“Nekem kellett ez a miliő” – Vidnyánszky Attila a Csárdáskirálynőről

2019 augusztus 10. szombat, 13:03

Nincs háború, és a Kárpát-medencében virágzik a kultúra – Vidnyánszky Attila épp ezt a szerencsés helyzetet mutatja meg a Csárdáskirálynőben. A rendezőt a Lokál kérdezte.

A Lokál cikkéből:

“Kiss-B. Atilla kért fel rá, bár már Debrecenben, a Csokonai Színházban is szerettem volna megrendezni a Csárdáskirálynőt. Mindenféle terveim voltak, például az, hogy prózai színészekkel játsszuk el. Most pedig jött a lehetőség. Vettem egy nagy levegőt, és igent mondtam a felkérésre. Ez a műfaj nagyon élvezhető, főleg, ha az ember nem panelekben gondolkozik, hanem elkezd keresgélni, és saját utat járni a történeten belül. Most augusztusban még kétszer játsszuk itt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Szeptembertől pedig az Operettszínházban tekinthetik meg a nézők az előadást” – számolt be Vidnyánszky Attila.

Vidnyánszky Attila / Fotó: Hegedűs Róbert, Taxi Magazin

Arra a kérdésre, hogyan kell elmesélni egy 1916-os történetet a mai kor emberének, a rendező így válaszolt: “Nekem kellett az akkor eltűnt, most már nehezen megélhető világ. A világháború kellős közepén voltunk, épp széthullott a monarchia, és íródott egy olyan darab, ami – ha akarom – a monarchia finom propagandadarabja is lehetne. Hiszen transzilvániai primadonna van benne, bécsi főherceg, és minden gyönyörű, miközben szétszabdalják az országot, és jött Trianon. Nekem kellett ez a miliő. Emiatt nagyon elegáns a díszlet is, a jelmezek gyönyörűek, és bár nem nosztalgiázok a monarchiáról, mégis egy csodálatos világról beszélhetünk.”

Vidnyánszky Attila szerint egy szerelmes történetnek mindig van aktualitása, ennek pedig minden porcikája aktuális. “Érzésekről, csalafintaságról, most is megélhető érzelmekről és gesztusokról szól. Ezentúl pedig van benne szó egy érzetről: van egy olyan életünk és kultúránk, ami több száz év alatt alakult ki, és amelynek eredményeként nyaranta több mint száz helyen játszanak színházat Magyarországon, amire sok pénzt költünk, amiért sokat dolgozunk, tehát az életünk szerves része. Vajon meddig csinálhatjuk még? Mert a világ nagyobbik részében ez nem természetes, nem magától értetődő, hogy színházat csinálunk, filmeket forgatunk, koncerttermekbe járunk, és hogy a gyerekek néptáncot tanulnak. Meddig tartható fönn ez a kultúra?” – tette fel a kérdést az alkotó.

A teljes interjú itt olvasható.