Gálaestet rendeznek a 70 éve alapított Honvéd Együttes tiszteletére

2019 szeptember 06. péntek, 16:58

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara, valamint a Honvéd Férfikar egészestés gálaműsorral ünnepli fennállásának 70. évfordulóját szeptember 29-én az Erkel Színházban.

Fotó: Honvéd Együttes

Az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta: az látványos esten gazdag programmal tisztelegnek a jubiláló művészegyüttes egykori és jelenlegi tagjai előtt. Az eseményen, ahol csaknem 1500-1800 nézőre számítanak, közreműködik Szalai Antal, aki évtizedekig volt az együttes prímása, a zenekar és a férfikórus, emellett Foltin Jolán és Novák Ferenc koreográfiái is megjelennek.

Az est első részében látványos összeállítással emlékeznek az elmúlt évtizedekre a korábbi előadásokból válogatva. A következő rész egy crossover kitekintés lesz szintén a férfikórus közreműködésével. Mint mondta, a táncegyüttes legsikeresebb, legimpozánsabb darabjaiból láthat válogatást a közönség.

A művészeti vezető beszámolt arról, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara nemrég Erdélyben turnézott, emellett a nyáron többek között Szegeden, Esztergomban is színpadra léptek. Ősszel Kuvaitba utaznak. Szeptember 12-én Keszthelyen pedig egy Mátyás királyról szóló mesedarabbal várja a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a gyerekeket. Elmondta azt is, hogy a Rákóczi-emlékév alkalmából A Tenkes kapitánya című előadást viszik körbe a Kárpát-medencében.

Forrás: MTI, Színház.org