támogatta.

A zárókonferencia célja, hogy a meghívott vendégeknek, érdeklődőknek bemutassa-összefoglalja az egyéves projekt felépítését, menetét, eredményeit. Egyszerre az elért sikerek reprezentációja és szakmai rendezvény.

Időpont: 2019. augusztus 30. (péntek) / 10.00 – 14.00
Helyszín: MU Színház, Káva Műhely (1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. – zöld rácsos bejárat, Káva-kapucsengő)

Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Program és jelentkezés ide kattintva.