Új közösségi tér jött létre a Magyar Színházban

2019 augusztus 23. péntek, 6:29

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Magyar Színház, amely tizenkét bemutatót tart a 2019/2020-as szezonban. A már korábban bejelentett új előadások mellett az évad végén még egy lesz: Dennis Kelly DNS (még munkacímű) darabja Horváth János Antal rendezésében.

Zalán János

Zalán János igazgató a változásokról és az elvégzett nyári munkákról beszélt, elsősorban a régi Gobbi-klub átépítésről, amivel új közösségi tér jött létre a színházban – közölte a teátrum csütörtökön. 

Eperjes Károly

Mint a direktor elmondta, a Sinkovits Imre Színpadon felújították a klímát, a színház vendégszobáját, az irodaépületet és tíz öltözőt. Megújult a régi színésznapközi, a Gobbi-klub, így a hangszigetelésnek, a padlófűtésnek és egyéb extráknak köszönhetően ott a színházi munkák mellett nyilvános beszélgetéseket, könyvbemutatókat, drámapedagógiai és érzékenyítő diákprogramokat lehet tartani.

A díszletraktárból mintegy ezer köbméternyi használhatatlan díszletet, bútort szállíttattak el, így az teljesen átlátható és tágas lett. 
   
A 2006-ban elhunyt Kossuth-díjas színművész, Agárdy Gábor emlékére alapított Agárdy-emlékláncot idén Rancsó Dezső kapta a társulat művészeinek titkos szavazata alapján.

Rancsó Dezső


    
A Magyar Színház társulatához szerződött Szatmári György és Csiby Gergely. A Kaposvári Egyetem ötödéves hallgatói közül, Cserhalmi György osztályából nyolc fiatal a színházban tölti szakmai gyakorlatát:

Bölkény Balázs, Cseke Lilla Csenge, Kisari Zalán (a Pesti Magyar Színiakadémiáról növendéke volt), Kocsis Gábor, Kovács Panka, Kovács Sándor József, Péteri Lilla, Szurcsík Ádám

Csiby Gergely

Augusztus 23-án indul a Tom Sawyer kalandjai, ahogyan azokat Becky Thatcher elmeséli című új produkció próbafolyamata a Sinkovits Színpadon, augusztus 26-án kezdődik a Rumini nagysikerű előadás felújítása: a címszereplő Csiby Gergely lesz és szinte egészében változik a szereposztás is. Az első előadás szeptember 8-án lesz.

Augusztus 30-án a Magyar Színházban lesz az Országos Színházi Évadnyitó, a Kaszás Attila-díj átadója és az MMA Színházművészeti Tagozatának konferenciája Párbeszéd a színház jövőjéről címmel. Szeptember 2-án kezdődik a Holnapelőtt című új darab olvasópróbája. Ez az előadás Horváth Illés rendezésében az Európai Színházi Konvenció (European Theatre Convention) Ifjú Európa III. elnevezésű projektjének keretein belül jön létre.

Szatmári Attila

Szeptember 9-től folytatódik Deres Péter és Vidovszky György PIN:okkio című darabjának próbafolyamata, amelynek bemutatójával szeptember 28-án a nagyközönség számára is elkezdődik az új évad a Magyar Színházban.