Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait

2019 szeptember 02. hétfő, 14:04

A legjobb előadás a székesfehérvári Vörösmarty Színház Black Comedy című produkciója lett, a legjobb rendezés díját pedig Alföldi Róbert vehette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház A salemi boszorkányok című előadásáért.

Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivált működtető Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a díjátadón elmondta: a fesztivál keretében megrendezett szemlén nyolc vidéki színház nyolc előadása mutatkozott be teltházas érdeklődés mellett a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Hozzátette, hogy a szeptember 1-jén véget ért Budapesti Nyári Fesztiválon több mint 120 produkción és programon vehetett részt a közönség. Idén már mintegy 120 ezer néző volt kíváncsi az előadásokra és programokra a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadon, az interaktív meseszínpadon, a Szent Margit romoknál és a margitszigeti Víztoronyban. Elmondta: a Városmajori Színházi Szemle idei programját az elmúlt évad legjobb zenés, szórakoztató és drámai előadásaiból állították össze a szervezők, az idén a különdíjjal együtt hét díjat osztottak ki.

A székesfehérvári, győri, szegedi, kecskeméti, tatabányai, szombathelyi, szabadkai és miskolci társulatok előadásait idén egy négyfős, kizárólag nőkből álló zsűri kísérte figyelemmel: Nagy-Kálózy Eszter, Tenki Réka színészek, valamint Miklós Melánia dramaturg, színikritikus és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója.

A zsűri a legjobb előadás díját a székesfehérvári Vörösmarty Színház Black Comedy című, Mohácsi János rendezte produkciójának ítélte oda, míg a legjobb rendezés díját Alföldi Róbert vehette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház A salemi boszorkányok című előadásáért. A különdíjat a Czukor Balázs által rendezett Az üvegcipő című előadás, a tatabányai Jászai Mari Színház produkciója kapta. A legjobb női főszereplőnek járó elismerést Dobó Enikő vehette át a kecskeméti Katona József Színház Állami Áruház című előadásában nyújtott alakításért, a darabot Benkó Bence és Fábián Péter rendezte. A legjobb férfi főszereplő díját Bányai Kelemen Barna érdemelte ki A salemi boszorkányokban nyújtott teljesítményéért. A legjobb női mellékszereplő díját megosztva kapta Danyi Judit (Állami Áruház) és Hartai Petra (A salemi boszorkányok), míg a legjobb férfi mellékszereplő Hirtling István lett (Black Comedy).

A Városmajori Szabadtéri Színpadon az idén 16 koncert, 31 egyéb színházi előadás és 16 gyerekszínházi előadás várta az érdeklődőket. A margitszigeti színpadon 27 nagy előadás, 12 ingyenes interaktív gyerekfoglalkozás, a margitszigeti romoknál 12 reneszánsz délelőtt, valamint 8 irodalmi séta, a víztoronyban pedig kiállítás várta a látogatókat. A Margiszigeten idén hét világsztár lépett színpadra, köztük José Cura argentin operaénekes, Cristina Pasaroiu román operaének, Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, Marcelo Alvarez argentin operaénekes, Vittorio Grigolo olasz operaénekes, valamint Nigel Kennedy brit hegedűvirtuóz. Három nagy balett társulat előadását élvezhették idén a nézők: a Novoszibirszki Állami Akadémia Opera és Balettszínház, a francia Compagnie Hervé Koubi, valamint a Grúz Nemzeti Balett, a Sukhishvili produkciói teltház mellett zajlottak.

Bán Teodóra hangsúlyozta, hogy az idei Városmajori Színház Szemlére válogatott előadások közül a Győri Nemzeti Színház A tündérlaki lányok című előadást 486-an nézték meg Forgách Péter rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház a Tóték című előadását Bezerédi Zoltán rendezésében 561-en látták, a kecskeméti Katona József Színház Állami Áruház című darabjára 784-en voltak kíváncsak. A Miskolci Nemzeti Színház Édes Anna című előadást 650-en látták Rusznyák Gábor rendezésében, míg 765-en tekintették meg a tatabányai Jászai Mari Színház Az üvegcipő című produkcióját. A szombathelyi Weöres Sándor Színház A salemi boszorkányok című darabja 809 nézőt vonzott, míg a Szabadkai Népszínház magyar társulatának Osztrigás Mici című darabját 771-en, a székesfehérvári Vörösmarty Színház Black Comedy című produkcióját 802 néző látta.

Forrás: MTI, Színház.org