Így ért ez is, íme, a célhoz — Búcsúzik a Bakkhánsnők az Ódry Színpadon

2019 szeptember 17. kedd, 8:46

Szeptember 22-én az utóbbi évek egyik legtöbbet játszott előadásától búcsúzik az Ódry Színpad. Az istenséggel dacosan szembeforduló fiatal király az Ódry színpad Hevesi termében szeptember 22-én utoljára indul el női ruhába bújva végzete felé, hogy meglesse a hegyen eksztázisban tomboló nőket.

A Nagy Péter István rendezte Bakkhánsnőket másodéves kora óta játssza a kezdetben Bodor Ágnes, majd Bettermann Rebeka csellistával kiegészült most végzős fizikai színházi rendező-koreográfus osztály. A 25. előadásával búcsúzó produkció egy hazai (MET) és egy nemzetközi (FACT) fesztivált is megjárt, és Karsai György professzor úr élvezetes és informatív bevezető előadásával is több ízben láthatta-hallhatta a közönség. Az előadás szövegkönyvét Devecseri Gábor fordítása alapján Sándor Júlia, a díszletet Radványi Anna jegyzi. A koreográfiát a rendező Nagy Péter István Hojsza Henriettával közösen hozta létre.

Horváth Csaba végzőseinek (Barna Lilla, Gaál Dániel, Gyulai-Zékány Isvtán, Herman Flóra, Hojsza Henrietta, Kotormán Ábel, Molnár G. Nóra, Nagy Henrik, Nagy Péter István, Ténai Petra, Vadász Krisztina) további munkái számos alkalommal láthatók többek között az Ódry színpad különböző játszóhelyein az évad során.

Az utolsó előadás alkalmából korábban megjelent írásokból válogattunk.

„Nagy Péter István jelentéses és hatásos színpadi ötlete, hogy Dionüszoszt és földi mását kettéválasztja, Pentheusz így egyszerre kerül az isten és az őt megtestesítő ifjú hálójába. Ráadásul Dionüszoszt és az ifjút is színésznő játssza, aminek következtében a három főszereplő között komplex, de zsigeri, ösztönös, erotikus viszony jön létre. […] A sűrű, feszült, invenciózus előadás nemcsak az elsajátított alkotói képességek bizonyítéka, de kreativitásról, formaérzékenységről (azaz egy ismert színházi, illetve mozgásnyelv kreatív továbbgondolásáról) is tanúskodik.” – Urbán Balázs: Bemutatók sűrűjében II., Színház folyóirat 2018. decemberi szám

„Barna Lilla az ifjú szerepében és Molnár G. Nóra Dionüszosz szerepében roppant karizmatikus jelenség, előbbi szoborszerű keménységével, utóbbi flegma nőiességével vonzza a tekintetet, játékukból kristálytisztán látszik a dionüszoszi figura kettőssége. És amitől jó egy fizikai színházi előadás: a Bakkhánsnőkben a mozdulatok nem pusztán illusztrálják az elhangzó szöveget, hanem minden alkalommal jelentéstöbbletet hordoznak.” – Puskás Panni: Közös nevező, Revizor

„Az előadás ügyesen elkerüli a hagyományos csapdákat, melyek az istenség színpadra állítását (deus ex machina), a vakság és az öregség ábrázolását, a szexuális tombolás és kegyetlen következményének (Pentheusz széttépett testének) megjelenítését érintik. Minden esetben megmarad a pusztán jelzésszerű érzékeltetésnél. Sok a női szereplő (mindkét Dionüszosz, Kadmosz és Teiresziász), de ez evidens módon utal arra a szerepzavarra, identitásválságra, melyet nem csupán Pentheusz, de az egész társadalom megtapasztal. Pentheusz viszont (mindkét alakmásában) férfi marad, habár az a jelenet, amikor megszabadul férfi ruházatától, valódi felszabadulás számára. Eltűnik belőle az addigi merevség és feszélyezettség, végre öntudatra ébred, önmaga lehet.  […]

Pentheusz halála vagy ünnepélyes távozása, ahogy meztelen testtel, a két Dionüszosz által körbezárva (az egyik által csábítva, a másik által kísérve), lassan kilép az ablakon át a fénybe, az egyik legszebb jelenet.” – Darida Veronika:  Bakkhánsnők: a mánia és a melankólia (másik) színpadán. (megjelenik a Pannonhalmi Szemle őszi számában)

„Az előadás egyik legszebb gesztusa a liszt és a belőle gyúrt kenyértészta használata. A jellemzően asszonyi munkaként megjelenített kenyérdagasztás a Pentheusz király által képviselt rend alapvető megtestesítője. Ez a tészta jeleníti meg a király testét, ezt szaggatják szét Agaué (Herman Flóra) vezetésével a bakkhánsnők, és ugyancsak a kenyértésztából készül az Agaué látását elhomályosító maszk, melyet fokozatosan bont le arcáról az anya, amikor kijózanodva ráeszmél, mit tett.

Nehéz egy mai szemmel már-már a túlzás határát súroló görög tragédiát távolságtartás és idézőjelek nélkül, önmagában színpadra állítani. A Színművészeti Egyetem hallgatóiban azonban olyan őszintén tör felszínre a színházcsinálási vágy, olyan magától értetődő természetességgel látszanak azonosulni a feladattal, ami méltó Euripidész darabjának egyenességéhez és a fordítás szépségéhez. Az előadás úgy ünnepli a színház jövőjét, hogy közben megidézi a múltját is.” – Dohy Anna: Most mindenki lát téged, tudod?, prae.hu

„A páros vagy hármas performanszokban legalább annyira kell figyelnie annak, aki a vállán hurcolja a másikat, mint aki a szövegét mondja. A közös mozgások a közös tragikus sorsot plasztikusan képesek bemutatni. […] Ennek a bánatos kornak, amiben élünk, ebben a posztapokaliptikus világ felé haladó rettenetes időben éppen erre van szükségünk. Együtt kell mennünk, mert egymásra vagyunk utalva. Miközben a darab egy öregember tragikus látomása egy csúnya végkifejletről, ezek a fiatalok a felemelő jövőt mutatják meg nekünk.” – Két Lámpás analitikus színikritikai blog

„A teljes társulat folyamatos mozgás-bravúrokkal színezi az eseményeket, mindenki egyenrangúan vetődik, ugrik, emel az örvénylő forgatagban. […] Eredeti elképzelés, gondos kidolgozás, összehangolt egységgé formált, a Horváth Csaba-i ideákat alkotóan továbbfejlesztő stílus.” – Fehér Elephánt, toptipp.hu

Fotók: Mezey Gábor