Új bábszínház Újbudán – Ingyenes előadással indul a Manna Matiné

2019 augusztus 30. péntek, 8:37

Szeptember 8-án Vitéz László kalandjaival indul az Új Bábszínház Újbudán sorozat következő évada B32-ben.

Ősztől minden hónap második vasárnapján bábelőadásokkal várja a közönséget a Manna Matiné műsora a Bartók Boulevard-on.

Délelőtt a gyerekeknek, este a felnőtteknek játszanak a független bábosok egész évben, és már bérletet is lehet váltani az előadásokra.

Az Új Bábszínház Újbudán sorozat egy három éve tartó együttműködés eredménye a Manna Produkció és a B32 Galéria és Kultúrtér között, melyet a két szervezet a tehetséggondozás és a bábműfaj népszerűsítése jegyében indított. A Bartók Boulevard színházi játszóhelye kitárta kapuit a független bábosok előtt, és amellett, hogy új bábszínházi bemutatóknak adott helyet, felnőtt előadásokat is befogadott. Az elmúlt években több frissen végzett bábrendező is bemutatkozott a Manna Matiné keretében, például Szenteczki Zita, Lázár Helga, Varsányi Péter és Szilágyi Bálint.

A 2019/2020-as évadban minden hónap második vasárnapját bábelőadások töltik meg a B32-ben. Délelőtt 10:30-kor a gyereknek válogattak a független bábosok kínálatából, este 19:00-kor pedig felnőtteknek szóló bábelőadások várják a nézőket. Vendégünk lesz többek között a MárkusZínház, a Tintaló Társulás, a KL Színház, Fabók Mancsi, Marica Bábszínháza, de hoz előadást a szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a Ciróka is Kecsemétről.

Az évad a Vitéz László menyecskét keres című előadással kezdődik, szeptember 8-án 10:30-kor Barna Zsombor előadásában. Az évadnyitó előadás ingyenes, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A produkció után kézművesfoglalkozással várja a kicsiket Marica Bábszínháza. A délelőtt során lesz bábsimogató, lehet fényképezkedni a Manna Matnié bábjával, sőt óriásbábokkal is. Érdemes lesz ellátogatni a szeptember második vasárnapján a B32-be, ahol az évad teljes bábos programjára fény derül, és már bérletet is lehet váltani a sorozatra.

Információ: www.b32.hu, www.mannaprodukcio.hu